Sárváron éppen akkor lett magánterület az Aréna parkolója, amikor azt a helyiek szerették volna használni

Farkas Bazsi 2025-04-02 12:24:00
A közberuházásban épült 173 parkolót a Tisza Párt helyi fórumának idejére zárva tartották.

Vasárnap Vas megyét járta Magyar Péter. A nap során Sárváron is megállt, hogy beszédet mondjon. Már az előzetes programban szerepelt, hogy 12 órakor a Sárvár Aréna parkolójába várja az érdeklődőket.

A parkolóba azonban hiába próbáltak - rendeltetésszerűen - parkolni a fórumra igyekvők, azt ugyanis lezárta az Arénát üzemeltető Sportfólió Kft. Az ügy pedig itt kezd érdekessé válni.

A Sárvár Aréna egy teljesen közpénzből megvalósult beruházás. 3 milliárd 400 millió forint közpénzt emésztett fel, ebből több mint 2 milliárd forintot a kormány a központi költségvetésből utalt át az építkezésre.

Az önkormányzati kiadású Sárvári Hírlap 2020. február 21. számában az átadás apropóján külön kiemelte, hogy a beruházással 173 új parkoló is elkészült. Ezeket azonban a helyiek vasárnap mégsem használhatták.

A Vas Népe megkeresésére közleményt adott ki az Arénát Üzemeltető Sportfólió Kft. A cég ebben többek között azt írja, hogy:

"A Sárvári Sportfólió és Kulturális Kft. március 30-án (a 2023. január 1. napjától hatályos, a piac működésének rendjét szabályozó dokumentum alapján) piacnapot tartott, amellyel párhuzamosan a Sárvár Aréna épületében kézilabda bajnoki mérkőzés zajlott. A szokásos eseményt ugyan az időjárás negatívan befolyásolta, ennek ellenére a napi működési rutin (parkolók lezárása, biztonsági őrök jelenléte) volt életben".

Vagyis a cég vezetőjének álláspontja szerint az eső miatt meg nem tartott piac miatt kellett a parkolót lezárni. Egyébként arra is hivatkozik, hogy a Aréna parkolója magánterület, ezt pedig táblák is jelzik.

Ahogy fentebb már írtunk róla, az Aréna, így a parkolója is közpénzből épült, az üzemeltetést pedig a 100%-ban önkormányzati tulajdonú Sportfólió Kft. végzi el. A cég idén 65 millió forintos önkormányzati támogatást kért a működéséhez. Ám a korábbi évből kiindulva nem biztos, hogy ez elég is lesz.

A 2024-es üzleti évre több alkalommal is soron kívül kapott pénzt a polgármester saját hatáskörben hozott döntése nyomán a cég. 5 millió, majd 25 millió, majd pedig 30 millió forintot utalt át a Kft.-nek az önkormányzat, hogy a működése biztosítva legyen.

Vagyis egy közpénzből épült, közpénzen fenntartott létesítményhez szervesen tartozó parkolót nem használattak a sárváriak.

Az eső miatt sokan érkeztek kocsival, amiket a parkoló lezárása miatt a környékbeli utcákban raktak le, nem kis közlekdési káoszt okozva ezzel a környéken lakóknak.

Fotó: 9600 Facebook-oldal

A Sárváriakért Egyesület által üzemeltetett 9600 Facebook-oldalon megjelent bejegyzés az eset kapcsán arra emlékeztetett, hogy a Sportfólió Kft. ügyvezetője, az a Polgár Endre István, aki Fidesz-KDNP színeiben a Vas megyei közgyűlés tagja. 

Az általa közzéadott nyilatkozatban az is szerepel, hogy:

“A komplexumhoz tartozó területeken reklám-, ügynöki- és politikai tevékenység kizárólag az üzemeltető írásbeli hozzájárulásával folytatható, amely tényállásról a parkolók bejárataihoz kihelyezett információs táblák is egyértelmű tájékoztatást adnak. Miután a társaság irányába megkeresés semmilyen formában és tárgyban nem érkezett, a személy- és vagyonbiztonság, valamint a felelősségvállalás feltételeinek tisztázása hiányában a cég sem mérlegelési, sem döntési helyzetben nem volt.”

Az Egyesület viszont arról ír, hogy korábban volt arra példa, hogy a Fidesz, nem a parkolóban, hanem bent az épületben tartott politikai összejövetelt. Állításuk szerint ez még a város hivatalos Facebook-oldalán, a Sárvár Lendületben oldalon is megjelent. Kerestük a bejegyzést, de nem találtuk. 

Frissítés

Cikkünk megjelense után a Fidesz fórumról készült Facebook-posztot is megtaláltuk.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.