Megkapta a Haladás VSE a kiemelt sportegyesületi státuszért szignózott 250 millió forintot

Farkas Bazsi 2025-04-01 12:55:00
Az egyesület friss közleményében a szombathelyi önkormányzattól kér további anyagi támogatást, és átláthatóságot ígér.

Mint arról korábban beszámoltunk március elején két kormányrendelettel juttatott pénzt a kormány a csődközelben lévő Haladás VSE-hez. Fontos tisztázni, hogy ez nem focicsapatot jelenti, hanem a szakosztályt tömörítő sportegyesületet.  

Első körben 470 millió forintot utalt ki a kormány a HVSE-nek, a tavalyi elmaradások rendezésére. Ebben szerepelt bérek, és a Haladás Sportkomplexum bérleti díjának kifizetésére elegendő összeg.

A klub friss közleménye szerint ma megérkezett a 250 millió forint is, amit a kormány azért utalt át, mert az egyesület továbbra is megkapta a kiemelt sportegyesületi státuszt.

Mutatjuk a közleményt:

"Megérkezett az állami támogatás második része

A mentőövnek mondható 470 millió forint után ismét jelentős összeg érkezett a magyar kormánytól a Haladás VSE számlájára. Az állam ezúttal a kiemelt egyesületeknek járó 250 millió forintot utalta klubunknak.

Az első, 470 millió forintos rendkívüli állami támogatás lehetővé tette, hogy az egyesületünk rendezze az elmaradt bérek egy részét, valamint a Haladás Sportkomplexum felé fennálló bérletidíj tartozását. Az újabb összegből pedig a klubunk elkezdheti azt az átlátható, minden szempontból fenntartható működését, mely a teljes stabilitás felé vezethet. Természetesen óriási köszönet jár a kormánynak azért, mert nem hagyta magára azt a 106 éves egyesületet, melyben jelenleg is közel ezer, többségében gyermek és fiatal sportol nap, mint nap. Az, hogy a Haladás VSE bennmarad a kiemelt vidéki sportegyesületek támogatási körében, hosszú távon biztosíthatja klubunk fejlődését és a sportolóink számára a megfelelő feltételeket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne kellene külső forrásokat is bevonnunk a zavartalan működésünk biztosításának érdekében. Éppen ezért számítunk a térség cégeinek, vállalkozásainak segítségére. Ugyanakkor kérjük Szombathely város önkormányzatának erkölcsi, és anyagi támogatását, mivel véleményünk szerint a Haladás VSE közös értékünk, amiért teljes összefogással kellene munkálkodnunk. Még egyszer köszönet a kormánynak, és mindenkinek, aki bármi módon segített abban, hogy egyesületünk túlélje ezt a roppant nehéz időszakot.

Ahogy korábban is kértük, megismételjük: dolgozzunk együtt egy erős, tiszta alapokra helyezett Haladásért, és egy virágzó szombathelyi sportéletért! Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha az állam, a város és az egyesület partnerként összefog, és közösen vállalnak szerepet a klub jövőjében."

A közleményből két részletet fontos kiemelni:

  • A Haladás VSE a szombathelyi önkormányzattól anyagi segítséget kér.
  • A klub azt írja a továbbiakban átlátható lesz a működésük.

Ennek azért is örülünk, mert szerkesztőségünk többször kérte, hogy a klub vezetése tartson sajtótájékoztatót, ahol minden felmerülő kérdésre választ adnak az újságíróknak. Az ígért működési modellben bízva reméljük, hogy ez hamarosan meg is fog történni.

Nemrég két közérdekű adatigénylést küldtünk el a klubnak. Az egyikben a 470 millió forint tételes elköltését kértük ki, a másikban pedig arra kérdeztünk rá, hogy 2024. december 30-án milyen tartozásai voltak a HVSE-nek. Így, hogy az átláthatóságot közleményükben is hangsúlyozták biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan az adatok birtokában leszünk. 

Legutóbb, amikor a Haladás VSE esetleges finanszírozását kérdeztük Tóth Kálmántól, az Éljen Szombathely! frakcióvezetőjétől, akkor azt mondta, hogy belső egyeztetéseken már előkerült a kérdés. Bár végleges álláspontot még nem alakítottak ki, a legvalószínűbb, hogy az SZKKA-nál használt forgatókönyvet vennék elő. Vagyis csakis egy teljes pénzügyi átvilágítás után kapnának önkormányzati pénzbeli támogatást. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Lecserélte V.Németh Zsoltot Körmend fideszes polgármestere

Már a tiszás Horváth Nándor Zsolttal egyeztetett a város további fejlődéséről.

Néher András: Ne a tisztességes emberek fizessék meg az építési hulladék leadásának árát!

A TISZA Párt országgyűlési képviselője a lakossági díjfizetés megszüntetését kezdeményezte az illetékes minisztériumnál.

A bűnügyi felügyelet szerepe a magyar büntetőeljárásban

A bűnügyi felügyelet kifejezés talán nem mond sokat mindenkinek, mégis fontos eleme a magyar büntetőeljárásnak.

Ritka pillanat a magyar politikában: a miniszterelnök elnézést kért és elismerte, hogy hibázott

Magyar Péter szerint az általa elkövetett kommunikációs bakik is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Polgár Judit végül nem vállalta a köztársasági elnök-jelölést.

Lakossági fórumot tartanak Győrben, a Bisinger József sétány tervezett módosításáról

Július 23-án a Városházán ismertetik az övezeti paraméterek változtatására vonatkozó javaslatot.

Téves gyanú miatt kezdtek autós üldözésbe - vádat emelt a győri ügyészség egy testvérpár ellen

A férfiak tolvajoknak hittek egy autóban várakozó öt fiatalt, majd az üldözés során többször is nekihajtottak az előlük menekülő járműnek.

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.