Elkészült a szombathelyi animasongs zenekar első saját dala és videoklipje

ugytudjuk.hu 2025-03-28 08:33:00
Eljutni hozzád! 

A következő napokban és hetekben remélhetőleg a hallgatók és rajongók füléhez is eljut az animasongs első saját dala az Eljutni hozzád! 

Március 27-én jelent meg a legnagyobb video megosztón a dal, amely magán hordozza a klasszikus Anima időszak dallamvilágát és hangulatát. Nem véletlen ez, hiszen az alkotó Prieger Szabolcs a sokak által ismert Anima slágerek első számú dalszerzője. A dalhoz videóklip is készült, abszolút szombathelyi együttműködésben. A helyi Művészeti Szakgimnázium három mozgókép és animáció – tervező szakos hallgatója Domiter Dorka, Ila Csenge és Bolla Ádám készített a dalhoz animációs történetet középpontban az örök férfi és nő „körforgással, útkereséssel”. A video a Kecskeméti Animaciós Filmfesztiválon és a Magyar Klipszemlén is indul majd!

2024 májusában indította el Prieger Szabolcs, az Anima Sound System alapítótagja és fontosabb dalainak szerzője új projektjét, ez lett az animasongs. A zenekar autentikus módon játssza újra a klasszikus Anima-dalokat. Bemutatkoztak már Budapesten az Akvárium Klubban és Sopronban a Búgócsigában, játszottak már nagysikerű koncertet a Savaria Karneválon a Zsidó Udvarban, a múlt évet pedig hagyományos helyen búcsúztatták Szombathelyen, a Végállomás Klubban december 27-én. E koncert nagy meglepetése volt, hogy színpadra állt az Anima Sound System harmadik alapítótagja és dobosa, Rozmán Zoltán, aki körülbelül 25 évig nem ült dobok mögé, most viszont bevállalta és az animasongs évzáró koncertjén újra játszotta a Shalom lemez emblematikus dalait. És így lesz ez a 2025-ös évben is, hiszen a zenekar a Shalom lemez 30. évfordulóját tartja majd országszerte és a lemez majd összes dalát újra játssza.

A zenekar felállása 2025-ben is változatlan marad. A zenekaralapító Prieger Szabolcs és a volt Anima Sound System tag Dénes Szilveszter és Avas Bendegúz mellett Korponay Zsófi, Szalay Fatima, Doma Bence és Varga György alkotja a csapatot. Mindenkinek vannak és lesznek az AnimaSongS mellett saját projektjei. „Ez számomra rendkívül szimpatikus és inspiráló” – mondta erről Szabolcs.

„Szilveszter és Gyuri közösen csinálják az Arc of Yesod progresszív techno projektet. Fatima saját világzenei projektjét az Amor Fati zenekart viszi, amelyben Bendegúz is játszik. Zsófi saját projektjében akusztikus világslágereket dolgoz fel és Savaria Pop Industry néven tehetséggondozást végez. Bence is járja a saját útját és Bolondok Aranya néven a techno felé kacsintgat. És ez így jó. Közösen is, meg külön is, de együtt.”

Az első saját dalt nemsokára követi egy második, inkább autentikusabb, népzenei ihletettségű, melynek főszereplője a zenekar másik énekesnője Szalay Fatima lesz. Addig is koncerteken találkozhatnak a bandával és az új dallal. Elsőként április 26-án Balatonakarattyán a Peter’s teraszon, ahol a zenekar a népszerű Bagossy Brothers Company vendége lesz. A nyár folyamán pedig több helyszínen is hallatszik az Eljutni hozzád, így Szegeden, Őriszentpéteren, Szombathelyen, Budapesten és Oroszlányban, de a Balaton környékén is több helyen feltűnik a csapat, így a Kőfeszten is.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.