Veres András piros lapja Benkovich Ferencnek

Dömötör Gábor 2025-03-26 11:40:25
A Győri Püspökség tavaly nyáron csak kispadra ültette a hívek kedvenc plébánosát, most azonban az egész országra vonatkozóan eltiltotta mindennemű papi tevékenységtől. 

Benkovich Ferenc atyát Győrben senkinek sem kell bemutatni, vallási hovatartozástól függetlenül érdemel főhajtást a városért végzett végtelen munkája. A 80-as években kevés istentelenebb hely létezett egy épülő lakótelepnél, ő mégis oda álmodott templomot, ahol aztán a rendszer szúrós tekintete mellett nemcsak plébániát, hanem hívő közösséget is épített. (A cikk íróját is ő keresztelte meg, egy olyan időszakban, ahol egy katona gyerekének csak névadó ünnepsége lehetett volna.) A Szentlélek templom hamar fogalom lett a városban, az akkori Kun Béla lakótelep keresztény közössége pedig egyre csak gyarapodott.

Benkovich atya elévülhetetlen érdemeket szerzett az Apor-iskola és óvoda, a győri Szent Anna és a győrújbaráti idősotthon alapításában, felépítésében majd működtetésében. Közvetlen, emberközeli megjelenése, a rengeteg civil kezdeményezésben való önzetlen részvétele egyfajta helyi sztár-pappá tette őt, a szó legnemesebb értelmében, munkásságát több díjjal jutalmazták mind állami, mind egyházi oldalon. 

Fotó: Szentlélek templom és plébánia Facebook-oldal

Életének utóbbi időszaka azonban nem telik nyugalomban. Tény, hogy 2022 májusában Benkovich Ferenc betöltötte a 75. életévét, és a szabályoknak megfelelően kérte nyugdíjazását, azzal a kitétellel, hogy plébánosi feladatait szeretné folytatni. Két évvel később, 2024 nyarán, a Veres András vezette Győri Püspökség a hívek teljes felháborodásától övezve végképp nyugdíjazta a még mindig szuper aktív Benkovichot és eltiltotta az általa korábban vezetett plébánia, és az általa alapított iskola területén végzett papi tevékenységtől. 

Az igazi indok

Az egyházmegye szerint Benkovich az egyházi törvények által meg nem engedett vagyonkezelést folytatott, de mit is jelent ez valójában? Az egyházmegye álláspontja szerint az okozza a problémát, hogy az intézményeket vezető kuratóriumoknak Benkovich Ferenc is tagja, és szerintük ez szembemegy bizonyos egyházi törvényekkel, ugyanis a papok csak külön elöljárói engedéllyel végezhetnek bizonyos tevékenységeket. 

A nyugalmazott plébánost támogató hívek szerint egyszerűbb a képlet, a püspökségnek csupán a Benkovich által épített ingatlanokra fáj a foga és így egyszerűbb ha simán leküldik a pályáról. Ezek persze csak találgatások, az viszont tény, hogy a napokban a teljes ország területére kiterjedően tiltották el Benkovich atyát a papi teendőktől. Hivatalos indoklás, vagy kommentár egyelőre egyik fél részéről sem érkezett, de egy biztos, ha ez így marad egy nagyon tevékeny és önzetlen szereplővel lesz szegényebb mind a hazai egyházi, mind a győri közélet.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?