Szombathelyre csábítva vittek Ausztriába prostituáltnak egy 16 éves lányt

Farkas Bazsi 2025-03-20 12:35:00
A lány végül meg tudott szökni.

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt emelt vádat a Baranya Vármegyei Főügyészség egy 33 éves nő ellen, mert prostitúcióra kényszerített egy 16 éves lányt egy ausztriai szórakozóhelyen - közölte a vádhatóság csütörtökön az MTI-vel.

Az ügyészség közleménye szerint az Ausztriában évek óta prostituáltként dolgozó vádlott tavaly március végén találkozott két ismerősével és egyikük rokonával, a gyerekotthonban lakó 16 éves sértett lánnyal Pécsen.

A nő elhatározta, hogy fiatal lányt magával viszi az alpesi országba, és ott prostituáltként dolgoztatja, bevétele egy részét pedig elveszi.

A terv részeként a nő Szombathelyre utazott a lánnyal szórakozást ígérve neki. Onnan taxival már Ausztria felé vették az irányt arra a szórakozóhelyre, ahol a vádlott dolgozott. A - nyelv- és helyismerettel nem rendelkező sértett itt szembesült azzal, hogy prostitúciós tevékenységet kell majd végeznie, a tevékenységéből származó bevétele egy részét pedig át kell adnia a vádlottnak.

A vádlott egy másik ember nevére kiállított személyi igazolványt adott a lánynak, hogy szükség esetén azzal igazolja magát, ruhát adott neki, telefonhasználatát pedig ellenőrizte és megtiltotta, hogy bárkinek elmondja, hol van.

A lány nem mert ellenkezni, ugyanis a szórakozóhelyen kamerás megfigyelés alatt állt, s tapasztalatai szerint erélyesen léptek fel a nem engedelmeskedőkkel szemben.

Néhány nappal később a 16 éves sértett elhatározta, hogy megpróbál hazajutni. Ennek érdekében a szórakozóhelyen dolgozó egyik németül beszélő lányt kérte meg, hívjon neki taxit, majd elhagyta az épületet: a nála maradt pénzből Szombathelyre vitette magát, majd vonattal Pécsre utazott.

A 33 éves nő ellen szexuális cselekmény végzése érdekében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt emeltek vádat - olvasható az ügyészség közleményében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.