Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon

ugytudjuk.hu 2025-03-18 13:39:00
A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes.

A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes - jelentette be az olajcég kedden.

Az új, Som-8 elnevezésű kút fúrását a Somogysámson kőolajmezőn 2024. november 25-én kezdték el és 33 nap után karácsonykor fejezték be. A 2025 márciusáig folytatott rétegvizsgálatok alapján a kút jelenleg bizonyítottan napi 1200 hordó olaj termelésére képes, amelyet tartálykocsival a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítanak.

Az MTI-nek megküldött közlemény idézte Marton Zsombort, a Mol-csoport kutatás-termelés ügyvezető igazgatóját, aki bejelentette, hogy az elmúlt évek kutatási sikerei után ismét egy új olajmezőt fedeztek fel, ezúttal a Dunántúlon, ahol több mint egy évtizede volt utoljára kőolajtalálatuk.

A tény, hogy ezt a sikert a csaknem 100 éves olajipari hagyományokkal rendelkező Bázakerettyéhez tartozó koncesszióban érték el, ékes bizonyítéka annak, hogy még mindig van potenciál a magyarországi szénhidrogén-kutatásban.

Mint mondta, "sorra fedezzük fel az eddig ismeretlen szénhidrogén-lelőhelyeket, és tovább erősítjük az ország ellátásbiztonságát: a vecsési és turai kőolajlelőhelyekkel, illetve a kelet-magyarországi földgázmezőkkel 5 éves csúcsot értünk el a hazai termelésben."

Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy "a tengertől elzárt országként nagyrészt csővezetékes szállítással, közvetítőkön keresztül jutunk kőolajhoz. Egyértelmű, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkentenünk kell Magyarország import-kiszolgáltatottságát. Folytatjuk a beruházásainkat, és a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsuk, sőt lehetőség szerint növeljük is" - mondta.

Mint hozzáfűzték, az elkövetkező öt évben a Mol mintegy 150 milliárd forintot tervez beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe.

A közleményben beszámolnak arról is, hogy a Mol Magyarországon csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel. 2024-ben a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem 600 ezer tonna) és a földgáz közel 90 százalékát (csaknem 1,5 milliárd köbmétert) a Mol biztosította. A Mol-csoport teljes kőolaj-és földgázkitermelésének 39 százalékát Magyarország adja.

A Som-8 kút napi 1200 hordó körüli olajkitermelése a Mol- csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének egy százalékát jelenti.
Kitértek arra is, hogy a Mol-csoport nemzetközi portfóliójának részeként kilenc országban rendelkezik olaj- és gázipari kutatási és termelési eszközökkel, melyek közül nyolc országban folytat termelést, és 2024-ben átlagosan napi 93,8 ezer hordó olajegyenértéknek megfelelő szénhidrogént termelt.

A vállalat annak érdekében, hogy a frissített stratégiájában kitűzött napi legalább 90 ezer hordó termelési szintet a következő 5 évben fenntartsa, tovább kívánja erősíteni nemzetközi portfólióját és további stratégiai partnerkapcsolatok kialakítására törekszik. Ennek érdekében a közelmúltban együttműködési megállapodásokat kötött a kazahsztáni nemzeti olajvállalattal (KazMunayGas), az azerbajdzsáni nemzeti olajvállalattal (SOCAR), illetve a török nemzeti olajvállalattal (Turkish Petroleum) - idézte föl az olajipari vállalat.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.