Nagyot robbantott Győrben Rubint Réka, és ez csak a kezdet!

ugytudjuk.hu 2025-03-12 11:30:00
Márciustól kéthetente az OSP-be várja a sportolni vágyókat a fitness edző!

Izzasztó órával, fergeteges hangulattal robbant be a tavasz az Olimpiai Sportparkban. Ahogy azt korábban a Győr Projekt Kft. ígérte, a sportegyesületek mellett a nagyközönség számára is megnyitottuk modern létesítményünket. Március 10-én több százan edzettek a hazai fitness közösség koronázatlan királynőjével, Rubint Rékával a multicsarnokban. A közvetlen személyiségével is megnyerő tréner ezentúl kéthetente látogat városunkba, legközelebb március 26-án várjuk kedves vendégeinket az Alakreform edzésre.

Zsúfolásig megtelt az Olimpiai Sportpark multicsarnoka hétfőn, több száz hölgy látogatott el Rubint Réka edzésére. Partnerségünk célja az volt, hogy színes és izgalmas programot kínáljunk a nagyközönségnek, Réka pedig örömmel igent mondott felkérésünkre, hiszen imádja Győrt, és mit mondta: azonnal lenyűgözte létesítményünk és annak adottsága. „Nem gondoltam volna, hogy már az első alkalommal megtelik a csarnok, nagyon köszönöm ezt a szeretetet és ezt a bizalmat, amivel a győriek minden alkalommal fogadnak mikor a városba érkezem” – nyilatkozta Rubint Réka, majd elmesélte, más okból is különleges volt számára március 10-e.

„15 éves voltam amikor belevágtam ebbe a kalandba, ennek most már 31 éve. Magát az Alakreform Programot 15 éve csinálom, kisfiammal Zalánnal a pocakomban kezdtem, aki egyébként éppen ma 14 éves, így egy nappal korábban ünnepeltük otthon a születésnapját. De Zalán nagyon édes volt, azt mondta: Anya neked van egy második családod is. Most a győri óra előtt egyébként felhívott és megkérdezte: Azért vannak páran? Meghatódva mondtam neki, hogy megtelt ez a fantasztikus csarnok! Köszönöm a lehetőséget a Győr Projekt Kft-nek, hogy meghívtak és befogadtak, hihetetlen energia töltötte meg a teret, hálás vagyok érte, nagy szeretettel jövők két hét múlva is” – tette hozzá a fitness edző.

Rubint Réka győri Alakreform edzéseinek következő időpontjai: március 26. szerda 19.00 óra, április 9. szerda 19.00 óra, április 14. hétfő 18.00 óra, és április 30. szerda 19.00 óra.

A 60 perces Alakreform edzés ára: 3000Ft/fő. A kísérők az edzés ideje alatt a lelátón, díjmentesen foglalhatnak helyet.

Fontos információ látogatóinknak, hogy az Olimpiai Sportpark környéke ebben az időszakban nagy forgalmat bonyolít, ezt az érkezésnél kérjük vegyék figyelembe

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.

Kilencen pályáztak a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői posztjára, de három pályázó nem felel meg a jogszabályi előírásoknak

5 év szakmai gyakorlatot ír elő egy kormányrendelet. Ezt a most megbízott ügyvezető sem tudja felmutatni. 

Nyomozást indított a rendőrség a győri Attila utcában történt éjszakai drogos-tüzijátékos balhé miatt

Garázdaság gyanújával, ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás a Nádorvárosban történt incidens ügyében. 

Már beírhatjuk a naptárba: 2027 augusztusában ismét Savaria Karnevál!

Megvan a fix időpont, akár csak idén, jövőre sem a hónap végére hagyják a szervezők a történelmi időutazást.

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot.