Három drogdílert fogtak el Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2025-03-11 08:27:00
Több mint 6500 adag drogot vontak ki a forgalomból.

Szombathely egyik hétvégi házas övezetében csaptak le a vasi rendőrök arra a három férfira, akik széles körben forgalmaztak különböző drogokat. Az akció során a nyomozók a jelentős mennyiséget többszörösen meghaladó új pszichoaktív anyagokat, marihuánát, amfetaminszármazékokat, kokaint, hasisgyantát, hallucinogén gombát és a nagy mennyiségű drog csomagolásához, értékesítéséhez és porciózásához használt eszközöket találtak. Lefoglaltak még a kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódóan közel ötmillió forint értékben pénzt, valamint több mint négyszáz doboz zárjegy nélküli dohányárut is.

A három elfogott dílert kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Az elkövetői kör további felderítése, valamint a drogok forgalmazásával kapcsolatos hálózat felszámolása jelenleg is folyik, amely során tizenkettő kábítószer-fogyasztót is kihallgattak gyanúsítottként.    

Fotók: police.hu

 

A felderítés során előkerült kábítószerek feketepiaci értéke meghaladja a 33 millió forintot.

A lefoglalt, jelentős mennyiségű dizájnerdrogok gyors hatásuk miatt rendkívül elterjedtek és vonzóak lehetnek a fiatal korosztály számára. A talált illegális „laborokban” előállított szintetikus anyagok olyan típusú drogok és egyéb ismeretlen szerek felhasználásával készültek, amelyek fogyasztása rövid távú euforikus állapotot idézhetnek elő, de élettani hatásaik rendkívül károsak és kiszámíthatatlanok. Az olcsó dizájnerdrogok összetevői gyakran változnak, ezért nagyon magas a halálos túladagolás veszélye.

Fotók: police.hu

 

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a kábítószerek használata nemcsak a fogyasztókra, hanem a közvetlen környezetükre is súlyos hatással lehet!

Fotók: police.hu

 

A drogkereskedelem és a kábítószer-fogyasztás elleni harcban mindenki felelőssége a közösség védelme!

Forrás: police.hu

Szólj hozzá!

Szerzetesek, grófok és táblabírák nyomában: különleges programokkal vár a Rómer Múzeum ezen a héten is

Várostörténeti séta, római kori időutazás, balatoni kirándulás és kreatív műhely is szerepel a heti kínálatban.

Miért fontos a megfelelő téli gumi?

A hideg évszak beköszöntével az autósok számára elengedhetetlenné válik a téli gumik felszerelése.

Közel három milliárd forint értékű fejlesztés és új szolgáltatások: eredményes másfél évet zárt a győri GYHG

A 112 település hulladékgazdálkodási feladatait ellátó társaság új járművekkel, korszerű gépekkel és folyamatosan bővülő lakossági szolgáltatásokkal dolgozik a térség tisztaságáért.

Bárány István veszi át Borkai Zsolt helyét a győri közgyűlésben – szerinte a közgyűlés munkájában a pártok csatája helyett, ismét a város közügyeinek kellene fókuszba kerülniük

A több mint húszéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező politikus az Ugytudjuknak megerősítette, hogy vállalja a mandátumot. 

Itt van az ősz, itt van újra: ma reggel elindult a távfűtés Győrben

A lehűlés miatt a Győr-Szol Zrt. valamennyi szolgáltatási területén megkezdte az általános fűtést, külön kérés nélkül is melegednek a radiátorok.

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.