Sehol sem tart a 2023-ra ígért kőszegi tudásközpont

Farkas Bazsi 2025-03-07 09:07:03
Pedig a kormány 16 és fél milliárd forintot ítélt a projektre.

2021-ben 12 millió forintot ítélt meg a kormány az egykori kőszegi MÁV gyermekotthon átépítésével megvalósítani kívánt Tudásközpont létrehozásával. 

“Az átalakítást és a felújítását követően az egykori MÁV Gyermekotthon épület-komplexumából a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) és a Pannon Egyetem Kőszegi Kampusza egy nemzetközi szintű, közép-európai kisugárzású tudásközpont kialakítását tervezi, kutatói és fejlesztő laboratóriumok, előadótermek és vendégszobák kialakításával.” - szóltak az akkori híradások.

A koszeg.uni-pannon.hu ekkor még optimistán arról adott hírt, hogy "2023-ra új Tudásközpont lesz az egykori Kőszegi MÁV Gyermekotthonból".

2022-ben aztán még tovább emelte a kormány a projekt támogatását, hiszen egy újabb bejelentés alapján 

16 milliárd 567 millió 430 ezer 215 forintot ítéltek meg a projektnek.

Már 2017-ben felmerült a Tudásközpont terve. Akkor arról lehtett olvasni, hogy:

"az új típusú kutatóintézet kutató és fejlesztő szellemi központként működik majd. Célkitűzése, hogy összekapcsolja a nagy tudományterületek elméleti és gyakorlati vonatkozásait, illetve elősegítse a kormányzat, önkormányzatok, más tudásközpontok, felsőoktatási és egyéb kutató intézmények, valamint a vállalatok mint szereplők közötti együttműködést, s mindezeknek a nemzetközi kutatásokba való bekapcsolódását."

A mintegy 8000 négyzetméter alapterületű épületbe terveztek egy 300 ezer kötetes könyvtárat, zenei központot, idegen nyelvi központot, a különböző kutatások mellett az IBM Technológiai Transzferközpont, a Pannon Egyetem képzési részlegei, a Nemzetközi doktori iskola és angol nyelvű mesterképzések is ide kerültek volna.

Emellett sportközpont, kávézó és étterem is nyílt volna.

A kivitelezésre a közbeszerzést már 2021-ben kiírták, azt a West Hungária Bau Kft. nyerte el. 

Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete legutóbb több mint egy éve adott hírt az építkezésről. 2024. január 23. posztjában az intézet egy egyeztetésről számolt be.

“A kőszegi ISC (International Sinergy Campus: Nemzetközi Szinergia Kampusz) – beruházás aktuális kérdéseiről tárgyaltak a napokban a tervezők és kivitelezők az építkezés helyszínén. Az egykori Máv Gyermekotthon felújítása kormánytámogatásból valósul meg a Kraft-program keretében.

Az egyeztetés kiemelt témája volt az épület energetikai tervezése, a létesítendő intézmény új funkciójának ismertetése, a külső és belső felújításának aktuális lépései.” - írták.

A kivitelezés azonban azóta sem kezdődött meg. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Tíz perc alatt elfogták a rablót Győrben

A 48 éves szlovák elkövető rekord gyorsasággal került rendőrkézre.

Czeglédy Csaba szinte összes választási plakátjára börtönrácsot rajzoltak Felsőcsatáron

Igencsak billeg ilyenkor, hogy ez rongálásnak vagy véleménynyilvánításnak minősül.

Magyarország melegszik - a 10 valaha volt legmelegebb év az elmúlt másfél évtizedből kerül ki

A klímaváltozás már most is átalakítja hazánk időjárását, vízkészleteit és mezőgazdaságát.

Tárlatvezetések, előadások és kiállításmegnyitó - sűrű hetet kínál a Rómer Múzeum Győrben

Kurátori tárlatvezetés, művészeti előadás, festménybemutató és fotókiállítás is várja az érdeklődőket a győri intézmény következő napokban induló programsorozatában.

Akikre büszke a város - díszközgyűlésen adták át Győr rangos kitüntetéseit

Három díszpolgári címet és három Pro Urbe Győr díjat adtak át a március 15-i ünnepségen a Városháza dísztermében.

Nemény András: "Mindig voltak, mindig lesznek ellentétek, talán mert mindenki a saját hite, meggyőződése szerint akar jobbat Magyarországnak."

1848 hősei, Horváth Boldizsár és a szombathelyi 16 pont mellett, egy csipetnyi aktuálpolitika is belefért a polgármester beszédébe.

Kényelem és egészség a munkahelyeken

Az álló munkavégzés, ami sokak számára mindennapos feladat, súlyos kihívásokat rejthet magában. A lábak folyamatos terhelése huzamosabb ideig nemcsak fárasztó, de hosszú távon egészségkárosító is lehet.

Hat Oscart nyert az Egyik csata a másik után

Paul Thomas Anderson filmje vitte a prímet a 98. Oscar-gálán, ahol több nagy produkció is komoly elismeréseket kapott.

Késsel fenyegette meg a hozzá kiérkező mentősöket egy fertőszentmiklósi férfi

Emellett történt még némi kábítószer birtoklás is. 

Illés Károly szerint az esélyegyenlőség elvét sértette meg a TISZA-párt azzal, hogy közlekedési jelzőtáblák oszlopaira helyezett el plakátokat

A választási bizottság szerint jogsértés nem történt, de kérik a jelölőszerveket, hogy ésszel plakátoljanak.

A benzinkutakra jár ki tankolni Szombathelyen a közösségi közlekedést működtető Blaguss

Mindenkit megnyugatnak, hogy továbbra is zavartalanul járnak a buszok a városban.

Több száz tulipánhajtást loptak el a győri Árkád közeléből

Értjük, hogy aki a virágot szereti rossz ember nem lehet, de azért van egy határ. 

Pontosította a kormány az üzemanyag „védett áráról” szóló rendeletet

Az új szabályok szerint rendszám nélküli járművek is tankolhatnak kedvezményes áron, ha igazolni tudják a magyar honosságot.

Mutatjuk a hétvége győri programkínálatát

A megemlékezés mellett a szórakozás is garantált.

KSH: masszívan visszaesett az építőipari termelés az év elején

Januárban éves alapon és az előző hónaphoz képest is jelentősen csökkent az ágazat teljesítménye.

Negyedik nekifutásra lett Körmendnek költségvetése

A kosárlabda csapat is megkapta a kért 15 millió forintos támogatást.

Szó sem volt Orbán gyerekeinek fenyegetéséről az eredeti videóban

Egy kiberbiztonsági szakértő szerint manipulált lehet az a felvétel, amely után a miniszterelnök felhívta a gyermekeit.