Egyelőre nem talált szabálytalanságot a Haladás VSE működésében a felügyelő bizottság

Farkas Bazsi 2025-03-03 08:08:00
Alig több mint két hete kezdték meg a munkát a bizottság tagjai.

Tavaly decemberben tartotta a Haladás VSE azt a küldöttgyűlését, ahol új felügyelő bizottsági tagokat választottak. Így Horváth Roland, Illés Károly, és Gál Sándor kapott bizalmat a küldöttektől.

Hogy mennyire sikerült belevetni magát munkába, és átnézni a HVSE gazdálkodását, mi egyébként oda vezetett, hogy több száz millió forintos tartozást halmozott fel az egyesület, valamint, hogy a dolgozók öt hónapja nem kaptak fizetést az Illés Károlytól kérdeztük meg a múlt heti szokásos, közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.

Bár Illés megjegyezte, hogy a kérdés nem kapcsolódik a közgyűlési pontokhoz, azért néhány mondatban válaszolt.

November körül kértek fel felügyelő bizottsági tagnak, két hete írtam alá az elfogadó nyilatkozatot, akkor történt meg a bizottság alakuló ülése is. Elnöke Horváth Rolandot választottuk. Vizsgálatok tekintetében pedig annyit, hogy - és itt a tavalyi év tekintetében - hogy több kötelezettségvállalás történt, mint amennyi forrás beérkezett.

Szabálytalanságot egyelőre nem találtunk e tekintetben, hiszen ezek a források úgy volt, hogy beérkeznek de aztán nem érkeztek be. 

Az elmaradt bérek tekintetében alakult ilyen helyzet. Amúgy egyébként folyamatos háttér tárgyalások folynak kormányzati szereplőkkel a HVSE megmentéséről. Én úgy látom, hogy van fény az alagút végén. Bízom benne, hogy rövid időn belűl megszületnek a megfelelő döntések és jobb helyzetbe kerül, mind az ott sportot űző 1000 gyermek, mind a munkavállalók. A munkavállalók türelme egyébként példaértékű - fogalmazott a képviselő.  

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.