Elfogadták Szombathely költségvetését

ugytudjuk.hu 2025-02-28 08:03:00
A Fidesz-KDNP képviselői és a Mi Hazánk Mozgalom képviselője tartózkodtak.

Elfogadta Szombathely közgyűlése a város idei költségvetését csütörtökön, amelynek mérleg szerinti bevételeit és kiadásait egyaránt 30,1 milliárd forintra tervezik, 10,2 milliárd forinttal kevesebbre mint amennyiből az előző évben a költségvetés módosításai után ténylegesen gazdálkodtak.

A költségvetést 13 igen szavazattal, öt tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül fogadták el, a várost irányító Éljen Szombathely! tagjai valamint egy független képviselő támogatta az előterjesztést, a Fidesz képviselői és a Mi Hazánk Mozgalom képviselője tartózkodtak.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester a költségvetésről szóló napirendet felvezetve kijelentette: a kötelezően ellátandó önkormányzati feladatok állami támogatása nem inflációkövető, így azok finanszírozásához az önkormányzatoknak sokkal többet kell hozzátenniük, mint eddig.

Fotó: Nemény András Facebook-oldal

Szintén nehézségeket okoz szavai szerint, hogy az a szolidaritási hozzájárulás, amely 2019-ben még csak 800 millió forint volt, idén már 3,8 milliárd forint.

Rámutatott: tovább rontja költségvetési helyzetüket, hogy az iparűzési adóból származó többletet ebben az évben elvonja és a versenyképes járások elnevezésű programra fordítja a kormányzat.

A polgármester ismertetése szerint iparűzési adóból 2025-ben 11 milliárd 715 millió forintra számítanak, ehhez társul építményadóból 2,5 milliárd forintnyi bevétel.

A büdzsé legnagyobb kiadásai közé tartozik a tömegközlekedés amelynek finanszírozása 1,4 milliárd forintba kerül Szombathelyen, és amelyhez, elmondása szerint, mindössze 160 millió forint állami támogatás érkezik.

Hozzátette: a másik legjelentősebb kiadás az óvodák és a bölcsődék működtetése, amelyre együtt 5,5 milliárd forintot fordítanak a vasi vármegyeszékhelyen.

Nemény András szavai szerint a 2025-ös költségvetés vesztesei a kultúra, a sport és a városüzemeltetés, ezekre kevesebb forrás jut mint tavaly.

Illés Károly (Fidesz-KDNP), a közgyűlés ülésén arra emlékeztetett: a város költségvetésének egyharmada állami forrásokból származik, az olyan a nem kötelezően ellátott feladatokhoz, mint például a színház, a bábszínház, a szimfonikus zenekar, múzeum és könyvtár működtetése együttesen 1 milliár 250 millió forinttal járul hozzá a kormányzat.

Szólt arról is, hogy a Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter által nemrég Szombathelyen bejelentett 2 milliárd forint összértéket meghaladó közútfejlesztések - ezekről a polgármester is szólt a bevezetőjében - illetve a Volán-per kapcsán felmerülő 500 millió forintos önkormányzati tartozás elengedése, valamint a közétkeztetéshez nyújtott több mint 870 millió forint, összesen több mint 4,6 milliárd forintot tesz ki, szembe állítható 3,8 milliárd forint szolidaritási hozzájárulással.

A város honlapján közzétett költségvetés szerint az állami költségvetésből az önkormányzat működésére és ágazati feladatok ellátására 2025-ben összesen 9 milliárd 173 millió forint illeti meg Szombathelyt, ami 812 millió forinttal több, mint az előző évben.
A köznevelési feladatok támogatásának együttes összege 388 millió forinttal, a szociális és gyermekjóléti feladatok támogatásának együttes összege 304 millió forinttal, a gyermekétkeztetési feladatok támogatása pedig 148 millió forinttal emelkedett.

A bevételeket növelni, a kiadásokat csökkenteni igyekeznek, ezt szolgálja az építményadó emelése, a helyijáratos buszmenetrend és a parkfenntartási feladatok racionalizálása.

Mint írják, "a nehézségek ellenére is biztosított a város működtetése", a kötelező önkormányzati feladatok ellátása, és az olyan nem kötelezőeké is, mint a háziorvosi életpálya modell, a hátrányos helyzetű gyerekek balatoni táboroztatása, a közösségi bérlakásrendszer fenntartása, vagy a lakhatási problémák kezelése.

Csökken viszont a Savaria Múzeum, a Savaria Turizmus Nonprofit, és az AGORA költségvetési támogatása, a kulturális ágazat támogatása összességében 1,3 milliárd forinttal, a szociális ágazaté 500 millió forinttal lesz kevesebb, sportra 200 millió forinttal jut kevesebb, mint tavaly.

A parkfenntartás támogatását 290 millió forinttal, az út és hídfenntartási keretet 1,2 milliárd forintról 367 millió forintra csökkentik.

A korábban kiemelt célként megjelölt és részben megkezdett nagyszabású útfelújítási programot, uniós pályázati pénzekből reméli folytatni a város, miután azok megérkeznek Magyarországra - tudósított az MTI.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.