65 millió forintos önkormányzati támogatással tervez idén a sárvári Sportfólió Kft.

Farkas Bazsi 2025-02-27 09:03:28
A cég üzleti tervét idén is zártan tárgyalta a testület, pedig az közpénzekkel gazdálkodik, a terv pedig közadat.

Idén is zártan tárgyalta a 100%-ban önkormányzati cégek 2025-ös üzleti terveit a sárvári képviselő testület. Ahogy arról már korábban is írtunk, mindez azért furcsa, mivel a teljességgel önkormányzati tulajdonban lévő cégek nemzeti vagyont kezelnek, komoly közpénz támogatást kapnak, ráadásul a cégek összes dokumentuma közadatnak számít, így beleértve az üzleti tervet is.

Igaz nem ez az egyetlen furcsaság a témában. Az is eléggé rendhagyó, hogy a cégek üzleti terveit még azelőtt tárgyalja, és hagyja jóvá a testület, hogy a városnak egyáltalán lenne elfogadott költségvetése. Kérdés, hogy így miként tudnak felelős döntést hozni a sárvári képviselők.

Egyébként, hogy mennyire is igazunk van abban, hogy a cégek üzleti tervei közadatok, azt jól bizonyítja, hogy már korábban is eredménnyek indítottunk közadat igényléseket a tervek megszerzésére. 

Így tettünk idén is, és mind a 4 sárvári önkormányzati cégtől (Sárvári Gyógyfürdő Korlátolt Felelősségű Társaság, Sárvári Városgondnokság, Városüzemeltetési és Közszolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Sárvári Média Műsorszolgáltató és Lapkiadó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Sárvári Sportfólió és Kulturális Korlátolt Felelősségű Társaság) az info törvény adta - egyébként minden magyar állampolgárnak járó - jogunkkal élve közadat igényléssel kértük ki az idei, a testület által elfogadott üzleti tervét.

Elsőként a Sportfólió Kft. küldte meg a dokumentumot, ezt közzé is adjuk.

 

A tervből az derül ki, hogy a cég összesen 65 millió forintos önkormányzati támogatást kért. Ez úgy oszlik meg, hogy működésre 10 milliót, a sportcsarnoknak 48 milliót, a zeneházának pedig 7 millió forint a támogatása.

Az egyik legkiugróbb tétel a bérköltség, ami a tavalyi 83 millió 154 ezer forintról, 88 millió 975 ezer forintra nőtt.

2024-ben 17 millió 268 ezer forint volt a cég adózott eredménye, ezt idénre 4 millió 128 ezer forintra lőtték be. 

A Sportfólió Kft. egyébként a 2024-es üzleti évre több alkalommal is soron kívül kapott pénzt a polgármester saját hatáskörben hozott döntése nyomán. 5 millió, majd 25 millió, majd pedig 30 millió forintot utalt át a cégnek az önkormányzat, hogy a működése biztosítva legyen.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.