Véglegesítik a “fekvőrendőrt” a szombathelyi Teleki Blanka utcában

Farkas Bazsi 2025-02-25 11:28:54
Ne tessék dudálni!

Még az országos médiát is megjárta a szombathelyi Teleki Blanka utcában telepített ideiglenes fekvőrendőr. A forgalmi akadályra azért volt szükség mert az utcában lakók jelezték, hogy az ott közlekedő személy-, és teherforgalom nem tartja be az 50 km/h-ás sebesség határt.

A forgalomlassító azért kapott országos figyelmet, mert néhány az utcában közlekedő teherautó sofőr az akadályt megbosszúlva ,azon áthaladva dudálni kezdett. Ez néha azt jelentette, hogy hajnalban verték fel így a környék lakosait.

A mai Városstratégiai, Idegenforgalmi és Sport Bizottság ülésén volt téma az utca, pontosabban a lassító további sorsa.

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely!) a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy az itt lakók túlnyomó többsége azon az állásponton volt, hogy maradjon a forgalom lassító. Így az ideiglenes útakadályt végelegesre építik át. 

Ennek megfelelően kikerül a 30-as, valamint a forgalomlassítóra felhívó tábla is.

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) bizottsági elnök egyúttal arra kérte a hivatalt, hogy nézzék meg a város összes kihelyezett “fekvőrendőrének” környezetét, és ahol kell pótolják a felhívó táblát.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Csak néma csönd jött válaszul a sárvári fideszes önkormányzati képviselőktől, amikor azt kérdezték tőlük: Kinek van még köze a bucsui Magyar Péter választási indulásához?

Nemrég Varga Károly fideszes önkormányzati képviselő lapunknak vallotta be, hogy ő is gyűjtött ajánlásokat a TISZA miniszterelnökével azonos nevű jelöltnek.

Konkrét lépéseket fogalmazott meg a kormány a Nyugat-Magyarországi azbeszt-üggyel kapcsolatban

Azonnali kockázatcsökkentő intézkedések, behozatal felfüggesztése, és a felelősök számonkérése.

Német testvérváros kórusa ad koncertet Győrben a Szentlélek-templomban

Ingyenes hangversennyel érkezik Sindelfingen nagy múltú együttese, a Cappella Nuova és a Stiftshoforchester.

Lakossági fórumot tartanak a győri zártkertekről a városházán

A városvezetés szerint fontos tisztázni, milyen szabályok és lehetőségek vonatkoznak a zártkerti ingatlanokra.

Újra tervezték a kőszegi történelmi belvárost övező Várárok és Várpark zöld területét

Az év junior tájépítésze pályázatra klímatudatos, fenntartható megoldásokat vártak, melyek érzékenyen viszonyulnak a műemléki környezethez, a meglévő zöldfelületi értékekhez és a terület közösségi használatához.

Már nem Kántás Zoltán a Magyar Fürdőszövetség elnöke

A Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetője nem is indult újra a posztért.

Cikkünk nyomán feljelentést tett Kósa Roland, Győr alpolgármestere

A fidelitasos Juhász Balázshoz köthető 4 egyesület NKA támogatása vetette fel bűncselekmény gyanúját. 115 millió forintról van szó.

Ingyenes szűrésekkel és egészségnappal várják az érdeklődőket Győr-Újvárosban

Szombaton ismét megrendezik az Egészség-Piac Plusz programot, ahol tanácsadásokkal, vizsgálatokkal és családi programokkal készülnek.

Már a pesszimista forgatókönyvek felé közelít a klímaváltozás – megjelent az új nemzetközi éghajlati jelentés

A kutatók szerint az elmúlt öt évben szinte minden fontos mutató romlott, miközben a másfél fokos cél elérése gyakorlatilag elúszni látszik.

21 Kutatóközpont: tovább nőtt a TISZA Párt előnye, a Fidesz mindössze 20 százalék körül áll

A felmérés szerint a választások óta tovább erősödött Magyar Péter pártja, miközben a társadalom nagy része elszámoltatást vár.

Új fix traffipaxok jönnek Győrbe - védik a gyalogosokat és visszaszorítanák a gyorshajtást

Három új helyszínen telepítenek sebességmérő eszközöket, miközben óvodásoknak osztottak láthatósági mellényeket és megújul az Erzsébet ligeti KRESZ-park is.

Programdömping vár a hétvégén Győrben 

Szakmai eseményektől a családi programokon át a koncertekig és sporteseményekig számos ingyenesen látogatható rendezvény közül válogathatnak az érdeklődők.

Illés Károly: “Senkit nem állt szándékomban megbántani.”

A szombathelyi Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt mondja, hogy nem emlékszik már, hogy milyen környezet kommentelte azt emberekre, hogy korcsok.