Jogerős döntés alapján igenis le lehet írni, hogy a Hell energiaitalokat gyártó Barabás-családnak mekkora a vagyona

ugytudjuk.hu 2025-02-21 08:49:00
A bíróság megerősítette, hogy a Forbes gazdagok listáján szereplő információk a nyilvánosságra tartoznak, és azt is, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplői közszereplőnek minősülnek, akkor is, ha nem közismert személyek.

Több éve húzódó pereskedés után a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével jogerősen is győzött a Forbes a Hell Energy Magyarország Kft. tulajdonosaival szemben. Az ítélet szerint a Forbes nem sértette a magánéletet védő jogokat, amikor a nyilvános adatbázisokból származó információk alapján közreadta a Barabás család vagyonának becslését. Ez pedig az egész magyar sajtó jövője szempontjából fontos győzelem - írja szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében a TASZ.

A Hell Energy Magyarország Kft-t tulajdonló Barabás testvérek 2019-ben azért indítottak pert a Forbes ellen, hogy ne szerepeljenek a lap milliárdos listáján. Ezután négy évig egyáltalán nem lehetett leírni a Barabás testvérek nevét a lapban. Sőt, a cenzúra tovább ment: ebben az időszakban a nyilvános adatok alapján évről évre elkészülő vagyonbecslést sem végezhették el a Barabás családdal kapcsolatban, így pedig nem szerepeltek a leggazdagabb magyarok listáján sem.

Az ügyben első fokon tavaly februárban a Forbes számára kedvező ítélet született, de a per így is hosszú időn át súlyos fenyegetésként lebegett az újságírók feje felett. 

A Barabás testvérek által indított perben a jogerős ítélet csak 2025 februárjában született meg, amikor a Fővárosi Ítélőtábla teljesen helybenhagyta az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék döntését.

A bíróság megerősítette, hogy a Forbes gazdagok listáján szereplő információk a nyilvánosságra tartoznak, és azt is, hogy a gazdasági élet meghatározó szereplői közszereplőnek minősülnek, akkor is, ha nem közismert személyek. Mivel Barabásék vállalata, a Hell Energy Magyarország Kft., valamint a köré kiépített cégcsoport gazdasági befolyással bír, és szerepe az élelmiszeriparban, a munkaerőpiacon, valamint az állami támogatások tekintetében is figyelemre méltó, a Forbes jogosan írt a vagyonukról és a gazdasági életben betöltött szerepükről.

"Az egész magyar sajtó szabadsága szempontjából fontos, hogy a bíróság jogerősen is kimondta: a sajtószabadság, a közvélemény tájékoztatása fontosabb, mint a Barabás testvérek magánszférájának védelme" - értékelte az ítéletet Hüttl Tivadar, a TASZ ügyvédje.

"Mi úgy látjuk, Barabáséknak ez az ügye (akárcsak a további 8, Forbes ellen indított eljárásuk) illeszkedik abba a tendenciába, hogy a befolyásos emberek egyre gyakrabban próbálják adatvédelmi kifogásokkal megbénítani, cenzúrázni és elhallgattatni a sajtót. A TASZ azonban fellép a sajtószabadság védelmében. Hasonló ügyekben korábban sikeresen segítettük a Forbest a "műtrágyakirály" Bige László ellen, és a Magyar Narancsot Habony Árpád rokonával szemben" - nyilatkozta Vissy Beatrix⁩, a TASZ jogásza.

"Már több kilónyi az az iratanyag, ami az ilyen ügyeink miatt felgyülemlett a szerkesztőségben. A jogszabályoknak megfelelünk, az igazunkat megvédjük, de ez csak a Hell-ügyben rengeteg, több száz munkaórát vett el az újságíróktól. Különösen visszás, amikor olyan él vissza az erőforrásaival, hogy a sajtó munkáját megnehezítse, aki az állami támogatások elől nem ugrik el. A TASZ segítségével most egy aprónak tűnő, de valójában az egész magyar nyilvánosság szempontjából fontos ügyben született ítélet. Hagyják-e, hogy megismerje a magyar nyilvánosság, mi történik ebben az országban – tágabb kontextusban erről szólt ez az ügy. Ha egy milliárdos ki tudja huzatni a nevét egy cikkből, akkor bármit kihuzathat" – mondta el Zsiborás Gergő, a Forbes főszerkesztője.

A sajtó csak akkor tud jól működni, ha nem hagyjuk, hogy a politikai, vagy éppen gazdasági hatalommal rendelkezők évekig tartó perekkel terhelhessék le a szerkesztőségeket, ezzel ellehetetlenítve a számukra nem kedves cikkek megjelenését.

A Forbest a TASZ megbízása alapján az eljárásban dr. Hüttl Tivadar és dr. Pető Márk ügyvédek képviselték.

Szólj hozzá!

Kiírták a Sárvári Gyógyfürdő ügyvezetői pályázatát

Szeptember 25-ig várják a jelentkezéseket.

5 jel, hogy a vállalkozásod kinőtte a régi működési rutint

Vannak pillanatok, amikor egyértelművé válik, hogy a régi módszerek már nem tartanak lépést a vállalkozásod növekedésével.

Távozott a Vas Népe, a Kisalföld, és a KEMMA összevont divízió főszerkesztője

A továbbiakban Pásztor Zoltán megbízott főszerkesztőként irányítja a szakmai munkát.

A lakás komfortja sokszor egyetlen rossz döntésen múlik

Egy otthon kényelmét könnyű természetesnek venni egészen addig, amíg valami nem működik úgy, ahogy kellene.

Felolvasólánccal és ingyen elvihető könyvekkel ünneplik az Olvasás Világnapját Győrben

Szeptember 8-án a Honvéd Ligetben várja programokkal a győrieket a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér.

Locsolással kezelték a felbontott azbesztes zúzalékot Bükön

Megkaptuk a 25 tonna szennyezett kőzet felszedésének protokollját.

Női seriff lesz a városban: megválasztotta az Országgyűlés Unger Annát a vagyonvisszaszerzési hivatal élére

137 képviselő támogatta az NVVH új elnökét - a hivatal szeptember 1-jén kezdi meg működését.

Ismét nem működik a röntgengép Sárváron 

Celldömölkre kell utazniuk a betegeknek.

Az önálló varrógépkezelés művészete: tanfolyamok, amik segíthetnek

Sokan álmodoztak már arról, milyen lenne önállóan kezelni a varrógépet és saját ruhadarabokat alkotni.

Gyere! Mutatjuk, mit csinálj Győrben a nyár utolsó hétvégéjén!

Zajlanak a bornapok, de rengeteg minden mást is kínál a város. 

Jó hír a győrieknek: szeptember 1-jén újra megnyitják a Zrínyi utat, és a buszok is visszatérnek eredeti útvonalukra

Az iskolakezdésre befejezik a legfontosabb munkákat, a járdák helyreállítása azonban még szeptember első felében is folytatódik.

Diószegi Judit: A jogerős ítélet előtt is van lehetőség kényszerintézkedések alkalmazására

A TISZA Párt győri országgyűlési képviselője szerint félreértésre adhat okot az NVVH elnökjelöltjének meghallgatásán elhangzott kijelentés a jogerős ítéletekről.

DÖNTÉS - Leaszfaltozza az azbeszttel szennyezett utakat a szombathelyi önkormányzat!

Jövő hét hétfőn rendkívüli testületi ülésen engedhetnek zöld utat a képviselők Nemény polgármester akaratának.

Jelentős változások jönnek Győr vasúti közlekedésében: több vonat helyett pótlóbusz közlekedik hamarosan

Szeptember 11. és 22. között pályakarbantartás miatt vágányzári menetrend lép életbe, az utazóknak hosszabb menetidővel is számolniuk kell.

Győriek figyelem: szombaton ismét a Tarcsay utcába költözik a Dunakapu téri piac

A Győri Bornapok miatt egy napra visszatér korábbi helyére a sokadalom, a Tarcsay parkolóban pedig már péntek estétől változik a forgalmi rend.

Borítékolható einstand: állami kézbe kerül az MCC, a Batthyány Lajos Alapítvány és Áder János Kék Bolygója

Augusztus 31-től megszűnik a három szervezet különleges vagyonkezelői státusza, feladataikat és vagyonukat az állam veszi át – jelentette be Magyar Péter.

Jelentett a KSH: 754 700 forint volt a bruttó átlagkereset júniusban

A nettó átlagkereset 529 700 forintot tett ki, a medián ugyanakkor ennél jóval alacsonyabb, nettó 438 ezer forint volt.

Iskolafelújítások Győrben: idén 19 intézményben végeznek munkákat önkormányzati forrásból

Az állami fenntartású iskolák karbantartására 39 pályázat érkezett közel 123 millió forint értékben, ezek közül 19-et tudott támogatni a város.