Amit a székhelyszolgáltatásról tudni érdemes

ugytudjuk.hu 2025-02-19 09:41:25
A hírekben gyakran hallhatunk olyan esetekről, amikor egy cég bírságot kapott vagy más negatív következményei lettek annak, hogy egy törvényi előírást nem tartott be, részben vagy teljes egészében figyelmen kívül hagyott.

Ezt mindenképp érdemes elkerülnünk, ha a cégalapítás mellett döntünk, hiszen a törvényes működés a siker egyik legalapvetőbb pillére. Sok mindenre oda kell figyelnünk, többek között például arra, hogy rendelkezzünk az előírásoknak megfelelő székhellyel, ez ugyanis minden esetben kötelező.

Előfordulhat azonban, hogy nincs saját ingatlanunk és nem szeretnénk fenntartani egy épületet erre a célra. Ez esetben jó megoldás lehet felvenni a kapcsolatot a Logosz Cégcsoport szakembereivel és az általuk kínált székhelyszolgáltatás igénybevétele mellett dönteni.

Mai írásunkban arról fogunk beszélni, hogy mi is ennek a szolgáltatásnak a lényege, illetve mikor és kinek érdemes élni ezzel a lehetőséggel.

Mi a székhelyszolgáltatás lényege?

Az előírások szerint minden cégvezetőnek szüksége van székhelyre ahhoz, hogy törvényesen tudja végezni a tevékenységét, ezt azonban sokan nem tudják önállóan biztosítani. Például, mert nincs saját ingatlanjuk és nem is szeretnének fenntartani egyet erre a célra, vagy mondjuk egy adott országban szeretnének működni, ahol nincs irodájuk.

Ilyen esetben fordulhatunk egy külsős céghez, aki székhelyszolgáltatással foglalkozik. Ennek lényege, hogy egy valóban létező, gazdaságilag működő helyet biztosít számunkra, amit saját székhelyünkként használhatunk. Ez azt jelenti, hogy ezt a címet bejelenthetjük az adóhatóság felé, feltüntethetjük a hivatalos dokumentumainkban, illetve a cégjegyzékben is.

Mikor érdemes igénybe venni a székhelyszolgáltatást?

Ez a megoldás remek lehetőséget kínál azoknak, akik például Magyarországon szeretnének működni, de nincs helyben irodájuk, akik nem kívánnak csak emiatt fenntartani – vásárolni vagy bérelni – egy ingatlant.

Azok számára is ideális lehet, akik e-kereskedelemmel foglalkoznak és nincs fizikai értelemben vett üzletük. Akárcsak a kisebb vállalkozásoknak, startupoknak, akik még nagyon az üzleti tevékenységük elején vannak, és szeretnék minél alacsonyabban tartani a költségeiket.

Be kell tartanunk a vonatkozó jogszabályokat!

Nagyon ügyelni kell arra, hogy kizárólag olyan székhelyszolgáltatást vegyünk igénybe, ami maradéktalanul megfelel a vonatkozó előírásoknak, rendeleteknek, különben komoly következményekre számíthatunk.

Ezek tehát a legfontosabb tudnivalók, amikkel mindenképp tisztában kell lennünk akkor, ha a cégalapítás mellett döntünk és szükségünk van a székhelyszolgáltatás igénybevételére.

Ennek lényege, hogy egy külső cég biztosítja számunkra az előírásoknak megfelelő székhelyet, ami garantálja, hogy saját vagy bérelt ingatlan nélkül is meg tudjunk felelni a törvényi szabályozásoknak.

Természetesen ez csak akkor igaz, ha olyan megbízható szolgáltatóhoz fordulunk, mint amilyen a Logosz Cégcsoport.

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.