Szegény Sziszit megbántották

Dömötör Gábor 2025-02-17 11:41:57
Ruszin-Szendi Romulusz mögé kerüléssel vitte földre a FIDESZ-KDNP pörköltfelelősét, aki a Facebook-on kürtölte világgá fájdalmát. Véleménycikk következik.

Mint ismert Magyar Péter (Tisza Párt) szombaton tartotta politikai karrierje első évértékelőjét, ahol kétségkívül Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy leigazolása robbantotta a legnagyobb atombombát. A kormánypárt korábbi honvédségi kirakatemberének tiszás szerepvállalása első lépéseként éles kritikával illette az eltávolítását követő honvédelmi munkát, ami komoly lökéshullámot okozott a magyar politikai közéletben. Olyannyira, hogy a FIDESZ alelnöke szédítően szomorú posztot írt a közösségi médiában.

„Én azt hittem, hogy minden körülmények között te egy honvédtábornok vagy. Tévedtem. Csalódtam. Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr. Ne keress többé!”

Németh Szilárd (FIDESZ-KDNP) sértett szavai kristálytisztán mutatják meg az igazi fideszes gondolkodást. Aki egyszer velük volt, az az övék. Az egész ország az övék. Tehát, aki mást gondol, az nem lehet más, mint hazaáruló. Ennyi, pont, léphetünk tovább, nincs itt semmi látnivaló. Vagy mégis? Sokadszor látjuk, de jóérzésű, józan gondolkodású emberként még mindig felkavaró, hogy a Felcsút-Tusványos-Kötcse szentháromságából ébredő jobboldali erőtér hogyan működik. Felemel bizonyos szereplőket, akiket tehetségük szerint a komplett holdudvar használ, mutogat, priorizál. Az mindig az érintettek érdekein múlik, hogy ez a románc milyen hosszan és mélyen szövődik, de előfordul olyan is, hogy véget ér. Ha a delikvens csendben tűnik el azt hagyni szokta a FIDESZ, de ha ne adj’ isten véleménye van, na akkor jön az armageddon!

Most éppen az irodalmi stílusáról ismert Németh Szilárd szembesült Ruszin-Szendi Romulusz pálfordulásával, amit nem hagyhatott szó nélkül. Lelkében felsírt a korábbi honvédségi vezetővel gyűjtött rengeteg közös és szép emlék, letörölte a vasárnapi körmös pacal maradékát a szája szegletéből, és billentyűre vetette érzéseit. Kijelentő tőmondataiból süt az elárultság bénító érzése, azt persze nem tudja, hogy így él a fél ország. Elárulva.

De Szilárd ezzel most nem törődik, mert neki ez fáj. Csalódottságában előkeresi a fidesz-szótár kedvenc és legüresebb bántó szavát, a hazaárulót. Annyiszor és annyi mindenkire aggatták már, hogy súlytalan, de amíg a rogáni nyelvújító műhely nem talál ki újat, addig ez a direktíva, ezt kell használni. Sziszi átnézi a posztot, helyesírási hibát nem talál, ezután nehéz szívvel, de megnyomja az entert. Tudja, hogy perceken belül enyhül a fájdalom, hiszen lelkes követői gondolkodás nélkül veszik át a mantrát, és egymást túllicitálva kezdik taposni Ruszin-Szendit, ami igazi balzsam Németh fájó lelkének lüktető sebére.

A probléma a régi. Ha most Ruszin-Szendi Romuluszt elő lehet venni, hogy elárult egy rendszert, akkor ez a rendszer mégiscsak létezik. Pedig pont a FIDESZ-KDNP kéri ki magának mindig, hogy létezne egy korrupt, összekacsintó, javadalmazó struktúra, de érdekes módon, mikor valaki kilép onnan és a nyitott ajtón egy pillanatra belátni Orbánország kulisszái mögé, akkor valahogy mindig lehull a lepel, és kilóg az igazi lóláb. Ha nem vagy velünk, csak mocskos hazaáruló lehetsz. Bár, ahogy a fideszes inerciarendszer alapelveit elnézem, nem biztos, hogy ez az ő szájukból nem dicséret.

Végszóra. Egyelőre nem tudni, hogy Ruszin-Szendi Romulusz tiszás szerepvállalását mi motiválta, mint, ahogy az sem fog soha kiderülni , hogy a fidesszel töltött, egyébként sok szempontból véleményes karrierje miért ért véget. Németh Szilárd posztja csak egy nagyon szomorú kórtünet arról, hogy milyen rendszer épített 15 éve alatt a jobboldal, és hogy a 2026-os választásokig milyen minőségű kommunikációra számíthatunk. Jajjj! Csak a Bayer Zsolti meg ne tudja, mert aztán itt kő kövön nem marad!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.