30 millió forintra növelte Sárváron a polgármester a saját hatáskörben hozott pénzköltését

Farkas Bazsi 2025-02-11 07:52:00
Korábban 25 millió forint volt, de ez még tovább emelkedett. Frissítve!

Ahogy arról korábban írtunk, 2020-ban, még a koronavírus járvány idején, átruházott hatáskörben, tételenként 20 millió forintig kapott felhatalmazást pénzek kiszignálására Kondora István (Fidesz-KDNP) sárvári polgármester.

Időközben pedig - 2024 év elején - a tételek keretösszegét még tovább emelték, így az 20-ról 25 millió forintra nőtt.

Ám úgy néz ki lassan ez sem lesz elég a város akkut problémáinak kezeléséhez. A csütörtöki testületi ülés anyagai között tárgyalják majd a 2024-es költségvetés utolsó módosítását, ahol a polgármesteri keretet még tovább emeltetné Kondora.

A napirend ide vonatkozó részlete egészen pontosan így szól:

"18. § (1) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására és a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra esetenként és intézményenként vagy feladatonként 30.000.000 Ft összeg erejéig, kivéve a 8. § (2) bekezdésében szereplő céltartalék felhasználását."

A tételek között pedig már szerepel is olyan, ami élve a módosítás adta lehetőséggel, ki is maxolja a fent említett 30 millió forintos keretet. Ilyen a Sárvári Sportfólió és Kulturális Kft. működési költségeire elkülönített 30 millió forint.

A cég egyébként 2024 novemberében már kapott külön soron pénzt a polgármesteri keret terhére. Ekkor 25 millió forint érkezett a Kft. kasszájába az önkormányzattól.

Csak összehasonlításként említjük meg, hogy Győrben a jelenlegi szabályozás szerint a polgármesternek havonta összesen 40 millió forintig van joga átcsoportosítani a városi költségvetés terhére. 

Frissítés

Cikkünk megjelenése után kaptuk az értesítést, hogy a változtatás már a 2024. november 21. ülésen megszavazásra került a 2024-es költségvetés 3. számú módosításában. A pakkban elfogadott előterjesztésben egyetlen mondattal tértek ki a polgármesterei keret emelésére:

6. § Az Ör. 18. § (1) bekezdésében a „25.000.000” szövegrész helyébe a „30.000.000” szöveg lép. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.