Borsi Róbert: Panda Ákos helyében én elmentem volna a polgármesteri találkozóra

Dömötör Gábor 2025-02-06 08:09:14
A győri fideszes önkormányzati képviselő a város működése szempontjából lényegtelen kérdésnek gondolja, hogy ki milyen autóval jár.

Az Ugytudjuk.hu derítette ki, hogy bruttó 700 ezer forintért bérelt autóval jár Panda Ákos, a Győr+ Média Zrt. vezérigazgatója. Az autóbérléssel kapcsolatban hiába kerestük a cégvezetőt, azt mondta, hogy mivel álláspontja szerint nem közadatokról van szó, így nem fog nyilatkozni az ügyben.

Kerestük Fekete Dávidot is, a győri Fidesz-KDNP frakcióvezetőjét. Fekete telefonon azt mondta, hogy írásban küldjük meg neki kérdéseinket. Ezt megettük, de válasz azóta sem érkezett.

Fotó: Ugytudjuk.hu

Egy szerdai sajtótájékoztató után azonban volt alkalmunk feltenni kérdéseinket Borsi Róbert (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselőnek.

Amióta Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum), polgármester és a csapata elkezdték működésüket Győrben, úgy a Fidesz frakció, mint a polgármester, hiányolják a közös kommunikációt, pedig az volt a megállapodás, hogy ügyek mentén lehet Győr városáért közösen politizálni. Most egy nagyon sikeres sajtótájékoztatón vagyunk túl, Győr rendezhet egy kiváló sporteseményt szeptemberben. Ön szerint, ez például lehet egy olyan ügy, amiben tudnak közösen dolgozni?

Én azt gondolom, hogy nagyon sok ilyen ügy van, hiszen ha megnézünk például egy közgyűlést, hogy annak milyen napirendi pontjai, illetve milyen témái vannak, az esetek döntő többségében a napirendeknél 90 % feletti egyetértés van a város érdekében meghozott témák tekintetében. Ami viszont látszik, és nyilván erre vonatkozott elsősorban a kérdés, hogy vannak olyan témák, amik kiemelésre kerülnek, hogy most ezt szándékosan, vagy nem szándékosan kap nagyobb visszhangot a városvezetés részéről ezt nem tudom. Ez egy végig gondolandó kérdés, de nyilván ennek mentén zajlanak politikai viták. Én azt sajnálom, hogy ez egyébként megosztásra, tehát a város megosztottságra alkalmas vitákat szül. Ha kicsit többet beszélnénk arról, vagy beszélne arról a városvezetés, hogy mennyi mindenben tudtunk együtt dolgozni és együtt gondolkodni, akkor lehet, hogy nem lenne ez az érzés, vagy nem ezt az érzést kellene sulykolni. Nyilván ez döntés kérdése, hogy a városvezetés el kívánna-e menni ebbe az irányba.

Megnézve az Ön Facebook-oldalán a legutolsó, illetve az utolsó előtti bejegyzéseit és a kommenteket, azt érezheti az ember, hogy bizony vannak olyan hozzászólók Győrből, akiket mégiscsak érdekel a sokat emlegetett “Panda mobil”, amivel kapcsolatban ön azt mondta, hogy nem azt kellene firtatni, hogy ki milyen autóval jár dolgozni, hanem az effektív munkát kellene látni. Ön szerint nem aggályos az, hogy egy városi cég vezetője egy polgármesteri kérésnek, meghívásnak nem tesz eleget?

Most már több, mint 18 éve dolgozom önkormányzati képviselőként, és ezt a saját tapasztalatomból le tudom szűrni, hogy az elmúlt 18 évben a város eredményesen haladt előre színes programkínálat volt, készültek a létesítmények. Tudtunk utat felújítani, és számos olyan pozitív intézkedés történt, amikor a győriek elégedettek voltak. Ez így volt 2019 előtt is, és megítélésem szerint azután is. Akkor gyakorlatilag fel sem merült ennek az igénye. Én azt látom, hogy a Facebookon van egy viszonylag szűk közösség, akik viszont hangosan kommunikálnak. Nyilván számukra ezek között vannak olyan személyek, akik részt vettek a polgármester kampánycsapatában is. Nyilván valaki pedig magánemberként, de ez egy kör. Én ezt az emberek közötti mindennapokban, amikor telefonon beszélek velük, vagy járom a saját választókörzetem nem tapasztalom. Ők arra kíváncsiak, hogy például Marcalvárosban tudunk-e most tenni valamit a közbiztonságért, meg tudunk-e újítani egyes útszakaszokat, járdákat. Tehát ez a legfontosabb.

Fotó: Borsi Róbert Facebook-oldal

Ha van eredmény az emberek örülnek, és nyilván vannak, akik ezt kifogásolják akik számára fontos minden ilyen apró, lényegtelen kérdés.

Mert tulajdonképpen a város működése szempontjából lényegtelen kérdésnek gondolom, hogy ki milyen autóval jár, ki milyen irodában dolgozik, akinek van egy feladatköre vagy egy munkaköre. Ahhoz meg kell adni bizonyos feltételeket.

Az egy más kérdés, hogy ebbe nekem nincs beleszólásom, hogy ki milyen autót bérel magának, meg milyen típusút, milyen összegért. Nyilván összhangban kell lennie a munkája teljesítményével, mert egyébként egy autó is lehet olyan juttatás, ami ösztönzőleg hat arra, hogy valaki különböző célokat elérjen a saját munkaterületén.

Ön magánemberkén mit mondott volna Panda úrnak? Mit javasolt volna a polgármesteri meghallgatással kapcsolatban?

Személy szerint én soha nem riadtam el attól, hogy ha valaki hív, akkor ha időm és lehetőségem engedi, és ráadásul legyen ez a polgármester, aki nyilván egy város életében meghatározó szerepet tölt be, akkor el kell menni erre a találkozóra.

Én elmentem volna.

Lát-e arra esélyt, hogy a Fidesz frakció szorosabb kommunikációs együttműködést tartson fenn ellenzéki sajtóorgánumokkal, mint példásul az Ugytudjuk.hu? Ezzel el lehetne kerülni rengeteg félrekommunikált helyzetet!

Erre egy speciális válaszom is van, ha úgy tetszik. Nagyon sok területen a közösségi média vette át a szerepet a klasszikus sajtótájékoztatók helyett. Sokszor a szereplők is egy-egy Facebook-bejegyzésre hivatkoznak. Én személy szerint nem szoktam elmenekülni egyetlen kérdés elől sem, mert úgy érzem, hogy lelkiismeretesen végzem a munkámat, sok energiát és időt is belefektetek. De amiben részt veszek és amilyen döntéseket hozok, a magam részéről azt az alapján az információ mentén teszem, amit helyesnek és igaznak gondolok. Alapvetően én azt gondolom, hogy a város egységét meg kellene teremteni, sajtótól függetlenül, hiszen a győrieknek nincs szükségük dömpingre, elég nekik a kampányidőszak, amikor mindenféle információt hallanak. Illetve én egy dologban látom most a problémát - bár nem konzekvensen a kérdéséhez tartozik -, hogy a tények el vannak ferdítve, és sajnos ezt most lehet tapasztalni. Hogy ezt az újságíró, vagy a nyilatkozó ferdíti el az megint egy másik kérdés, de a valóság és az elhangzottak sokszor nincsenek összhangban.

Támogatná, hogy az Ugytudjuk.hu kapjon az Önök sajtóeseményeire meghívást?

Ez természetesen egy döntés kérdése, de ez nemcsak az én döntésem. Szóval erre azt tudom mondani, hogy átbeszéljük abban a körben ahol kell, és akkor erre később vissza tudunk térni!

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Elhunyt Konkoly Tamás, a Győri Útkezelő mérnöke, egykori NB I-es kézilabdázó

Ötvenedik életévében, hosszan tartó, súlyos betegség után ment el végleg. Konkoly Tamás két évtizeden át dolgozott a győri Útkezelő Szervezetnél, sportolóként pedig a Győri ETO KC irányítója és a 2001-ben egyetemi világbajnoki címet szerző magyar válogatott tagja is volt.

Több mint 2 és fél éve nyomozza a rendőrség a csepregi önkormányzatnál felmerült sikkasztási ügyet

A gyanú szerint önkormányzati épületekből kibontott nyílászárókat építettek be magántulajdonba, valamint olyannak is szállítottak tűzifát, aki erre nem volt jogosult.

Vázolta a celldömölki kórház további sorsát a TISZA-kormány

A cél, hogy minden magyar állampolgár bárhol az országban megfelelő, biztonságos és magas színvonalú ellátáshoz jusson.

Ünnepi kalandok a gyerekeknek: új epizódokkal készülnek a népszerű sorozatok

Az ünnepi időszak közeledtével a gyerekek izgatottan várják, hogy új részeket láthassanak kedvenc műsoraikból.

Végre: alaptörvény-ellenes a szolidaritási hozzájárulás több szabálya – Győr 13 milliárd 100 millió forint miatt fordult az Alkotmánybírósághoz

Pintér Bence a kezdetektől azt mondja, hogy a városra kirótt összeg és annak beszedési módja elfogadhatatlan, júliusban pedig a győri közgyűlés egyhangú támogatásával alkotmányjogi panaszt is benyújtottak.

Kokóst csíptek el a rendőrök Szentgotthárdon

A férfi Ausztriában vette a drogot.

Felújítási praktikák bérbeadás előtt: mit javasolt felújítani?

Amikor egy ingatlant kiadásra szánsz, fontos olyan fejlesztéseket végrehajtani, amik nemcsak javítják a látványt, de a bérlői igényeket is kielégítik.

Elhunyt Brenner József

Vas megye díszpolgára 92 éves volt.

Növeli üzletrészét a Haladás 1919 Kft.-ben Schäfer András

Egy kicsit nagyobb tulajdonos lesz a kistulajdonos.

Magyar Péter szerint az ország működik, és soha többé nem hagyja, hogy megvezessék, cserbenhagyják vagy elárulják

A miniszterelnök 133 nappal a kormány megalakulása után az Országgyűlésben beszélt az eddigi intézkedésekről, az uniós forrásokról és az ellenzék korábbi vádjairól.

Percek alatt elfogyott a lecsó és a csülökpörkölt, több mint 330 ezer forint gyűlt össze a hétvégén a győri vásárcsarnokban

A Nyitott Piacok Napján ezúttal nemcsak bevásárolni lehetett: a jótékonysági főzés bevételével a vakok és gyengénlátók megyei egyesületét támogatták.

Kisebb szabálytalanságokat tárt fel a kormányhivatal az Oladi platón végzett munkánál

A Greenpeace Magyarország bejelentése után azonnal hatósági vizsgálat indult.

Áldozz időt a lefolyók tisztítására!

Egy eldugult lefolyó igazi rémálom.

Óránként 77 millió forint: Győrben és környékén is lenne helye az autópálya-koncesszión megspórolt pénznek

A 82-es új győri bevezetőjét már 2024-ben át akarták adni, az északnyugati elkerülő továbbra is csak előkészítés alatt áll, és a 81-es főút fejlesztése is régóta napirenden van. 

Húsz év fegyházat kért a győri ügyészség a 12 éves féltestvérét szexuálisan bántalmazó férfira

A vád szerint a férfi életveszélyes sérüléseket okozott a mozgásképtelen gyermeknek, majd azt állította, hogy útközben megtámadták őket.

„Józanul is boldogan” – fotópályázatot hirdetnek Győrben, a legjobb képeket az ÁRKÁD-ban állítják ki

Akár 100 ezer forintos utalványt is érhet egy jól elkapott pillanat, a pályaműveket október 18-ig várják.

Eltűnt Bebes István főkonzuli köszöntője a düsseldorfi konzulátus weblapjáról

A diplomáciai poszt további sorsa miatt a Magyar Közlönyt kell figyelnünk.