Győr az első befutó helyszín a 100 éves Tour de Hongrie-n!

ugytudjuk.hu 2025-02-05 07:59:44
Nézd meg testközelből a magyar kerékpáros körverseny atlétáit!

A  100. születésnapját ünneplő 46. Magyar Körverseny útvonalát február 4-én mutatták be a Budapest Music Centerben.

Győr városa 1925 után ismét rajt- és cél állomás lesz!

A 2025-ös Tour de Hongrie első – és 2008 óta leghosszabb szakasza – a Budapest–Győr közötti 210 km-es táv lesz.

Az útvonalat két harmadik kategóriás hegyi hajrá nehezíti Etyeken és Pannonhalmán, Móron és Győrújbaráton pedig másodperceket és pontokat is gyűjthetnek a versenyzők.

A mezőny május 14-én, 11:00 órakor a Szent Gellért térről rajtol és Győrben az ETO Parkban ér célba.

A százéves évforduló ünnepléséhez Győr városa is méltóképpen szeretne hozzájárulni, ezért örömmel fogadta el a szervezők felkérését és vállalta el, hogy az immár ötnapos országúti kerékpárversenynek első befutó helyszíneként részt vállal az eseményben. Győr 18. alkalommal fogadja a Tour de Hongrie mezőnyét, ebből kilencedszer lesz befutó házigazdája.

Pintér Bence (TSZ-LMP-Momentum), Győr Megyei Jogú Város polgármestere elfogadta a felkérést, és szakaszvédnökként vesz részt a versenyen ezen a napon. 

Győr elkötelezett a kerékpározás és a kerékpársort mellett, ezért 2025. május 14-én a délutáni órákban ismét kerékpárversenyzők haladnak majd el a várost jelképező, 125 éves Városháza előtt is. A versenyt teljes hosszában élőben közvetíti az M4 Sport csatorna, utolsó két óráját az Eurosport is.

Nagy szeretettel várnak minden kerékpársport-rajongót Győrbe 2025 májusában! Szurkoljunk együtt a 100. Tour de Hongrie versenyzőinek!

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.