Kondora István: Bejelentünk valamit aztán nem valósul meg

Farkas Bazsi 2025-01-27 07:51:25
A sárvári polgármester ezzel reagált arra, hogy a 2022-ben bejelentett sótonyi körforgalom máig nem valósult meg.

A Sótonyi úti kereszteződésénél találkoztunk Ágh Péter országgyűlési képviselővel, Kondora István polgármesterrel, dr. Kondora Bálint megyei közgyűlési alelnökkel, Dr. Máhr Tivadar és Szabó Zoltán alpolgármesterekkel, valamint Varga Jenővel, a körzet önkormányzati képviselőjével. Örömteli hírt jelentettek be: megépül a körforgalom a Sótonyi úti kereszteződésben, és megújul az útburkolat is a Tesco – körforgalomig - ezt adta közzé 2022. március 21-én a sárvári önkormányzat hivatalos Facebook-oldala a Sárvár Lendületben.

Fotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

Ahogy az később kiderült, az útépítést úgy jelentették be a politikusok, hogy az építkezéshez szükséges pénzt, nem állt rendeljezésre.

Kondora István (Fidesz-KDNP) sárvári polgármester cikkünk után megjelent posztjában ezt írta:

“Miután a tervek elkészültek, még forrást kell találni a kivitelezésre is, majd ezután indulhat az építkezés.”

Vagyis ő maga is elismerte, hogy hiába volt a bejelentés, a körforgalom építéséhez szükséges pénz nem áll rendelkezésre. 

Fotó: Sárvár Lendületben Facebook-oldal

Az út ismételten téma volt a januári testületi ülésen. Klimits István (Sárváriakért Egyesület) önkormányzati képviselő emlékeztette a polgármestert, hogy azok a beruházások, amiket ő jelent be a polgároknak, az az ő felelőssége.

"Bejelentettük, és aztán van ilyen is, hogy bejelentünk valamit, aztán nem valósul meg" - reagált erre a polgármester. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Százzal száguldott egy Győr melletti településen, balesetet okozott, majd elmenekült a helyszínről

A 20 éves férfinak soha nem volt jogosítványa, ráadásul korábban már eltiltották a vezetéstől. A balesetben ketten megsérültek, a sofőr ellen most vádat emeltek.

Halált okozó testi sértés miatt vádat emeltek két rabbal szemben Szombathelyen

A vádlottak és a sértett a kezükre papucsot húztak, és a zárkájukban úgy bokszoltak. Majd eldurvult a helyzet.

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.