Sokat tettek a szombathelyi kultúráért

ugytudjuk.hu 2025-01-22 18:03:00
Idén őket tüntették ki a Magyar Kultúra napján.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj” I. fokozatát

2025-ben

KAPORNAKI RITA kapja.

 

Kapornaki Rita idén 35 éve dolgozik a közművelődés és kultúra területén. Rumi születésű, de középiskolás kora óta Szombathelyhez kötődik. A Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán magyar- népművelés szakon diplomázott. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színházelmélet-drámapedagógia szakon végzett és a Pécsi Tudományegyetemen kultúraszervezésből szerzett egyetemi diplomát.

A fénykorát élő MMIK Ifjúsági Irodájából indult pályája, majd a Bábszínház megalakulásakor az amatőr színjátszás megyei referense lett. A Magyar Drámapedagógiai Társaság delegáltjaként az Országos Weöres Sándor Színjátszó Találkozók megyei szervezője, majd megyei és regionális zsűrizője volt. Hosszú ideig tematikus foglalkozásokat tartott a Gyermekek Házában. A szakmai ranglétrát végig járva, a legjobb kulturális menedzserektől tanult: mesterei között említi Benke Évát, Gabnai Katalint, Duró Győzőt, Erős Líviát.

A Szent Györgyi Albert Középiskola magyar- és drámatanára volt, óraadóként éveken át tanított a szombathelyi főiskolán is.

A szombathelyi kőszínház bölcsőjének tekinthető Karneválszínház koordinátora és rendezőasszisztense volt, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány művészeti munkatársaként. Amikor 2007 szeptemberében a szombathelyi városvezetők a színházalapítás mellett döntöttek, Jordán Tamás alapító igazgató a közgyűlés után közvetlenül, az elsők között ajánlott pozíciót számára a Weöres Sándor Színházban. Azóta a színház elkötelezett munkatársa, a nívó, a szakmai minőség zászlóvivője. Egy évtizedig rendezőasszisztensként emelte új rangra a színházi szakmák egyik legösszetettebikét, majd színházi titkár lett. Szabó Tibor igazgató kérte fel művészeti titkárnak, amely pozíció a színház szíve, motorja. Napjai a tervezés, szervezés és újragondolás háromszögében telnek, hogy a színészek és a háttérdolgozók munkájának összehangolásával, a nézői igények figyelembevételével a sérthetetlen színházi műsorrend elkészüljön.

Kapornaki Rita munkáját megalkuvás nélkül, nagy precizitással végzi. Csodálatos humorával, műveltségével, ízlésvilágával és egyedi karakterével a Weöres Sándor Színház meghatározó munkatársa. Az évek alatt úgy tudott hűséges maradni a szombathelyi színházhoz – annak nem hétköznapi időbeosztásával –, hogy férje, három gyermeke és családja maximálisan támogatták őt.

Kapornaki Rita bármilyen feladatot is kapott az elmúlt 35 évben Szombathely közművelődésében és kulturális életében, azt példamutató hozzáállással, szakmai felkészültséggel magas színvonalon végezte el.

 

* * *

 

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát 2025-ben két személy veheti át.

 

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj” II. fokozatának

 2025. évi kitüntetettje:

HORVÁTH ATTILÁNÉ

 

Horváth Attiláné 1988-ban szerzett képesített könyvelői végzettséget, amelyet később mérlegképes könyvelő, majd államháztartási mérlegképes könyvelő végzettségekkel egészített ki.

Kulturális területhez kapcsolódó munkáját a vasvári tanácsnál kezdte meg, ahol pénzügyi felelőse volt a művelődő közösségeknek, sportköröknek, kulturális szervezeteknek. Ezt követően került Szombathelyre, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságán kezdett dolgozni szintén pénzügyi területen. A múzeumban, mint fiatal munkavállaló ő kapta meg azt a feladatot, hogy a beszerzésre kerülő első számítógépeken való munkavégzést ismerje meg, hogy a szervezet a pénzügyi területen is el tudja kezdeni használni az akkor még új technológiát.

Szülési szabadság után tíz évig a családi cégükben dolgozott, hogy aztán ismét visszataláljon a kultúrához: 2007-ben az MMIK-ban kezdett el dolgozni, ahonnan 2013-ban került át az AGORA Szombathelyi Kulturális Központba. Két év múlva a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ munkatársa lett, azonban továbbra is szorosan a kulturális tevékenységet segítette és az AGORA könyvelését vitte. 2022. február 1-jén az átalakuló és Médiaközponttal összevolt AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója lett.

Gazdasági vezetőként jelentős szerepet vállalt abban, hogy a Szombathelyi Képzőközpont Nonprofit Kft. zökkenőmentesen olvadjon be az AGORA-ba, hogy 12 év után elindulhasson a cég által üzemeltetett körmendi mozi, valamint a cég működtesse a vendéglátóhelyet a Víztoronyban.

Munkáját alapossággal, precizitással, nagyfokú gondossággal és felelősséggel végzi. Mindig az új kihívások megoldására koncentrál. Jelentős részben az ő munkájának köszönhető, hogy a szervezet 2023-ban elnyerte a pénzügyi stabilitást jelző AAA-s tanúsítványt, amelyet 2024-ben bronz fokozattal kiegészítve vehetett át már az AGORA. Szintén 2024-ben a cég elnyerte a Vállalható Üzleti Szereplő, majd a Minősített Vállalható Üzleti Szereplő minősítéseket. A cég gazdasági, pénzügyi tevékenységének elismerései mellett a szakmai és egyéb elismerések elnyerésében is jelentős szerepe volt.

 

* * *

 

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért–díj”

II. fokozatának

2025. évi kitüntetettje:

NAGYVÁRADI NÓRA

 

Nagyváradi Nóra 1991-ben a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán könyvtáros, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanári végzettséget szerzett, ezt követően a Berzsenyi Dániel Könyvtár tájékoztató könyvtárosa lett. Az intézmény berkein belül eltöltött csaknem 35 éves munkaviszonya során szakmai tudása által nagyban hozzájárult a könyvtári szolgáltatások széles spektrumának magas minőségű megvalósításához, a tájékoztatástól az irodalomkutatásig, a könyv- és filmajánlástól a könyvtárközi kölcsönzésig. Részmunkaidőben dolgozott a könyvtár szinte valamennyi szervezeti egységében, hatékony segítsége volt az Állományfejlesztő- és feltáró csoportnak, a Médiatár és nyelvi részlegnek, a Szaktanácsadói és területi szolgáltató osztálynak. Jelenleg az Olvasószolgálat osztályvezető-helyettese, műszakvezető, ODR koordinátor, a Goethe Intézet kapcsolattartója, a KKDSZ intézményi Szakszervezeti Bizottságának titkára.

A munkájához szükséges szakmai ismeretei magas szintűek, felkészült. Az állománygyarapítási javaslatok során végzett munkája alapos, körültekintő, a könyvtárközi kölcsönzési igények teljesítésében igényes, ez jellemzi a tájékoztatási feladatok megoldásában.

Műszakvezetőként és osztályvezető-helyettesként lelkiismeretes szervezője a szolgálatnak.

Bibliográfiák és ajánló bibliográfiák szerkesztője, közreműködője. Részt vett a Szombathelyi séták c. 2001-ben megjelent önkormányzati kiadvány elkészítésében.

Kiemelendő az olvasók és a munkatársak irányában tanúsított önzetlen segítőkészsége. Bármikor, bármilyen kérdéssel, kéréssel lehet hozzá fordulni, mert minden szaktudását latba vetve, kitartó szorgalommal és alapossággal segít. Fantasztikus a tájékozottsága és naprakész a könyv- és filmismerete, az adatbázisok, az internetes források ismerete. Ezen tudása egyedivé teszi őt a könyvtárosok között. Szakmai elkötelezettsége, lelkiismeretessége követendő példa kollégái számára.

 

* * *

 

A „Kultúra Támogatásáért–díj”

kitüntetettje

2025-ben

ISI AUTOMATIVE HUNGARY KFT.

 

Az Isi Automotive Hungary Kft. egy 1867-ben alapított, osztrák magántulajdonban lévő vállalatcsoport része. A cég három üzleti területen végzi tevékenységét: konyhai termékek – tejszínes és szódás szifonok, patronok, kapszulák – gyártása mellett mentőmellényekbe, tűzoltó készülékekbe, orvosi eszközökbe való beépített patronokat készítenek, a harmadik terület pedig az Automotive üzletág, amelynek tagja a szombathelyi üzem is.

A gyár 2010-ben nyílt meg, a dolgozói létszám jelenleg 627 fő. Kezdetben légzsákok egyik fő komponensét gyártották, 2012-től azonban már komplett légzsákmodulokat, 2016-tól pedig utasvédelmi termékeket is előállítanak. A tavalyi évben 12 millió darab légzsák készült Szombathelyen. A kifogástalan minőség érdekében korszerű tesztlabort működtetnek, termékeiket számos európai országba szállítják. Az Isi Automotive Hungary Kft. munkájával biztonságosabbá teszi a közlekedést, az általuk gyártott termékek életeket mentenek.

A vállalat számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, a helyi közösségi- és kulturális élet, valamint a sok látogatót vonzó rendezvények támogatása. 2022 óta a Savaria Történelmi Karnevál elkötelezett támogatói: tavaly a Fő téri Forum Színpad névadó szponzorai voltak. Ugyancsak három éve segítik anyagilag az adventi vásár létrejöttét és működését. Ezt a hagyományt a jövőben is folytatni kívánják, szeretnének jelen lenni Szombathely életében.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.