Anyaegyesülete elbúcsúztatta az olimpiai bajnok Pars Krisztiánt

ugytudjuk.hu 2025-01-13 09:51:42
A civil élettel kapcsolatban még "kiforratlanok" a tervei.

Szombathelyen, anyaegyesületében elbúcsúztatták szombaton Pars Krisztián olimpiai bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok és Európa-bajnoki ezüstérmes kalapácsvetőt, aki hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul, befejezte aktív sportpályafutását.

Fotó: Nemény András Facebook-oldal

A 42 éves sportoló az MTI-nek elmondta: apaként egyelőre másfél éves kisfiával szeretne a lehető legtöbb időt együtt tölteni, a civil élettel kapcsolatban még "kiforratlanok" a tervei, de természetesen kész átadni mindazt a tapasztalatot és tudást, amit több mint negyed évszázados versenyzői pályafutása során megtapasztalt, felhalmozott.

Az ötkarikás bajnok, aki mindvégig hűségesen kitartott szombathelyi egyesülete mellett, elsősorban az utánpótlásnevelésben működne közre szívesen, de szavai szerint nyitott lenne arra is, ha az atlétikai szövetségben találnak számára testhezálló feladatot.
Pars Krisztián a Szombathelyi Dobó Sportegyesületben rendezett ünnepségen köszönetet mondott edzőinek, sporttársainak, kiemelve a "szombathelyi dobópápaként" tisztelt Németh Pál mesteredzőt és későbbi trénerét, Németh Zsoltot.

Fotó: Nemény András Facebook-oldal

Horváth Vilmos, a Szombathelyi Dobó SE elnöke úgy fogalmazott: Pars Krisztián a magyar atlétika korszakos egyénisége, aki amellett, hogy 2012-ben, Londonban olimpiai aranyérmet szerzett, négy olimpián, nyolc világbajnokságon és öt Európa-bajnokságon képviselte eredményesen Magyarországot.

Szólj hozzá!

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.