A győztes pályázatok önerejének finanszírozásától eljutott a győri Fidesz addig, hogy Pintér polgármester csődbe vitte a várost

Farkas Bazsi 2024-12-20 18:57:00
A kormánypárti politikusok indulatai odáig fajultak, hogy Dézsi még a széksértést is súrolta.

2024. február 23-án egy 3 milliárd 500 millió forintos folyószámla hitelkeret szerződést kötött, a még Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) vezette győri önkormányzat. Ez egy végső aranytartalék arra az esetre, hogyha a város likviditási problémákba ütközne. 

A szerződés december 30-án jár le, így a mai győri közgyűlés többek között ennek a szerződésnek a meghosszabbításáról, újra kötéséről is tárgyalt. 

Ahogy azt egyébként a hivatal pénzügyi szakembere a grémium előtt kifejtette, ez a pénz elsősorban annak a biztosítéka, hogyha sikeresen indul az önkormányzat egy pályázaton, és a pályázat elindítása önerőt igényel, akkor ennek meglegyen a fedezete. Vagyis a város fejlődésének egyfajta biztosítéka ez a keret. 

Ebből a technikai napirendi pontból közel egy órás vita kerekedett, amiből végül a Fidesz-KDNP frakció tagjai azt kanyarították ki, hogy Pintér Bence (TSZV-LMP-Momentum) polgármester három hónap alatt csődbe vitte a várost. 

Dézsi Csaba András (Fidesz-KDNP) korábbi polgármester, akinek hagyatéka volt a napirend tárgya, magából kikelve esett neki a polgármesternek, mondván bloggerként végig kiabálta mindenféle hazugsággal a várost, és most is folyamatosan hazudozik. Valamint, hogy Pintérnek fogalma sincsen a város gazdasági helyzetéről. 

Csődbe akarja vinni a várost, csődbe akarja vinni a várost - harsogta Dézsi.

Pintér még csak azzal reagálta le, hogy az, amit Dézsi csinál az méltatlan a közgyűléshez.

Balog-Farkas Renáta (Szentiváni Civilek) önkormányzati képviselő ennél tovább ment, szerinte ugyanis Dézsi széksértést követett el, javasolta, hogy szavazzanak a képviselők arról, hogy ez megtörtént vagy sem.

A fideszes többségő közgyűlés végül úgy ítélte meg, hogy Dézsi nem követte el a széksértést.

Több felszólalás után Pintér elmondta, hogy 2025-ben komolyan fogja őket szorongatni a kormány. A szolidaritási adó 12 milliárd, míg a versenyképes járások program 2 milliárd forintot fog elvonni Győrtől.

Azon dolgozunk, hogy ne legyenek alapvető problémák a városban - fogalmazott a polgármester.

A mai napon fogadta el az országgyűlés a 2025-re vonatkozó országos költségvetést. A vita során a fideszes képviselőknek mégis sikerült addig eljutnia, hogy számonkérjék Pintért, hogy miért nincsenek még meg a győri költségvetés számai. Pedig az önkormányzatok költségvetéseinek az országos költségvetés az alapja. 

5 igen, 16 tartózkodással nem fogadta el a fideszes többségű közgyűlés, hogy újabb szerződést kössön a város egy 3 milliárd 500 millió forintos folyószámla hitelkeretre. Arra, mit elsőként 2024. februárjában Dézsi kötött meg.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.