55 millió forintos NAV tartozása van a HVSE-nek

Farkas Bazsi 2024-12-11 14:31:09
Amennyiben december 31-ig ezt nem rendezik, úgy egészen biztosan lőttek az NB III-as focinak Szombathelyen.

Mindent az asztal fölé tett egy tegnapi Facebook-posztban az újonnan formálódó Haladás labdarúgó csapatot működtetni kivánó cég, a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. Az őszinteség a szurkolóknak húsba markoló volt, ugyanis hiába született szándék nyilatkozat arról, hogy a Haladás VSE átadja a jelenlegi NB III-as focicsapat versenyeztetési jogát az új cégnek, amennyiben december 31-ig nem tud az Magyar Labdarúgó Szövetségnek 0-ás NAV igazolást bemutatni, úgy a csapatot kizárják a bajnokságból.

"Mint szurkolóink tudják, a Szombathelyi MÁV Haladás VSE-től a Haladás 1919 Labdarúgó Kft. szeretné átvenni az NB III-as indulási jogot. Ahhoz azonban, hogy az „új” Haladás tavasszal a harmadosztályban szerepelhessen, több kritériumnak is meg kell felelnie. Az egyik ilyen roppant fontos kitétel, hogy a Kft-nek nem lehet tartozása a NAV és az MLSZ felé sem. Az új Kft-nek természetesen nincs, ám a Haladás VSE-nek, mint egyesületnek – az NB III.-as indulási jog korábbi tulajdonosának – van adótartozása" - fogalmaz a poszt.

Hogy mennyi is a tartozás arról Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő adott tájékoztatást, miszerint

55 millió forintot kellene befizetnie az egyesületnek az államkasszába, és ez csak az adótartozás.

Az egyesület munkavállalói december 10-én sem kaptak fizetést, ez pedig azt jelenti, hogy harmadik hónapja nem utaltak nekik bért. A teljes egyesületnek a tavalyi beszámoló szerint 1 milliárd 383 millió forint rövid lejáratú kötelezettséget könyveltek el, a saját tőkéje 390 millió forint mínuszt mutatott. A lejárt tartozás mértéke 213 millió forint volt november végén.

Egyre feketébb felhők gyülekeznek a szombathelyi foci jövőjének egén. A város ugyanis hiába szeretné működtetni az NB III-as csapatot, ha az nem tud elindulni azért, mert a versenyeztetési jog jelenlegi gyakorlójának adóssága van a NAV felé is.

Ha ezt az akadályt nem sikerült a sportvezetőknek leküzdenie, akkor hiába minden igyekezet, a tavasszal nem fogja tudni folytatni az NB III-as bajnokságot a csapat.

A Haladás ügye egyébként téma lesz a jövő heti szombathelyi városi közgyűlésen. Hamarosan tehát még több információ kerül majd a nyilvánosság elé. 

Tegnap nyílt levelet küldtünk a HVSE elnökének, Homlok Zsoltnak, az elnökhelyettesnek Bokor Zsoltnak, és Szántó Erzsébet elnökségi tagnak, klub menedzsernek. Ebben arra kértük őket, hogy hívjanak össze sajtótájékoztatót, ahol minden kérdést fel lehetne nekik tenni a kialakult helyzettel kapcsolatban. 

Válasz egyelőre nem érkezett. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.