Tanárát bántalmazta egy Győr melletti iskola tanulója

Farkas Bazsi 2024-12-05 08:24:00
A fiú egy alkalommal ököllel hátba, lapocka tájékon ütötte a tanárt, majd meg is rúgta őt.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmaztak egy 15 éves fiúval szemben, aki az iskolaudvaron bántalmazta a tanárát.

A határozat szerint a nyolcadik osztályos fiú idén májusban egy Győr környéki településen – tanítási időben – az udvaron a padon ülve játszott a telefonján. Ezt észlelte az osztályfőnöke, aki számonkérte a fiút, amiért megsértette az iskola házirendjét, amely szerint a diákok nem használhatnak ilyen típusú digitális eszközöket a tanítási időben az iskola területén, majd elvette az eszközt azzal, hogy azt tanítás után lehet az igazgatói irodában átvenni. A tanár ezzel visszaindult tanórájára.

A fiú ekkor dühbe gurult, hangosan szidalmazni kezdte a tanárt és az édesanyját, valamin lopásnak minősítette a tanár eljárását. Ezt követően utána eredt, és egy alkalommal ököllel hátba, lapocka tájékon ütötte a tanárt, majd meg is rúgta őt.

A fiú cselekményével elkövette a garázdaság vétségét és a becsületsértés vétségét.

Az ügyészség a fiatalkorú elkövetővel szemben az eljárást egy év időtartamra felfüggesztette és megállapította, hogy ez idő alatt pártfogó felügyelet alatt fog állni. Magatartási szabályként pedig előírta a bocsánatkérést a tanártól, írásbeli dolgozat készítését egy ismert személy indulatkezelési nehézségeivel való megküzdéséről, továbbá napló vezetését konflikuskezelési tapasztalatairól.

Amennyiben a feltételes ügyészi felfüggesztés tartama eredményesen telik el, a gyanúsítottal szembeni büntetőeljárás megszüntetése várható.

Szólj hozzá!

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.

Új győri híd tervezésén dolgoztak a Széchenyi István Egyetem hallgatói

Negyedik alkalommal rendezte meg Digitális Építőipari Workshopját a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kara. A kétnapos programon a hallgatók vegyes csapatokban gondolták újra a győri Ipar utca folytatásába korábban tervezett Mosoni-Duna-hidat.

Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható egy felmérés szerint

A meghibásodások leggyakoribb oka a szükséges karbantartások elmaradása, valamint az, ha egy gépjármű rossz üzemi körülmények mellett közlekedik.

Nekihajtott a győri kórház sorompójának egy férfi, amivel több mint félmilliós kárt okozott

Rongálással vádolja az ügyészség, az esetet a kórház térfigyelő kamerája is rögzítette.

Most megnézhetjük, honnan kapja a meleget több mint 25 ezer győri lakás

Nyílt napot tart a Győr-Szol a Rozgonyi utcai fűtőerőműben, ahol a látogatók azt is megnézhetik, hogyan kerül geotermikus energia a városi távhőrendszerbe.

Szijjártó Péter szerint egész Magyarországnak siker a szegedi BYD-beruházás

A volt külügyminiszter azt állítja, hogy a kormány által biztosított támogatások nem voltak kirívóak, a vendégmunkásokkal kapcsolatban pedig „durva félreértésről” beszélt. 

Vádat emeltek egy harmincas éveiben járó szombathelyi férfival szemben, aki kiskorúval szexelet

A kiskorú többször próbálta megszakítani a kapocsalatot, de a férfi fenyegette.