Nyugdíjba vonul a Győr-Szol vezérigazgatója

Farkas Bazsi 2024-11-20 12:57:36
Prédl Antal 2025. január 1-ig tölti be a pozíciót, de ezt követően is igazgatósági tag mar.

A Győr-Szol Zrt. 2024. november 20-ai igazgatósági ülésén a cég vezérigazgatója és egyben igazgatósági tagja, Prédl Antal bejelentette nyugdíjba vonulását, ezáltal a cégben betöltött pozíciójáról 2025. január 1-jével történő lemondását is. A bejelentést Sárkány Péter, a cég igazgatósági tanácsának elnöke tudomásul vette, Prédl Antalnak nyugdíjas éveihez pedig jó egészséget kívánt. A vállalat Prédl Antal szakértelmére a továbbiakban is igényt tart, nyugdíjba vonulását követően a Győr-Szol igazgatósági tagja marad.

Fotó: www.gyorszol.hu

Prédl Antal 2021 októbere óta irányította a számos feladatkörrel bíró társaságot, munkáját mindig a szakmaiság, az alaposság, a felelősségteljes gazdálkodás jellemezte. A legnehezebb időkben – így a koronavírus járvány idején, valamint a hazánkat is érintő gazdasági válság kihívásai közepette – is stabil alapokkal garantálta a vállalat működését. Prédl Antal lokálpatriótaként elkötelezett tevékenysége, a város fejlődése mellett nagy hangsúlyt fektetett saját kollégáira, mindig is fontosnak tartotta a dolgozók elismerését, jutalmazását.

A Győr-Szol Zrt. vezérigazgatója és egyben igazgatósági tagja a jövőben elsősorban családjára szeretne fókuszálni.

A cég zavartalan működése a jövőben is biztosított és stabil, a társaság irányítását Sárkány Péter elnök látja el - tudatta közleményében a cég.

Szólj hozzá!

Néher András tiszta vizet öntött a jeges pohárba: nem a jégkármentesítő rendszer okozza az aszályt

A TISZA országgyűlési képviselője szerint tévhitek és összeesküvés-elméletek terjednek a talajgenerátorok működéséről, miközben a rendszert központilag irányítják.

Elnöki ügy - Sulyok Tamás elillanása után, éles politikai vita bontakozott ki Polgár Judit lehetséges államfővé választása körül

Amíg a TISZA Párt frakciója egységesen támogatja a korábbi sakk világbajnok jelölését, az ellenzéki szereplők bírálják az államfő-váltás folyamatát.

Visszahívják Bebes Istvánt a düsseldorfi főkonzulátus éléről 

Úgy néz ki, hogy alig egy év után véget ér a volt körmendi polgármester diplomata karrierje.

Hogyan válassz otthoni autótöltőt?

Az elektromos autók terjedésével egyre többen keresnek megbízható otthoni töltési megoldást.

Szegeden mondják majd ki a Czeglédy-ügy másodfokú ítéletét

Az főügyészség minimum 15 évre súlyosbítaná a politikus büntetését.

Fénybe borultak Győr folyói: ismét több ezren követték a Lampionos Hajós Felvonulást

A régi hagyományt újraélesztő rendezvény idén is látványos esti programmal várta a győrieket - az önkormányzat félmillió forintos támogatással segítette a megvalósítását.

Július 31-vel szűnik meg Kántás Zoltán Sárvári Gyógyfürdővel kötött ügyvezetői munkaszerződése

Az ügyvezetői feladatokat 3 hónapig Zelles Zsolt stratégiai igazgató látja el.

Miniszteri látogatás Szombathelyen - Az év végére megoldódhat az Oladi Plató azbeszt-helyzete

Lőrincz Viktória meghallgatta a szombathelyi városvezetés tanácsait.

Művelődési házaktól közösségi hubokig – Mit olvashatunk ki a TISZA programjaiból? 3. rész

A közművelődésről szóló cikksorozat harmadik része azt vizsgálja, hogyan lehetne a TISZA programjaiban szereplő kulturális, önkormányzati, civil és közösségi célokból valódi közművelődési szakpolitikát építeni.

Mind a 7 sárvári önkormányzati képviselőjelöltet nyilvántartásba vették

Augusztus 30-án időközi választást rendeznek a városban.

Májusban is tovább nőttek a bérek, az elemzők szerint idén akár 10 százalékos emelkedés is jöhet

A reálkeresetek is jelentősen emelkedtek, ami tovább erősítheti a lakossági fogyasztást.

Lezárás a Révai utcában és új funkció a Parkolás Győr appban – ezekre figyeljenek az autósok

Aszfaltjavítás miatt több napra változik a forgalmi rend a belvárosban, miközben már a Dunakapu téri mélygarázs telítettsége is követhető mobiltelefonról.

Szakács István: Az ügyészség ejtette ellenem a vádat!

A Fővárosi Főügyészség megvizsgálta a nyomozás iratait és a gyanúsítás elleni panasznak helyt adott, míg a kutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszt elutasította.

Főszerepben a bor és a vizek - íme a legjobb hétvégi győri programok

Fröccsnapok, lampionos hajós felvonulás, jet-ski vb, miegymás. 

Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki pénteken délután a nyugati országrészben

A zivatarrendszert a Dunántúlon és az Alföld nyugati részén nagyobb területen viharos, óránkénti 60-90 kilométeres széllökések, két centiméternél nagyobb jég és intenzív csapadék kísérheti.

Rekordlétszámú mezőnnyel rajtol a Jet-Ski Európa-bajnokság és Junior Világbajnokság Győrben és Győrzámolyon

Huszonnyolc országból érkeztek versenyzők, a hétvégén látványos futamok és színes kísérőprogramok várják az érdeklődőket.