Győri egyetem céljai között szerepel egy idősotthon létrehozása

Farkas Bazsi 2024-11-19 13:52:29
Erről a Belügyminisztérium államtitkára beszélt.

Fontos a szakemberutánpótlás a szociális szférában is - hangsúlyozta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Győrben, a Széchenyi István Egyetem és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet együttműködési megállapodásának aláírásán, amely részként gondoskodáspolitikai mesterszak indul a győri egyetemen.

Fülöp Attila közölte: lehet tartalmilag megújítani a szociális szolgáltatásokat, férőhelyeket bővíteni vagy új idősotthonokat építeni, de legalább ennyire fontos, hogy legyenek olyan fiatalok, akik a segítő szakmákban szeretnének dolgozni.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az egyetemi modellváltás arra is alkalmas, hogy egy felsőoktatási intézmény olyan missziót vállaljon, ami túlmutat az oktatáson annak érdekében, hogy legyen helye a közösség életében.

Elmondta, hogy a győri egyetem céljai között szerepel egy idősotthon létrehozása, ami ma idehaza egy egyedülálló vállalkozás.
Részletezte, hogy a győri Szent Mór Bencés Perjelséggel együttműködve alakítanák ki az otthont, ahol az egyetemről kikerülő munkaerő összekapcsolódhat az idősellátással és az egészségügyi ellátással.

Mindez olyan komplex megoldás lehet, ami Európában is példaértékű tud lenni - tette hozzá.

Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem elnökhelyettese arról beszélt, hogy a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézettel történő együttműködés az oktatásra és a kutatásra is kiterjed.

A megállapodás első lépcsője a gondoskodáspolitikai mesterszak, ami a tervek szerint jövő év februárjában indul és a szociális szféra jövőbeli vezetőit hivatott kinevelni.

A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet szakmai és módszertani támogatást adott a képzés elindításához és reményei szerint enyhíteni tudják a szociálisszakember-hiányt a régióban.

Tóth Tibor, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet főigazgatója arról beszélt, hogy a szociális szférában dolgozó szakemberek utánpótlásában először az egyházi felsőoktatási intézményekkel kötöttek megállapodást.

Elsőként az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen indítottak gondoskodáspolitikai menedzser szakot, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen gondoskodáspolitikai tanulmányok mesterképzést.

A sikereket látva az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel, majd a Miskolci Egyetemmel, végül a Széchenyi István Egyetemmel is együttműködnek a képzések során.

A hálózat egyetemei között egy közösségi gondoskodás doktori program elindításán is gondolkodnak – mondta Tóth Tibor.

Szólj hozzá!

KSH: már 740 ezer forint felett a bruttó átlagkereset - jelentősen nőttek a reálbérek Magyarországon

A nettó fizetések egy év alatt 10 százalékkal nőttek, az infláció mérséklődésének köszönhetően pedig a reálkeresetek is jelentősen emelkedtek.

Készül az új településterv Győrben: a beépítésektől a zöldterületek védelméig újragondolják a szabályokat

A tervek szerint 2027 őszén a győriek is elmondhatják véleményüket a város jövőjét meghatározó elképzelésekről.

Átalakulhat a győri bérlakásrendszer: aki nem szorul rá az önkormányzati segítségre, annak nem hosszabbítanák meg a szerződését

Pintér Bence polgármester a képviselőkkel folytatott egyeztetések után átdolgozta a győri önkormányzati bérlakásrendszer reformjáról szóló javaslatát.

Sokan választják Sárvárt útícélul az október 23. hétvégén

Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél.

Jelentősen nőtt az építőipar teljesítménye augusztusban, de az új megrendelések száma visszaesett – a kedvező adat mögött elsősorban az út-, vasút- és közműépítések állnak

Három hónap csökkenés után augusztusban 21,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés Magyarországon az előző év azonos időszakához képest. 

Mit tehetünk a penészes falak ellen?

A penészfolt több egyszerű esztétikai hibánál: azt jelzi, hogy a fal környezetében tartósan jelen van a nedvesség.

Mutatjuk a hétvége győri programjait – senki sem fog unatkozni

Menő koncertek, fotókiállítás, Hyrox-edzés, köpölyözés, nemzetközi hockey torna, hogy csak néhányat említsünk. 

Rétvári Bence már csak az Úristenben bízik: fogolykiváltó imával szabadítaná ki a korrupcióval gyanúsított politikusokat

A KDNP frakcióvezetője az ‘56-os forradalom évfordulója előtt néhány nappal politikai foglyokról beszél. Ez pedig egy véleménycikk.

Mozdítható erdővel nyerték meg „A másik Győr” ötletpályázatot – a zsűri végül két második díjat és két különdíjat is kiosztott

A Terasz Csoport kezdeményezésére hét pályamű érkezett, amelyek új szemszögből mutatták meg, milyen lehetne a jövő Győrje. 

Több mint 545 millió forint támogatásra pályázik Kőszeg az azbesztmentesítési alapból

A pályázat benyújtásának határideje október 16-án jár le.

Pintér Bence: A jótékonyság fontos, de nem pótolja a társadalmi igazságosságot

A győri polgármester a Kantharosz Gála kapcsán beszélt a szociális támogatások bővítéséről és az új önkormányzati rendeletről, amely már az októberi közgyűlés elé kerülhet.

A világ legjobb kutatói között a győri Széchenyi István Egyetem 12 tudósa

A győri egyetem tudományos teljesítménye látványosan növekedett az elmúlt években.

Öt év fegyházat kapott egy szlovák drogfutár, aki Hollandiából hozott kokaint Magyarországra – a Győri Ítélőtábla jogerősen egy évvel súlyosította az elsőfokú ítéletét

Egy nemzetközi, fegyverekkel és kábítószerekkel kereskedő bűnszervezet tagjaként szállított drogot Magyarországra a férfi. 

Jogállami mérföldkő: lezárult a Magyarország elleni uniós eljárás, 4 milliárd 200 millió eurónyi támogatás szabadul fel 

Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is újra elérhetővé válnak a magyar egyetemek számára. 

Fényhajós felvonulás, különleges épületlátogatások és izgalmas programok várnak Győrben az október 23-i hosszú hétvégén

Megnyílnak a Városháza kapui, bepillanthatunk a bencések 400 éves örökségébe, és kivilágított hajók is felvonulnak a Mosoni-Dunán.