Jövő héten pénteken 5 órakor nyílik a szombathelyi adventi vásár

ugytudjuk.hu 2024-11-13 12:41:00
Minden infó és program itt van!

A mai szitálós novemberi szerda délelőttön osztották meg a szervezők a sajtóval az idei szombathelyi adventi vásár minden részletét.


A legfontosabb tudnivalók:


• A szombathelyi adventi vásár idén 2024. november 22. és december 23. között kerül megrendezésre Szombathely Fő terén; öt hétvégén és a többi hétköznapon ismét ünnepi fényekbe öltözik a Belváros!

• Idén is közel 50 vásározó kínálja portékáját, elsősorban vendéglátással és kiskereskedelemmel foglalkozó, főként szombathelyi vállalkozók.


• A nagy adventi koszorú (és az ehhez kapcsolódó gyertyagyújtás) a Berzsenyi téren kerül felállításra és megrendezésre. A gyertyagyújtások szombati időpontja változatlan, az első dátum november 30. szombat. A gyertyagyújtások minden alkalommal 16.30-kor kezdődnek majd! Elsőként ökumenikus szertartás várja majd az ünneplőket.


• Az idei vásár számos újdonsággal szolgál és a tervek szerint „minden idők legjobb és legnagyobb” adventi forgataga lesz, de természetesen megmaradnak a tavaly bevezetett fény és látványelemek. A Fő tér igazi fénykupolát kap majd LED fénysorok segítségével. Kb. 1000 m fényfüzér világítja majd be a rendezvényteret! A legkisebbek kedvére ismét igazi, berendezett Mikulás-ház épül, ahol Mikulás láda is várja majd őket, ahová a szülők segítségével bedobhatják a „kívánságkérő leveleket”.


• Talán a legfontosabb újdonság a Szökőkút mellett felépülő óriáskerék lesz, ami méretével és formájával illeszkedik majd a karácsonyi hangulatba és forgatagba. 15 méter magasra viszi fel majd az utasokat, és biztos a legszebb karácsonyi fotók és szelfik innen készülnek majd!


• Szintén újdonság a gyerekeknek a Fő téren felállítandó Meseerdő, ami rengeteg díszes fenyővel és állatfigurával, valamint egy igazi labirintussal várja majd a legkisebbeket. Figyelem, ide apa és anya belépése tilos!


• A Szentháromság szobor lábánál felállítandó LED-fal főként információs falként szolgál majd az adventi vásár 5 hetében.


• A kulturális-zenés programok két helyszínen, egy nagyobb (központi) és egy kisebb fedett színpadon zajlanak majd! Minden pénteken, szombaton és vasárnap is lesznek zenés programok kicsiknek és nagyoknak. Összesen 55 kulturális program várja az érdeklődőket.


• A gyerekeknek szóló koncertek elsősorban vasárnap délután kerülnek megrendezésre. Vendégünk lesz többek között az Alma együttes, az Apacuka és a Kiskalász zenekar és a Buborék együttes. Meseszínház jelleggel pedig színpadra lép december 5-én Mikulásváró műsorral a Szamóca Színház, december 8-án pedig vadonatúj szerepben lép színpadra Roger Kalóz!


• Az idei vásár kiemelt eleme továbbra is a Fő téri fenyőfa és a Széchenyi utca közötti területen elhelyezkedő Adventi játszótér, amely közel 200 m2-en várja különböző játékokkal a legkisebbeket. Egy vadonatúj játékelem pedig a Császárkőnél várja a legkisebbeket!


• A vásárban természetesen ismét megjelenik Ludovicus a vásár kabalafigurája, amely egymagában ötvözi a római múltat, a Szent Márton kultuszt és a vidámságot! 


• Ismét lesznek idén óvodás karácsonyi műsorok. Idén 15 óvoda látogat majd ki a Fő téri nagyszínpadra december 1. és 22. között, péntek délutánonként és szombat délelőttönként.


• A vásár lényege természetesen továbbra is a gazdag gasztronómiai és kézműves kereskedelmi kínálat. Idén is több mint 50 kereskedő és vendéglátós gondolja úgy, hogy kitelepülésével megőrzi a hagyományos adventi hangulatot városunk Fő terén. Ismét lesz többféle forralt bor, különféle sültek, gofrik és krumplis lángosok, rétesek és szaloncukrok, minden, mi szem szájnak ingere.


• A vásár nyitvatartási ideje a kereskedőknek hétköznaponként 10-18 óra között, hétvégén 10-19 óra között, vendéglátósoknak hétköznapként 10-21 óra között, hétvégén 10-23 óra között.


ADVENTI VÁSÁR 2024 - PROGRAMOK


November 22. péntek
Nagyszínpad
16.00 Bujtás Ervin                          
17.00 Polgármesteri vásárnyitó  
17.10 Radiogram 
19.00 Sons Left Behind 
20.30 DJ Szúnyog retro disco 


Kisszínpad
18.00 Meggie és Domby Berti 
19.45 Negyed 4 akusztik 


November 23. szombat
Nagyszínpad
17.00 Sunday Brunch 
19.00 Dirty Slippers 
20.30 Tom Kondor's Moonshine 


Kisszínpad
18.00 Farkas Alexandra-Tóth Dani   
19.45 RM Acoustic


November 24. vasárnap
Nagyszínpad
16.00 Alma együttes


November 29. péntek
Nagyszínpad
16.00 Hétszínvirág, Barátság és Aréna Óvodák műsora 
17.00 Háklár banda  
19.00 West Régió 
20.30 DJ Szúnyog retro disco 


Kisszínpad
18.00 Bence és Bíborka 
19.45 Vadvagány akusztik


November 30. szombat
Nagyszínpad
10.30 Maros utcai és Margaréta Óvodák műsora
15.30 Kugler 
17.00 Sipőcz Band 
19.00 Frua, Dani és Bad Moon 
20.30 Culture Cuvée 


Kisszínpad
18.00 Tremolo Duó 
19.45 Zsiros Peti


Berzsenyi tér
16.30 Első adventi gyertyagyújtás


December 1. vasárnap
Nagyszínpad
10.30 Apacuka


December 5. csütörtök
Nagyszínpad
18.00 Szamóca Színház Mikulásváró előadása


December 6. péntek
Nagyszínpad
16.00 Vadvirág és Weöres Sándor Óvodák műsora
16.30 Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény Csiribiri Kórusa 
17.00 Polgár Patrik, Léhárt Mira, Magyar Marcell trió 
19.00 Zénó Elektrik 
20.30 DJ Szúnyog retro disco 


Kisszínpad
18.00 Zsófi és Géza
19.45 Kvarc zenekar


December 7. szombat
Nagyszínpad
10.30 Játéksziget és Pipitér utcai óvodák műsora 
15.30 Kiskalász koncert 
17.00 Melega Juli és barátai 
19.00 Orsovai Reni 
20.30 B Projekt 


Kisszínpad
18.00 Farkas Gábor
19.45 Savaria Worship Band


Berzsenyi tér
16.30 Második adventi gyertyagyújtás


December 8. vasárnap
Nagyszínpad
16.00 Roger Kalóz gyerekműsora


December 13. péntek
Nagyszínpad
16.00 Kőrösi, Gazdag Erzsi és Mocorgó Óvodák műsora 
17.00 MI zenekar 
19.00 Prokofjev 
20.30 Novelzone 


Kisszínpad
18.00 S. Hollósy Kornél 
19.45 Halász Péter


December 14. szombat
Nagyszínpad
10.30 Szűrcsapó és Szivárvány Óvodák műsora 
17.00 Lady of Soul - Danics Dóra, Nagy-Bakonyi Boglárka, Újvári Tímea, Holdosi Attila, Gazdag János 
19.00 Varnyú Country 
20.30 That's Right Baby 


Kisszínpad
18.00 Alföldi-Aradszki duó  
19.45 The Bourbon Hunters


Berzsenyi tér
16.30 Harmadik adventi gyertyagyújtás


December 15. vasárnap
Nagyszínpad
16.00 Buborék együttes


December 20. péntek
Nagyszínpad
16.00 Napsugár és Mesevár Óvodák műsora 
17.00 Kellene Kis Kert 
19.00 Meraki 
20.30 DJ Szúnyog retro disco 


Kisszínpad
18.00 Zsófi és Zoli 
19.45 Poór Szandra


December 21. szombat
Nagyszínpad
17.00 Paris Gitano 
19.00 Omega tribute 
 
Kisszínpad
18.00 Bence és Bíborka  
19.45 Negyed 4 akusztik


Berzsenyi tér
16.30 Negyedik adventi gyertyagyújtás

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.