Elkészült a GYSEV Oktatási Központ Szombathelyen

ugytudjuk.hu 2024-11-12 19:57:00
A Sas utcában olyan középiskolás diákokat oktatnak, akik duális képzésben vesznek részt, azaz elméleti oktatás mellett a GYSEV Zrt.-nél gyakorlati ismereteket is szereznek. 

A szakképzési törvény módosítása hívta életre a középfokú duális oktatást. Az iskolák és a munkáltatók számára ezzel megnyílt a lehetőség, hogy olyan szakirányokban és olyan módon alakítsák az új, meghirdetésre kerülő szakmákat, hogy az iskolát elvégző fiatalok már a szakma gyakorlati alapjaival kerülhessenek a munkahelyekre, a munkahelyi közösségek hasznos részeseiként. A GYSEV Zrt. is élt a lehetőséggel - írja a vasúttársaság szerkesztőségünkhöz eljutatott közleményében. 

Fotó: GYSEV

30 év kihagyás után így indult újra a vasúti szakképzés Szombathelyen a GYSEV és a Savaria Technikum és Kollégium együttműködésének köszönhetően. Az első vasútijármű-szerelő tanulók a 2024/25-ös tanévben végeznek. 
 
A Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium és a GYSEV Zrt. együttműködésében a diákok ma két szakmában tanulhatnak a duális képzés keretein belül, az egyik a vasútijármű-szerelő technikus, a másik a közlekedésautomatikai technikus, ami több vasúti pozícióhoz ad releváns képzettséget. 

A tanulók egyre hosszabb időt töltenek a munkáltatók telephelyén, ezért hiánypótló volt, hogy a vasúti munkahelyeken kívül, oktatási körülmények között is lehetőség legyen komoly szakmai feladatokat elvégezni, gyakorolni; továbbá a munkahelyen kapott elméleti oktatásokat igényes környezetben kaphassák meg a diákok. Ez a gondolat hívta életre egy olyan létesítmény kialakítását, amely egyszerre szolgálja a tanulók érdekeit, és a vállalat hosszú távú céljait. 

A vasúttársaság az elmúlt hónapokban egy korábbi üzemi épületben létrehozta a GYSEV Oktatási Központot, ami a középfokú duális képzés bázisa lesz. A Sas utcában található épületben 2 szinten, közel 550 nm-es hasznos területen kapott helyet a gépészeti műhely, pneumatika műhely, biztosítóberendezési műhely, közös mérőhelyiség, villamos műhely, két tanterem, felszerelt konyha, valamint zuhanyzó és öltöző helyiségek. A kialakításnál nagy figyelmet fordítottak arra, hogy mind a gyakorlati, mind pedig az elméleti képzéshez magas színvonalú berendezések, felszerelések, tantermek álljanak az oktatók és a tanulók rendelkezésére. 
 
A GYSEV Zrt. a MÁV csoporttal több közös osztályt is indított már a Savariában. A szoros együttműködésnek köszönhetően, 2025. januártól a MÁV csoport diákjai is itt tanulhatnak, az oktatók egymás diákjait is tanítani fogják, ezzel tovább emelve a képzés minőségét.

A duális képzés lényege, hogy a középiskolás tanulók olyan komoly gyakorlati tudást is szerezhetnek, amelynek köszönhetően tanulmányaik lezárása után egyből a vasúttársaságnál kaphatnak munkát. Az eddigi tapasztalatok rendkívül bíztatóak: a gyakorlati oktatók már harmadik éve tanítják a vasútijármű-szerelő technikus tanulókat a szombathelyi és a soproni gépészeti műhelyben. A visszajelzések alapján a tanulók sok hasznos ismerettel gazdagodnak, jól érzik itt magukat, oktatóik büszkék mind a teljesítményükre, mind pedig a munkához való hozzáállásukra. 

Fotó: GYSEV

A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársai, az egyes szakok akkreditációja és az oktatás során is támogató hozzáállással, de a szakmai elvárások betartatásával segítik a vállalat sikeres, duális középfokú szakképzésének működését.

A GYSEV Zrt. célja egyértelműen a megfelelő munkaerőutánpótlás-bázis kiépítése. Ennek érdekében a vasúttársaság a működési területén több nagyváros (Szombathely, Sopron, Győr, Zalaegerszeg) oktatási intézményeivel is együttműködik. A 2024/2025-ös tanévben 80 tanulót foglalkoztat a GYSEV Zrt. a középfokú duális képzés keretében.

Szólj hozzá!

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.