Magát lőtte nyakon a gyermekét veszélyeztető Győr mellett élő férfi

Farkas Bazsi 2024-11-11 09:39:00
A férfi szinte napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt, keresetét italra költötte, a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságok által előírt addiktológiai kezeléssel felhagyott.

A Győri Járási Ügyészség tájékoztatása szerint vádat emeltek egy férfival szemben, aki ittas állapotban rendszeresen bántalmazta feleségét és többször megütötte kilenc éves kislányát is. Egyik alkalommal gyermekét arra utasította, hogy biztosítsa ki a légpuskát, de erre a gyermek nem volt hajlandó, ezért a férfi maga tette azt meg, ittasan. Ennek eredményeként pedig nyakon lőtte saját magát.

A vádirati tényállás szerint a Győr közelében lakó férfi rendszeresen italozott, és mind szóban, mind fizikailag bántalmazta feleségét is kilenc éves kislányát is. 2016-ban a bíróság már el is marasztalta súlyos testi sértés bűntette miatt.

A férfi szinte napi rendszerességgel fogyasztott alkoholt, keresetét italra költötte, a gyermekvédelemmel foglalkozó hatóságok által előírt addiktológiai kezeléssel felhagyott. Feleségét ütötte, hajánál fogva rángatta, puszta kézzel az ablakot betörte azért is, mert nem sütötte ki neki a zsírt, mert a férfi miatta kiborította a szotyolát, mert a nő elfogadott egy műfenyőt, vagy mert nem adta oda a bankkártyát. Ilyen helyzetekben, mikor a kislány az édesanyja védelmére kelt, a férfi a gyermekét is bántotta, intézetbe vitellel fenyegette, valamint azzal, hogy megöli az anyját, ha védeni meri.

2023 őszén a férfi a gyermeket szólította fel arra, hogy hozzon töltényeket a nála lévő légpuskához, majd arra is, hogy biztosítsa ki a fegyvert. A gyermek egyikre sem volt hajlandó, ezért a férfi maga tette meg mindkettőt. A férfi azonban ittas állapotában nehezen tudott egyensúlyozni, a fegyverre támaszkodott, az elsült, és a vádlott nyakon lőtte magát. Ezt követően vérző nyakkal ment ki a konyhában tartózkodó feleségéhez és lányához, akiknek nem engedett mentőt hívni, ám végül testvére a kórházba szállította őt, ahol az orrgaratból távolították el a lőszert.

2024 nyarán a férfi ismét nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd azért kezdett el feleségével veszekedni, mert ő annak ellenére az esti órákban dolgozni akart menni, hogy előtte nap még beteg volt. A vádlott ekkor több alkalommal pofon ütötte a nőt, aki letérdelve összekuporodva védekezett. Ezt látta a kislány is, aki sírva kérte édesapját, hogy ne bántsa az édesanyját, s ekkor a vádlott őt is meglökte, aminek következtében leesett a lépcsőn, és állát a földön megütötte.  A gyermek és az édesanyja ekkor a kertbe menekült.

A vádlott ezt követően a faluban italozott, ám amikor este hazatért, elkezdett csapkodni, ráütött az asztalra, becsapta az ajtót, valamint megpróbálta a konyhában tartózkodó feleségére borítani az asztalt. Amikor a felesége menekült előle, a vádlott az egyik kezével megfogta a nő haját, és elkezdte kifelé húzni a házból. Kislánya ekkor megfogta a vádlott kezét, próbálta védeni az édesanyját. Ekkor a vádlott elengedte a felesége haját, és gyermekét megütötte, majd meglökte őt, aki a lökés következtében elesett, és beütötte a vállát, majd nagybátyja szobájába menekült, ám az édesapja utána ment, és újra megütötte a kislányt. Ezt követően a gyermek és az édesanyja az utcára menekültek.

Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló férfit kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, könnyű testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntettével és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolta meg. Vele szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.

Szólj hozzá!

Átadták a Nestlé új büki gyáregységeit

1800 főre nőtt a dolgozói létszám.

Utcai díszek, amelyek hirdetnek: a molinók nagyszerűsége

Felmerült már benned, mennyi információ árad feléd nap mint nap a város különböző pontjain?

Fővárosi Törvényszék: elindult a Bayer Construct csődeljárása

A cég fél évre fizetési moratóriumot kapott, a hitelezőknek 30 napjuk van bejelenteni követeléseiket.

Ezért szívsz az autópályán – Vitézy Dávid: Azért zárták le szinte végig az M1-est Győr és Budapest között, mert így még több pénzt tudtak adni Mészáros Lőrinc és Szíjj László cégének

A közlekedési miniszter szerint a koncessziós szerződés átvilágítása során derült ki, mi áll a győriek életét is megkeserítő lezárások hátterében. 

Győrben is megemlékeznek az aradi vértanúkról október 6-án: a Batthyány téren tartják a városi koszorúzási ünnepséget 

Pintér Bence polgármester és Borsi Róbert kulturális tanácsnok mond beszédet - az ünnepség nyilvános, a város mindenkit vár.

Orbán Balázs már az első brüsszeli munkanapján kiteregette a magyar szennyest – nem is olyan régen ezt a Fidesz hazaárulásnak hívta

A párt új EP-képviselője levelet ír az uniós országok parlamenti képviselőinek arról, mi folyik Magyarországon. Ismerős módszer, csak korábban éppen azokat támadták érte, akik ugyanezt csinálták.

Nem fogsz unatkozni: mutatjuk a hétvége győri programjait!

Kutatók éjszakája, személyiségfejlesztés, maszkabál, halnapok, miegymás. 

Az EU-abroncscímke megfejtése: mit árulnak el a betűk és a piktogramok?

Minden új gumiabroncson ott van egy színes címke, amely a hűtőszekrények energiacímkéjére emlékeztet — és a legtöbb vásárló át is siklik rajta.

Ruszin-Szendi Romulusz: két katona vesztette életét a napokban szolgálatteljesítés közben

Egy 20 éves katona önkezével vetett véget életének, egy 41 éves honvéd pedig kiképzés közben lett rosszul. Mindkét haláleset körülményeit vizsgálják.

Magánaudiencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa a Vatikánban

A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában kezdődött, majd az Apostoli Palotában találkozott a katolikus egyházfővel.

Pályázat: új vezérigazgatót keresnek a GYŐR-SZOL Zrt. élére

Október közepéig várják a pályázatokat, a megbízás öt évre szól.

Már nem Zsebe Ferenc a körmendi kosárlabdacsapat ügyvezetője

A tulajdonosi alapítvány kuratóriuma hívta vissza tisztségéből. 

A fedőmatracok valódi szerepe

Az alvás kérdéskörében gyakran merül fel a kérdés, hogy valóban szükség van-e fedőmatracra.

Ursula von der Leyen: 4 milliárd 200 millió eurónyi uniós forrást szabadíthat fel Magyarországnak az Európai Bizottság 

A brüsszeli testület szerint Magyarország megfelelően kezelte a korábban kifogásolt jogállamisági problémákat. És egyelőre az ukrán frontra sem kellett katonát küldenünk cserébe.

Win–win: kilenc, a csődbe ment Győr+ számára korábban fenntartott parkolóhelyet adtak vissza a helyieknek

A megszűnt városi médiacég szellem–székháza előtt és mögött is felszabadították a kizárólagos használatú helyeket.

Milyen lehetne Győr másképp? - vizuális ötletpályázaton álmodhatjuk újra a várost

Visszatérhetnek eltűnt épületek, ismert terek kaphatnak új funkciót, de akár egy zöldebb, egészen más Győr is megszülethet a pályázók képein. Szeptember 30-ig várja az ötleteket a Terasz Csoport.

Pintér Bence: Győr a munkások oldalán áll – a polgármester az Audi Hungária Független Szakszervezet 30. évfordulóján beszélt a munkavállalói jogok megerősítéséről

Szerinte a túlóratörvény módosítására, a munkásszegénység elleni fellépésre és valódi országos érdekegyeztetésre is szükség van.