A Vas Népe és a Kisalföld maradt a MediaWorks utolsó két vidéki bástyája

Farkas Bazsi 2024-11-11 08:43:11
A Nemzeti Sportnak tavaly alig volt 16 ezer napi vásárlója.

Nemrég adta közzé a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság a napi-, és hetilapok 2023-ra vonatkozó, teljes körű olvasottsági adatait. 

Az összefoglaló jelentés célja a nyomtatott sajtó print és online megjelenéseinek éves feltérképezése. A sajtóorgánumok terjesztési és olvasottsági számainak vizsgálatával, a lapokhoz kapcsolható weboldalak látogatottságával, illetve a korábbi esztendő adatainak összehasonlításával jól nyomon követhető, hogy milyen folyamatok játszódnak le a periodikák fogyasztása terén. Az elemzés egyik pillérét a MATESZ által nyilvánosságra hozott auditált jelentések, a másikat a NOK olvasottsági információi, a harmadikat pedig az EDME-nek a nyomtatott sajtótermékek hivatalos weboldalaira vonatkozó adatai biztosították - ismertette a módszertanát a hatóság.

A közzéadott jelentés szerint 2023-ban a legolvasottabb napilap a Blikk, 39 ezer 484 példány fogyott átlagban naponta. 

A vidéki napilapok közül a legjobban továbbra is a Kisalföld fogy. Tavaly 26 ezer 910 lapot adtak el naponta. Ez a szám 2022-ben egyébként még 31 ezer 90 volt.

Szintén ott van az élbolyban a Vas Népe. A napilapból 2023-ban 20 ezer 261 példány fogyott naponta, 2022-ben még 23 ezer 123 lapot tudtak eladni.

A leggyengébb számokat a napilapok közül a Dunaújvárosi Hírlap produkálta. Míg 2022-ben 1996, addig 2023-ban 1639 példányt adtak el napi átlagban. Nem is csoda, hogy a lapot idén november 1-én be is csukta a kiadó.

Nem csak az eladott print példányszámokat listázta az NMHH, hanem az online látogatások napi átlagait is megnézték. Érdekesség, hogy akár csak a print napi eladási számok, az online kattintás is csökkenő tendenciát mutat 2022-ről 2023-ra.

A listát a Blikk vezeti toronymagasan. 2022-ben naponta 960 ezer 661 átlag napi kattintást könyvelhetett el a bulvárlap, 2023-ban ez 778 ezer 406-ra csökkent.

Az online látogatottságnál már jobban áll a Nemzeti Sport. A sportlap online kiadására 178 ezer 72-en kattintottak naponta átlagban tavaly. 2022-ben az a szám 210 ezer 663 volt.

A Magyar Nemzet komolyan tudta növelni kattintásai számát. A 2022-es 101 ezer 941 napi kattintásszámot, 160 ezer 258-ra tornászták fel ‘23-ra.

A Kisalföld online kiadására 2022-ben 42 ezer 482 kattintottak naponta átlagban, 2023-ban 35 ezer 858 volt ez a szám.

A Vas Népe onlinera tavaly 18 ezer 316-an klikkeltek, 2022-ben pedig 22 ezer 103-an. 

A statisztikák szerelmeseinek még több szám ITT található. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogasd adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.