Ilyés Laura győzelme, győri tinédzser nyert 400 méter gyorson

ugytudjuk.hu 2024-11-08 08:46:00
Győzelemmel tért vissza a legjobbak közé Ilyés Laura, aki 200 méter pillangón diadalmaskodott csütörtökön az úszók rövidpályás országos bajnokságán Kaposváron.

A 22 éves versenyző engedélyét nem sokkal azután függesztette fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy a 2022-es rövidpályás ob-n aranyérmet nyert, a szervezet aztán egy évvel később visszavonta vádjait vele szemben, ugyanis a biológiai útlevele alapján megfogalmazott doppingvád teljességgel alaptalannak bizonyult.

Ilyés most ugyanebben a számban diadalmaskodott, azt a Kapás Boglárkát legyőzve, aki karrierje utolsó rövidpályás ob-ján ugrik medencébe, és ennek a számnak a nagymedencés világbajnoka még 2019-ből.

Fotó: Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott Facebook-oldal

"Számomra ez nagyon sokat jelent, a jól ismert okokból ugye egy év kimaradt teljesen, aztán ugyan edzettem, de az állóképességem elment, ezt újra kellett építenem. Most nagyon az volt bennem, hogy miután rendesen végigdolgoztam az elmúlt időszakot, meg szeretném nyerni ezt a számot ugyanúgy, mint 2022-ben, ráadásul a táv második felében sikerült tartanom egy jó sebességet a munkának köszönhetően. Korábban ez a rész még kiaknázatlan volt az úszásomban" - mondta a magyar szövetség honlapján Ilyés.

A csütörtöki versenynap másik szenzációját Pápai Olivér, a győriek fiatal tehetsége szolgáltatta: a 2009-es születésű versenyző 400 méter gyorson a Párizsban nyíltvízben aranyérmes Rasovszky Kristófot megelőzve, 3:45.16 perces korosztályos rekorddal győzött. Pápai már a délelőtti előfutamban is egyéni csúcsot úszott (3:48.44), akkor Márton Richárd 2014-es, 3:50.28-as idejét adta át a múltnak.

"Szerintem jól sikerült az úszás, előtte nagyon összeraktam fejben azok alapján, amit megbeszéltünk az edzőmmel, Petrov Árpáddal. Én mindig így csinálom, fejben rákészülök, a melegítés is nagyon jól ment, örülök, hogy a győzelem is meglett" - fogalmazott a friss országos bajnok Pápai.

Akárcsak a szerdai első versenynapon, ezúttal is volt holtverseny: női 50 méter gyorson Senánszky Petra és Pózvai Kiara egyszerre csapott célba.

A csütörtöki dobogósok:

férfiak:

200 m pillangó:

1. Márton Richárd (Budapesti Honvéd SE) 1:53.12 perc

2. Kochu Anton (UNI Győri Úszó SE) 1:55.68

3. Antal Dávid (Bátori Sárkány ÚE) 1:56.75

100 m hát:

1. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 51.46 másodperc

2. Kovács Benedek Bendegúz (FTC) 52.39

3. Magda Boldizsár (BVSC-Zugló) 52.66

50 m gyors:

1. Szabó Szebasztián (UNI Győri Úszó SE) 21.49 másodperc

2. Németh Nándor (FTC) 21.59

3. Andor Benedek (UNI Győri Úszó SE) 22.05

400 m gyors:

1. Pápai Olivér (UNI Győri Úszó SE) 3:45.16 perc

2. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 3:45.82

3. Hartmann Máté (Pécsi Sportiskola) 3:47.36

4x100 m vegyesváltó:

1. BVSC-Zugló 3:33.77 perc

2. UNI Győri Úszó SE 3:35.42

3. UTE 3:37.36

nők:

200 m pillangó:

1. Ilyés Laura (BVSC-Zugló) 2:08.24 perc

3. Kapás Boglárka (Újpesti Torna Egylet) 2:08.45

3. Miszlai Mira (Kőbánya SC) 2:10.54

100 m hát:

1. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 58.67 másodperc

2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 58.92

3. Szilágyi Gerda (Stamina TKSA) 59.69

50 m gyors:

1. Senánszky Petra (Debreceni Sportcentrum SI) és Pózvai Kiara (UNI Győri Úszó SE) 24.89 másodperc

3. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 24.93

400 m gyors:

1. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 4:07.33 perc

2. Pádár Nikolett (Szegedi Úszó Egylet) 4:08.81

3. Kapás Boglárka (Újpesti Torna Egylet) 4:09.27

4x100 m vegyesváltó:

1. UNI Győr Úszó SE 4:04.60 perc

2. Vasas SC 4:05.23

3. Debreceni SC 4:06.92

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek?