Hogyan lehet áttörni a médiazajon?

ugytudjuk.hu 2024-11-07 16:50:04
Ma már szinte teljesen elképzelhetetlen az az éra, amikor csupán két tévécsatorna és négy-öt újság vagy magazin volt elérhető, hogy az internet nélküli létet ne is említsük.

Akkoriban jóval lassabban értek el hozzánk a hírek, sokkal kevesebb információt kellett megemésztenünk, illetve sokkal kisebb választék állt mindenből a rendelkezésünkre. Hogy ez jó volt-e, vagy sem, arról megoszlanak a vélemények, és talán nem is lehet egyértelmű igennel vagy nemmel felelni.

Az azonban kétségtelen, hogy manapság sokkal nehezebb áttörni a rengeteg médium által okozott zajon, rettenetesen kemény munka lejutni az emberekhez, ezért nem csoda, hogy a marketinggel foglalkozó szakemberek folyamatosan képezik magukat, többek között az Oxford Corner Könyvesbolt marketinges könyveivel.

Jó pap is holtig tanul!

Minden bizonnyal vitán felül áll a tény, hogy a life-long learning, vagyis az élethosszon át tartó tanulás mára már alapkövetelménnyé vált. A világ folyamatosan változik, és ez kiváltképp igaz a marketing és a kereskedelem szakterületeire.

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy lépést tartsunk az újításokkal, beleássuk magunkat az új lehetőségekbe, majd összegyúrva az egészet a saját munkánkban kamatoztassuk a frissen szerzett tudást.

Nem szabad belekényelmesedni a helyzetünkbe, mert egy napon arra eszmélünk, hogy még csak hírből sem ismernek már minket, elúszott megannyi fantasztikus lehetőségünk csak azért, mert nem voltunk hajlandóak tanulni, fejlődni, elhagyni a komfortzónánkat…

Lássunk a dolgok mögé!

Sokszor valóban nem elegendő az, hogy tisztában legyünk azzal, milyen platformokon és hogyan hirdessünk, melyik célcsoportot hol érhetjük el, és milyen marketingstratégiát lehet követni.

Persze ezek is mind rettenetesen fontosak, amint a tettek mezejére lépünk, ugyanakkor az sem elhanyagolható szempont, hogy megértsük a dolgok miértjét, vagyis hogy mi zajlik a háttérben, milyen folyamatok határozzák meg azt, amit mi tapasztaltunk, amit a vásárlók és az ügyfelek a saját bőrükön éreznek.

Így aztán a fentebb említett könyvesbolt könyvei közül jócskán szemezgethetünk. Akad, amelyik a fogyasztókra való hangolódást segíti elő, míg másik a hatékonyságmérés mikéntjét boncolgatja, miközben egy harmadik a szolgáltatásmarketing sajátosságaival ismertet meg minket.

A sor szinte a végtelenségig folytatható, és ha nem is tudunk elsajátítani mindent, azért meg kell próbálni törekedni rá!

A hatékony marketingstratégia összeállítása mára létkérdéssé vált!

Bizony, már az sem elegendő, ha a helyi lapban feladunk egy-két hirdetést, ennél jóval komplexebb út vezet el a vásárlóinkig, ügyfeleinkig. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit, hogy minél gyorsabban rakja össze fejben a marketingtervet és a -stratégiát, hogy minél hatékonyabban lehessen fellépni annak érdekében, hogy minél több ember ismerjen meg és el minket!

Szponzorált tartalmat olvastál!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.