41 ország asztaliteniszezői pattogtatnak az Arena Savariában

Farkas Bazsi 2024-11-07 13:28:37
Szombathely 4 versenyzővel büszkélkedhet a nemzetközi kupán.

November 3-án rajzolt el és november 9-én fejeződik be a WTT nemzetközi ifjúsági asztalitenisz versenye, a szombathelyi Schaeffler Arena Savariaban.

A vasárnaptól - szombatig tartó eseményen idén 41 ország fiatal tehetségei csapnak össze. Összesen 391 versenyző érkezik a rangos eseményre, 162 lány és 229 fiú méri össze erejét U11-es, U13-as, U15-ös, U17-es és U19-es korosztályban.

A torna a lányok versenyével kezdődött, csütörtöktől pedig már a fiúk álltak asztalhoz.

Fotó: Farkas Bazsi

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely!) a sportbizottág elnöke, ma arról beszélt, hogy a város spor portfóliója annyira széles, hogy az asztalitenisz is beleillik. A teli Arénát elnézve pedig nem tudja megérteni azokat, akik azt mondják: Szombathelyen nem történik semmi. Az elnök kiemelte, hogy büszkék lehetnek a város sporteseményeire.  

Klampár Tibor, a sportág legendája arról beszélt, hogy a magyar versenyzők serdülőben és ifiben még csak-csak hozzák az eredményeket, azonban az utóbbi időben egy olyan versenyző sem volt, aki komolyan fel tudott volna nőni a felnőtt versenyhez.

Szarka Tibor, a Szombathelyi Asztalitenisz Kör elnöke elmondta, hogy négy versenyzővel álltak rajthoz a nemzetközi tornán: Vass Borbála, Vincze Luca, Poór Balázs és Gergely Márk. A klubvezető azt mondta, hogy a fiúk jelenleg még versenyeznek, ha tovább jutnának a csoportjukból, azt már komoly eredménynek ítélnék meg.

Kalmár Attila, a szervező Pannonsport Kft. ügyvezetője felelevenítette az első szombathelyi nemzetközi asztalitenisz torna szervezését. 12 évvel ezelőtt rakták össze az első verseny alapjait. Azóta minden évben a világ legnagyobb létszámú ifjúsági versenyét tudják megszervezni a városban. 

Elmondása szerint egy ilyen több napos torna 100 millió forintos nagyságrendű összeget emészt fel. 

Időközben a nemzetközi szövetség jó néhány változtatást eszközölt, például letiltotta a nemzeti szimbólumok használatát, az eredményhirdetéseknél a himunszok lejátszását és az U19-es korosztályt kivéve pénzdíj kiosztását.

A szombathelyi versenyen az U19-es korosztály 4 kategóriája 1000 dolláros össz díjazásban részesül.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.