Lakhatási válság van Szombathelyen, miközben 3 ezer 63 lakás üres

Farkas Bazsi 2024-11-04 12:26:00
Czeglédy Csaba felhívást intézett, hogy a két oldalt egyensúlyba kéne hozni.

"A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2022-es adatai szerint Szombathelyen 33 ezer 301 lakott lakás van, nem lakott viszont 3 ezer 63 lakás" - kezdi így legutóbbi posztját Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.

A képviselő a posztját így folytatja: "Kezdeményezésemre 2020-ban bevezettük Szombathelyen azt az akkor országosan új rendszert, hogy Önkormányzatunk bérbe veszi legalább három évre a tulajdonosoktól az üres, nem használt lakásokat, majd kaució fizetési kötelezettsége nélkül bérbe adja ezeket a piaci árnál 15-20%-kal olcsóbban a fizetéssel, jobb nyugdíjjal rendelkező, de még így is segítségre szoruló kérelmezőknek.

A tulajdonosnak, mivel szociális célra adja bérbe az önkormányzatnak a lakását, nem kell adót fizetnie, a havi bérleti díjat Önkormányzatunk utalja számára, továbbá megvétózhatja az önkormányzat bérlő jelöltjét. Ilyenre egyébként még nem került sor.
Egyik szemem sír, a másik nevet, ugyanis eddig 38 lakást sikerült bérelnünk és albérletbe adnunk, amivel 38 rászoruló egyedülállónak, családnak tudtunk segíteni, viszont ha igazak a KSH adatai, akkor ennél jóval több lakást kellett volna már bevonnunk az önkormányzat szociális gondoskodási körébe.

Szükség is lenne minél több lakásra, ugyanis a lakhatási krízishelyzetben lévők száma Szombathelyen már meghaladja a 330-at.
Hiába írtunk a KSH-nak, hogy legalább az üres lakások címét adja meg az Önkormányzatnak, hogy megkereshessük írásban a tulajdonosokat, megtagadták törvényi felhatalmazás hiányára hivatkozva.

A novemberi közgyűlésen javasolni fogom, hogy forduljon Önkormányzatunk az illetékes miniszterhez, és ha szükséges kezdeményezzünk törvénymódosítást. Bár kiemelt közérdek fűződik törvénymódosítás nélkül is ahhoz, hogy az önkormányzatok a lakhatási válság enyhítése érdekében felvehessék a kapcsolatot a nem lakott lakások tulajdonosaival.

Mindenesetre kérem azon nem lakott lakások tulajdonosait, akik éreznek némi késztetést, hogy nem használt lakásaikat bérbe adják Önkormányzatunknak, hogy keressenek engem vagy írjanak email címre. Köszönöm!"

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.