November 14-én végre kiderül, hogy milyen pénzügyi mérleggel zárta a 2023-as évet a Haladás VSE

Farkas Bazsi 2024-10-30 17:48:00
Ennek a kötelezettségének május 31-ig kellett volna eleget tennie az egyesületnek, de hát ne legyünk elégedetlenek.

November 14-re összehívta az egyesület küldött gyűlését a Haladás VSE - adta közzé az információt Czeglédy Csaba (független) szombathelyi önkormányzati képviselőre hivatkozva a Nyugat.hu.

Czeglédy azt már az Ugytudjuk.hu kérdésére mondta el, hogy a napirendi pontok között ott szerepel a 2023-as év pénzügyi mérlegének elfogadása is. 

Fotó: Farkas Bazsi

Ez azért fontos, mert a civil szervezetek előző évi mérlegeit a következő év május 31-ig kell elfogadni a szervezet arra delegált tagjainak. Vagyis a HVSE 2023-as mérlegét 2024 május 31-ig kellett volna ismerteni és elfogadnia a küldöttgyűlésének. Ez a szervezet törvényes működésének egyik alapja.

November 14-én tehát pótolhatja az egyesület az eddigi mulasztását.

Az egyesület 2021-ben közel 65 millió forintos nyereséget könyvelt el, 2022-ben azonban negatív eredménnyel, 285 millió forint mínusszal zárt. 

Szintén napirendi pont lesz a labdarúgó csapat majdani működését biztosító Haladás 1919 Labdarúgó Kft. ügye. A HVSE 10%-os tulajdonrész vállalásról és az NB III-as csapat versenyjogának, a Kft. részére való átadásról kell dönteni a küldötteknek.

Az elnökségben is változás lehet. A szombathelyi önkormányzat ugyanis azzal a feltétellel szavazott meg pénzügyi támogatást a HVSE-nek, ha a szervezet elnökségi tagjává választja Kovács Elődöt, a polgármesteri kabinet jelenlegi vezetőjét, a HVSE korábbi elnökét. A felügyelőbizottságban pedig Czeglédy Csabának biztosít egy helyet.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van.