Pénz nincs, havi több százezer forintért lízingelt autó van a GYTP-ben

Farkas Bazsi 2024-10-25 16:00:29
Tavaly 172 millió, idén júliusig 150 millió forintos mínuszt hozott össze a győri önkormányzati cég.

A mai győri városi közgyűlésen új ügyvezetőt neveztek ki a Győri Térségfejlesztési és Projektmenedzsment Kft. élére, Csörgits Lajos személyében.

A napirendi pontnál Kósa Roland (TSZV-LMP-Momentum-MSZP) alpolgármester ismertette a cég sarokszámait.

A Kft.-t 2016-ban alapították, a tavalyi évet pedig 172 millió forintos mínusszal zárták. 

Annak ellenére, hogy a cég ilyen komoly veszteséget termelt, amit a győri önkormányzatnak kellett finanszíroznia, megszervezte az első Győri Bált, amire 40 millió forintot költöttek el - mondta Kósa. 

A cég az idei év első félévében 150 millió forintos mínuszt termelt, annak ellenére, hogy az üzleti tervben 18 millió forintos pluszt terveztek be.

Kósa egy kimutatást is ismertetett. Ezek szerint 2021-ben 18 fő dolgozott a cégnél, személyi ráfordításra 174 millió forintot könyveltek el. Ekkor 67 millió forintos nyereséget könyveltek el.

2022-ben 20 főt foglalkoztattak, az ő bérük 263 millió forintot emésztett fel, 82 millió forint volt ekkor az adózott eredmény.

2023-ban aztán már 25 főt foglalkoztattak a Kft.-nél, az ő bérük 337 millió forintba került, ekkor pedig 172 millió forintos veszteséget könyveltek el. 

Az alpolgármester kiemelte, hogy jelenleg is 2 PR-ost és 2 marketingest foglalkoztat az önkormányzati cég, ám a GYTP weblapja utoljára tavaly decemberben lett frissítve. Social media felületeit pedig egyáltalán nem találta Kósa. 

Ezzel szemben van két felsőkategóriás autó, lízingelve. Egy Volkswagen Arteont havi 390 ezer forint + ÁFA áron, míg egy Skoda SuperB-t, havi 370 ezer forint + ÁFA áron lízingel a Kft. 

Kósa azt kérte az új ügyvezetőtől, hogy állítsa meg ezt a folyamatot.

A testület 15 igen és 4 tartózkodással elfogadta Csörgits kinevezését. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.