Továbbra is a tekések üzemeltethetik a szombathelyi VAOSZ tekepályát

Farkas Bazsi 2024-10-17 10:07:20
A következő 4 évben több mint 8 és fél millió forintot költenének az épületre.

2022 júliusában írtunk a szombathelyi VAOSZ tekepálya áldatlan állapotairól. Az akkori helyzet szerint a létesítményt 2006 szeptemberében újították fel utoljára. 2010-ben a Szuperliga előírásainak megfelelően újították fel a pályatesetet, majd 2018-ban a gépészetre költöttek. Azonban a tetőre, öltözőkre, zuhanyzókra, nyílászárókra, padozatra, nézőtérre lassan 15 éve semmit sem költöttek.

A tető beázott, a zuhanyzó penészes és rozsdás volt, az öltözőkben mindössze székek szolgálták ki a versenyzőket. Komolyan kellene költeni a létesítményre, erre azonban a létesítményt üzemeltető Szombathelyi Sportiskolának nem volt pénze.

Csakhogy ez egykor szinte minden kocsmában megtalálható tekesport lehetőségei szombathelyi viszonylatban is nagyon beszűkültek. Egyedül a VAOSZ maradt meg a városban az összes többi pályát vagy teljesen elbontották, vagy teljesen leamortizálódott és játékra már alkalmatlan.

Ebből kifolyólag komoly forgalmat bonyolított le a VAOSZ, a tekések pedig úgy döntöttek, hogy nem hagyják az utolsó pályát az enyészetnek, így megalapították a Vasi Tekesportért Alapítványt. Az önkormányzattal való egyezkedést követően pedig az alapítvány ingyenesen kapta használatba a pályát, cserébe az nekilátott a létesítmény felújításának.

Az Alapítvány az üzemeltetéssel járó feladatokat a fent említett időszakban magas színvonalon, megfelelő hozzáértéssel elvégezte, továbbá 10-11 millió Ft értékben korszerűsítési munkálatokat valósított meg a pálya működésének fenntartása érdekében. Többek között álmennyezet kiépítése, nyílászárók cseréje, tekegolyók cseréje, fűtéskorszerűsítés, világítótestek cseréje történt meg - ezt már a jövő héten ülésező városi bizottságok hivatalos előterjesztései írják. 

Az első, felújítási kötelezettséggel járó ingyenes használatbavételi időszak 2023. március 1-től 2024. szeptember 30-ig tartott.

Az Alapítvány pedig azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy szeretnék az együttműködést meghosszabbítani 2024. október 1-től 2029. szeptember 30-ig.

A városvezetés nyitott a dologra. Az Alapítvány a használatért cserébe az alábbi munkák elvégzését vállalta:

2024. december 31. napjáig:
•    golyó visszafolyó csatorna cseréje a 4 pálya vonatkozásában, valamint a golyótartó állvány korszerűsítése – becsült költsége bruttó 1.200.000 Ft

2025. december 31 napjáig:
•    bejárati portál csere – becsült költsége bruttó 600.000 Ft
•    a bejárati portál előtti pihenő, lépcső újra burkolása – becsült költsége bruttó 450.000 Ft
•    biztonsági kamerarendszer kiépítése, udvari világítással – becsült költsége 200.000 Ft

2026. december 31 napjáig:
•    nézőtér teljes felújítása – becsült költsége bruttó 800.000 Ft

2027. december 31 napjáig:
•    melegvíz ellátásának napkollektorral történő kiváltása – becsült költsége bruttó 2.000.000 Ft

2028. december 31. napjáig:
•    golyók, bábuk, golyótartó állvány cseréje – becsült költsége bruttó 2.800.000 Ft
•    2 db irányító pult modernizálása – becsült költsége bruttó 600.000 Ft

Anyagköltség és munkadíj becsült költsége összesen: 8 millió 650 ezer forint.  


Ezért cserébe a Vasi Tekesport Alapítvány az alábbi feltételekkel kapja ingyenes használatba a pályát:

-    a helyiség fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos költségek a használót terhelik,
-    a használó a helyiséget kizárólag a feladatainak ellátására használhatja,
-    a használó a pályát átadhatja más használónak, amiért bérleti díjat szedhet,
-    a használó a térítésmentes használat megszűnésekor ráfordításainak, illetve azok időarányos részének
megtérítésére nem tarthat igényt,
-    a használó tudomásul veszi, hogy amennyiben az ingatlant a használatba-adási megállapodásban
meghatározottól eltérő célra, rendeltetésellenesen használja, rongálja, vagy a megállapodásban
vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, kártérítési felelősséggel tartozik, illetőleg ez olyan oknak minősül,
melynek következtében a használatba-adó a megállapodást azonnali hatállyal felmondhatja,
-    a használati jogviszony fenti okokból történő megszűnése esetén, a használó köteles az általa használt ingatlant a használatba-adó részére visszaadni. 
-    a használó kötelezettséget vállal arra, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata számára évente 5 napon, előzetesen egyeztetett időpontban ingyenes használatot biztosít a létesítményben,
-    a használó a létesítmény használatát a jelenleg bérlő sportszervezetek részére változatlan feltételekkel biztosítja,
-    a használó a nyilatkozatában vállalt karbantartási és korszerűsítési munkákat az előterjesztésben felsorolt és részletezett tartalommal határidőig elvégzi.

A végleges döntés jövő héten várható.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.