Kiszökött és emberre támadt egy moszkvai őrkutya Katafán

Farkas Bazsi 2024-10-16 14:11:00
Az állat maradandó sérüléseket okozott.

A Körmendi Járásbíróság tájékoztatása szerint gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt 375 ezer forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit, továbbá kötelezte mintegy 110 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A tényállás szerint a vádlott egy katafai kertes háznál tartotta a 2 éves, moszkvai őrkutya fajtájú, nagytestű hím kutyáját úgy, hogy a ház, bár kerítéssel be volt kerítve, azonban annak hátsó udvarát határoló kerítés rossz állapota miatt a kutya – felügyelet nélkül – ki tudott jutni a település közterületére.

Fotó: RTL Híradó

2023. július 29-én 22 óra körül a vádlott kutyája ismét kijutott a lakóingatlan területéről, és a közterületen megtámadta az éppen akkor ott tartózkodó a sértettet. A kutya a sértettre szemből ráugrott, aki ennek következtében háttal a földre esett, majd a sértettet az arcán megharapta, miközben a sértett a kezeivel a fejét és a nyakát próbálta védeni. E védekezés közben a kutya a sértett bal kezének I-es ujját is elkapta, azt szintén megharapta, a sértett az ujját úgy tudta csak kirántani a kutya szájából. Ezután a kutya a körmeivel, illetve szájával a sértett mellkasának bal oldalát tépte meg, majd a támadást hirtelen abbahagyta, s a sértettet otthagyva elfutott.

Rámugrott, leborított a földre, és akkor a számból kiharapott egy darabot, majd legyűrt, elkapta a nagyujjamat, és a felénél leharapta – mondta az áladozat Tóth Albert, az RTL Híradónak nem sokkal a támadás után. 

A sértett sérüléseit okozó kutyatámadás azért következett be, mert a vádlott a lakóingatlannál általa tartott kutya szökésének megakadályozásáról nem gondoskodott.

A sértett a kutya támadás következtében elszenvedett – nyolc napon túl gyógyuló – súlyos testi sérüléseket szenvedett el, nála maradandó fogyatékosság keletkezett, amelynek mibenléte hüvelykujj szinte teljes merevségében, emiatti jelentős fokú mozgás-beszűkülésében, a bal kéz szorítóerejének csökkenésében, a bal kéz finomfunkcióinak jelentős mértékű elvesztésében állapítható meg. Ezen túlmenően a sértettnél az arc és a mellkas egyik oldalának heges elváltozásai miatti esztétikai, kozmetikai károsodása is megállapítható.

Az ítélet jogerős.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.