Pénteken tetőzik a Duna Nagybajcsnál

ugytudjuk.hu 2024-09-20 08:01:54
A Lajta rekordvízállással tetőzik pénteken Mosonmagyaróvárnál.

Tetőzésközeli szinten van a Duna vízszintje Nagybajcsnál; vonul lefelé az árhullám az országban, minden érintett területen folyik a védekezés – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták: a ciklon távozása után az elmúlt 24-36 órában már sehol sem volt említésre méltó mennyiségű csapadék a vízgyűjtőkön, a tetőzést követően lassú apadás zajlik már a felsőbb szakaszokon.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az árhullám, amelyet a korábbi rendkívüli esőmennyiség indított el, halad lefelé a vízfolyásokon.

A legfrissebb adatok szerint a Duna vízállása a magyarországi szakaszon szinte mindenütt a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik majd – jelezték. Budapesten ez előreláthatólag szombaton várható, szintén a harmadfok feletti vízállással.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az árhullám levonulásával napról napra máshol, egyre lejjebb lévő folyószakaszokon tetőzik a Duna, egészen addig, amíg az árvíz el nem hagyja az országot. Ennek megfelelően, a legutolsó előrejelzés szerint csütörtökön napközben Nagybajcsnál, várhatóan péntek reggel Komáromnál, péntek este pedig Esztergomban lesz tetőzés.

A Rábán Árpásig fokozat alatti, míg Győrben a harmadfoknál magasabb tetőzésre lehet számítani. A Lajta Mosonmagyaróvárnál feltehetőleg pénteken a nap első felében éri el a tetőzést, a valaha mért legmagasabb értéket megközelítő vízállással – tájékoztatott az OVF. Közölték: az árhullám által veszélyeztetett területek állami védvonalain a vízügyi igazgatóságok védekeznek, ahol szükséges, ott a társszervek bevonásával.

Az önkormányzati védekezéseknél pedig a vízügy szakmai irányításával, a katasztrófavédelem, a honvédség, a rendőrség, a polgárőrség, a büntetés-végrehajtás, illetve számtalan civil önkéntes közreműködésével zajlik a munka. A Szigetközben még mindig 24 órás figyelőszolgálatot látnak el, és erre készülnek a Dunakanyarban is – emelték ki.

Ismertették: Magyarországon 41 település, valamint a főváros 7 szakaszon – köztük a kihívást jelentő Margitszigeten – önállóan védekezik, de a vízügyi szakemberek műszaki irányítóként ott is jelen vannak. A déli országrészben, így például Bátán és Dunaszekcsőn a védművek kiépítésével, illetve erősítésével várják az árhullám érkezését.

A közleményben arra kértek mindenkit, hogy a gátak állapotának védelmében ne menjen a töltésekre fotózni-nézelődni, kerülje a "katasztrófaturista" viselkedést, ezzel is segítse a védekezésben részt vevők munkáját.

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.