793 ezer forint körül van most a győri ingatlanok négyzetméterára

Farkas Bazsi 2024-09-13 12:23:14
Tovább élénkült a lakáspiac augusztusban.

A lakóingatlanok drágulásának üteme éves összevetésben 6,5 százalékra gyorsult augusztusban a júliusi 6,4 százalék után, a kereslet élénkülésével együtt a lakásárak is egyre nagyobb tempóban emelkednek - közölte az ingatlan.com az MTI-vel pénteken.

Az ingatlanhirdetési portál adatai szerint területi bontásban nagy eltérések figyelhetők meg. Éves összevetésben még mindig Pest vármegyében volt a legmérsékeltebb drágulás, csak 3,2 százalékot tett ki. A legnagyobb áremelkedés tavaly augusztushoz képest a Debrecent is magában foglaló észak-alföldi régióban történt, ahol 8,3 százalékkal nőttek az ingatlanárak. A második helyen a nyugat-dunántúli régió áll 8,1 százalékos növekedéssel, a főváros pedig 7,8 százalékos áremelkedéssel a harmadik.

A legfrissebb adatok alapján a budapesti lakáspiac ugyan lendületet kapott a nyáron, de gyűlnek a felhők fölötte - fogalmazott Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a közleményben.

Példaként említette, hogy a VI. kerületben az újszerű és felújított lakások kínálata csak az elmúlt egy hónapban közel 3 százalékkal nőtt, már 815 ilyen ingatlanra keresnek vevőt. A prémium minőségű ingatlanok átlagos négyzetméterára viszont egy hónap alatt alatt 1 százalékkal csökkent, 1,45 millió forintról 1,43 millióra.

A szakember értékelése szerint a terézvárosi lakáspiacot "megcsapta" az airbnb-tiltás szele. A kerületben szeptember 15-én zárul a lakáshotelek tiltásáról szóló népszavazás, a következő hetekben pedig kormányzati szabályozást is bejelenthetnek az airbnb-k korlátozásával kapcsolatban.

Az ingatlan.com adatai szerint szeptember első két hetében Budapesten az átlagos négyzetméterár 1,06 millió forintot tett ki. Tizenegy kerületben - I., II., III., V., VI., VII., IX., XI., XII., XIII. és XIV. - már elérik, vagy jóval meghaladják az árak az 1 milliós szintet. A fővárosban csak négy kerületben - XVII., XXI., XX. és XXIII. - maradtak az átlagos négyzetméterárak 800 ezer forint alatt.

A vármegyeszékhelyek közül öt városban már 700 ezer forint fölött járnak az átlagos négyzetméterárak.

Debrecen vezet 833 ezer forinttal, megelőzve a
győri 793 és a veszprémi 791 ezres átlagot, majd
Székesfehérvár és Szeged következik 782 ezer, illetve 771 ezer forinttal.

Számos vármegyeszékhelyen ugyanakkor 500 ezer forint alatt van az eladó lakások átlagára négyzetméterenként, Salgótarjánban, Békéscsabán, Miskolcon, Kaposváron, Szolnokon és Szekszárdon 281 és 472 ezer forint közötti az átlagos ár.

Szólj hozzá!

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.