Bíró Attila lett a győri női vízilabdacsapat szakmai igazgatója

ugytudjuk.hu 2024-09-05 17:16:12
A korábbi szövetségi kapitány Bíró Attila lett a női vízilabda ob I/B-ben szereplő Győri VSE szakmai igazgatója.

„A női csapat most ugyan a másodosztályban szerepel, de talán nem túlzás az állítás, hogy kötelező a feljutás. A kiesést sosem jó megélni, de egy ilyen eset általában valami új kezdete. Ebben az esetben remélhetőleg hosszú, sikeres út kezdete lesz. Nagy dolgokat nem szeretnék ígérni, lépésről lépésre kell haladni, a válogatottal is mindig ez volt a cél” – idézte a klub honlapja az 58 éves szakembert, akit kedden mutattak be.

Hozzátette, az infrastruktúra „nagyon rendben van”, ahogyan a gazdasági háttér is, példaértékű az a hozzáállás, ami a klubnál van, amit az egyetem és a város is támogat.

Bíró Attila 2015 és 2023-ig a női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, irányításával a csapat a 2021-es tokiói olimpián a szakág történetében először dobogón végzett, bronzérmes lett, ezen kívül Európa-bajnokságot és világbajnoki ezüstérmet is nyert.

Szólj hozzá!

Tíz évre titkosak azok az adatok, amik megmutatnák, hogy miként változtatta meg a Vas megyei kormányhivatali bírságokat a főispán, és a főigazgató

Azt viszont elismerte a hivatal, hogy évek óta folyt ez a gyakorlat. Legkorábban 2033-ban kaphatunk betekintést. 

Saját fiát vette rá a rablásra egy győri férfi, hogy kábítószerhez jussanak

A többszörösen büntetett előéletű férfival és fiával szemben a Győri Járási Ügyészség emelt vádat.

Vörös csillag előtt fotózkodott Takács Péter 

Petőmihályfán, egy pajtában tartott fórumot a Fidesz. Három új belépő is volt.

Felkészülés a modern SEO kihívásaira

Napjainkban minden vállalkozás számára lényeges, hogy weboldaluk megfelelően működjön mobileszközökön és a keresőmotorok algoritmusai könnyen megtalálják, feltérképezzék, valamint rangsorolják azt.

Megjött a milliós számla a Árpád úti győri társasháznak, de a lakók nem hajlandóak szó nélkül kifizetni az MVM követelését

Szerintük nemcsak a földmunka ára kérdéses, hanem az is, hogy egyáltalán szükség volt-e a járda felbontására.

Hazugságra képes szélsőliberális újságíróról, és politikai koraszülött, élettapasztalatával fordítottan arányos gátlástalansággal bíró képviselőről ír V. Németh Zsolt

A képviselő ezzel reagált arra a cikkünkre, amiben megírtuk, hogy 1 milliárd forint állami támogatással tömtek ki egy hozzá közel álló vasvári alapítványt.

Hétfőn szegélycsere kezdődik a győri Baross hídon, a gyalogosoknak kerülniük kell

A munkálatok miatt a híd lépcsőinél lezárják a gyalogosforgalmat, a közlekedőktől fokozott figyelmet kérnek.

Új sávval bővült a Fehérvári út és a Zöld utca csomópontja Győrben – a városnak 65 millió forintot kellett biztosítania a munkálatokhoz

A mintegy 520 millió forintos, uniós támogatással megvalósult beruházás célja a torlódások csökkentése és a biztonságosabb közlekedés. 

Másfél milliárd forintnyi be nem fizetett ÁFÁ-val rövidítette meg a költségvetést egy szombathelyi vállalkozó

Szójadarával trükközött. Adószakértő volt a segítségére az elkövetésben.

Megkezdődött Szombathelyen az azbesztes zúzalékkal borított területek bitumenes lefedése

A kivitelező szerint naponta hatezer négyzetméter készül majd el.

Agyagkatonák, festészet, költészet és kerékpáros szobortúra – mozgalmas napok a Rómer Múzeumban

A programok mellett több időszaki kiállítás is látogatható Győrben, a Szalkai Károly életművét bemutató tárlat pedig vasárnap látható utoljára.