20 ezer forintért vásárolhatnák meg hivatali laptopjaikat a leköszönő kőszegi képviselők

Farkas Bazsi 2024-08-26 17:45:25
Miközben az önkormányzat 3 millió 600 ezer forintért vásárolna új gépeket a helyi óvodának.

Még 2007 augusztusában döntött úgy a kőszegi képviselő testület, hogy elmozdulnak a minél kevesebb papír felhasználásának irányába. Vagyis papír helyett elektronikusan küldik ki az ülések anyagait a képviselőknek. A 2024-es költségvetésben 4 millió 800 ezer forintot különítettek el az új ciklus, 12 önkormányzati képviselőjének laptop vásárlásához.

Vagyis egy laptopot 400 ezer forintért vásárol meg a hivatal.

A mostani képviselői laptopokat 300 ezer forintért vásárolta meg az önkormányzat még 2019-ben. 

Egy friss testületi előterjesztés szerint az azóta eltelt időben értékük a természetes használódás következtében lecsökkent, jelenlegi könyv szerinti értékük: 0 forint.

Az előterjesztés azt tartja kézenfekvő megoldásnak, hogy az egyes laptopkat az eddigi használóik, vagyis a képviselők vásárolják meg. 

Mint minden más önkormányzati vagyontárgy esetében, az adásvétel értékére az értékbecslésben meghatározott érték az irányadó. Ennek érdekében felbecsültettük a laptopok értékét, amely

20 ezer forintot állapított meg - írja az anyag.

A képviselők az augusztus 29. testületi ülésen fognak nyilatkozni arról, hogy ezen az áron meg kívánják-e vásárolni az általuk használt számítógépet.

Amennyiben a városatyák nem élnek a lehetőséggel, úgy az értékesítést a jegyző fogja lebonyolítani.

Fontos hangsúlyozni, hogy ezeket a hivatali gépeket, elviekben csakis a testületi anyagok átnézéséhez használták a képviselők. 2023-ban például 19 ülése volt a képviselőknek. Így különösebb igénybevételnek nem voltak kitéve a gépek.

Ez azért is érdekes, mert miközben 5 éves, megkímélt laptopokat 20 ezer forintért selejtez ki az önkormányzat, addig a kőszegi Meseváros Óvoda és Bölcsőde részére 9 új gépet, 400 ezer forintos darabáron, összesen 3 millió 600 ezer forintért vásárolnának meg, városi büdzséből. 

Furcsa párhuzam, az biztos. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.