Legkésőbb jövő héten kellene megkezdődnie az SZKKA csarnok építésének

Farkas Bazsi 2024-08-23 08:40:56
Egyelőre azonban egy kapavágás sem történt.

Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése megerősíti azon szándékát, hogy SZOVA Nonprofit Zrt. tulajdonában lévő 0172/6 hrsz.-ú ingatlanból a mellékelt térképen jelölt, telekalakítással kialakításra kerülő 10.452 m2 nagyságú területet legkésőbb 2024. augusztus 31. napjáig térítésmentesen biztosítani kívánja a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia részére utánpótlás csarnok építése céljából - ezt a határozatot hozta 2023 március 30-án a szombathelyi közgyűlés. 

Vagyis a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia csarnoképítési terveihez a város egy telek használati jogának átadásával járult hozzá. A területet nem kapta meg a sportegyesület, csupán kezelői hozzájárulást kapott, hogy a tervezést, és a TAO pályázatot meg tudja kezdeni a csapat.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem a jelenleg az élvonalban szereplő első gárda bajnoki mérkőzéseinek leendő helyszínéről, hanem az utánpótlás, vagyis a gyerekek edzéseinek helyet adó csarnokról van szó. 

A klub ez év június 7-én (vagyis kettő nappal az önkormányzati választás előtt, amelyen az SZKKA ügyvezető elnöke, Pődör Zoltán maga is képviselőjelöltként indult el a Fidesz színeiben) jelentette be, hogy a Magyar Kézilabda Szövetség és a kormány jóváhagyta, hogy TAO tárgyi eszköz beruházás jogcímen, 3 milliárd 215 millió forint forrásból felépüljön a szombathelyi munkacsarnok. 

Ez egyébként nem pénzbeli támogatást, hanem TAO keret jóváhagyást jelentett. Vagyis az SZKKA jogot kapott ahhoz, hogy a cégeket körbe kopogtatva elkérje a címkézhető társasági adót, amit a vállalatok így nem az államkincstárba fizetnének be.

Hasonló konstrukcióban épület fel Szombathelyen a Jégcsarnok. Amelynek alapkövét 2017-ben tette lesz Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) akkori polgármester, és Hende Csaba (Fidesz-KDNP) akkor és azóta is regnáló parlamenti képviselő. A csarnokot végül csak 2022 áprilisában nyitották meg. Közel 5 évet vett igénybe az, hogy az építkezéshez szükséges 2 milliárd 200 millió forint, a TAO keret terhére összegyűljön. 

Ahogy fentebb már írtuk, a kézilabda csarnok építésére ennél is több pénzt, 3 milliárd 215 millió forintot kalkuláltak ki. Amelyhez az első döntés értelmében 971 millió 400 ezer forint önrészt kellett volna az SZKKA-nak biztosítania, majd a szövetség úgy határozott, hogy ettől is eltekint.

Vagyis jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy sem telke, sem önereje nincsen az SZKKA-nak, ám ettől függetlenül, közpénz felhasználásával így is csarnokot építhetnek.

Feltéve persze, ha az önkormányzat nem húzza be a kéziféket, és szünteti meg a telek használati engedélyt. Azt ugyanis feltételesen 2024. augusztus 31-ig biztosították, ez a dátum pedig vészesen közeleg.

A klub vezetése pedig nem csak, hogy folyamatos sárdobálást folytatott a város vezetésével szemben, de olyan minimális feltételeknek sem tett eleget, mint a felügyelő bizottság felállítása. 

Legutóbb a májusi testületi ülésen volt téma az SZKKA és annak felügyelő bizottsága. A város akkor úgy döntött, hogy Koczka Tibor (Pro Savaria) önkormányzati képviselőt delegálja a majd megalakuló FEB-be. Akkor az is elhangzott, hogy bár Pődör hiába csak azt szeretné, hogy a profi csapatot működtető Kft. működését vizsgálja csak a bizottság, az önkormányzat szeretne az utánpótlást tömörítő egyesület ügyeibe is betekinteni egy szintén megalapítandó felügyelő bizottsággal.

Amikor legutóbb Koczka képviselőt arról kérdeztük, mikor alakulhat meg a bizottság, ő azt mondta, hogy Pődör tájékoztatása szerint majd szeptember eleje után foglalkoznak a témával.

Csakhogy az önkormányzat egy 70-100 millió forintot érő telek használatát engedte át annak a klubnak, amelyik még mindig húzza halasztja a jogszerű működését vizsgáló felügyelő bizottság felállítását.

Minden esetre az augusztus 31. már itt kopogtat az ajtón, azt pedig maga Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester mondta el, hogy a rájuk bízott közpénzt és közvagyont óvniuk kell. A kérdés már csak az, hogy a városvezetés mit fog tenni ebben az ügyben, hiszen a tavaly márricuban kelt hatérozat kristálytiszta határidőt szabott.

Legkésőbb a szeptemberi közgyűlésen ki fog derülni. 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.