Szijjártó: Mi továbbra is Győr fejlődését akarjuk

ugytudjuk.hu 2024-08-22 07:26:43
Dézsi Csaba András búcsúztatójára érkezett egykori mentoráltja, a győri származású külügyminiszter.

Szijjártó Péter külügyminiszter is vendége volt annak a Zichy-palotában tartott búcsúztatónak, amit Dézsi Csaba András fideszes polgármester szervezett Győrben, mivel október 1-től átadja a stafétát Pintér Bencének (TSZV-LMP-Momentum), a város júniusban megválasztott polgármesterének.

Az eseményen a külügyminiszter, Dézsi egykori mentoráltja elmondta: Győr elmúlt évtizede szerinte igazi sikertörténet, 2014 óta ötszázmilliárd forintnyi beruházást sikerült odavinni, és a Fidesz-KDNP-nek a város a szívügye, ezért továbbra is a fejlődését fogja szem előtt tartani.

„Az évek, amelyek itt Győrben úgy teltek el, hogy a Fidesz és a KDNP viselte a városvezetés felelősségét, azok egyértelműen sikeres évek. Az nem is kérdés, hogy Győr egy bezzegváros. Az nem kérdés, hogy amikor a magyar gazdasági növekedésre pozitív példákat keresünk, akkor Győrt mindig ott mondjuk az élmezőnyben” – sorolta. „Én azt hiszem, hogy az elmúlt évek sikertörténetének az egy nagyon fontos oka volt, hogy itt, Győrben a Fidesz egy csapatsport, a Fidesz-KDNP egy csapatsport kifejezéssel volt egyenlő. Tehát akik itt dolgoztak, dolgoznak, akik itt vagyunk, mind-mind csapatként, közösségként tekintünk magunkra” – tette hozzá.

Az önkormányzati választással kapcsolatban elmondta, hogy a Fidesznek kétharmados többsége lesz a következő közgyűlési testületben, huszonkettőből tizennégy helyet szerezve. Majd hozzátette, hogy a polgármester-választáson is speciális helyzet állt elő, amelynek következtében most nem sikerült nyerni, de szerinte beszédes, hogy mindhárom jelölt elindult egyéniben is, és hármójuk közül egyedül Dézsi Csaba András győzött.

A miniszter arról számolt be, hogy terveket kell készíteni a következő időszakra vonatkozóan, azonban az elsődleges szempontnak továbbra is annak kell lennie, hogy a kormánypártoknak a szívügye Győr.

„Tehát mi továbbra is a város fejlődését akarjuk, mert a város fejlődése eddig is a nevünkhöz fűződött, és mi szeretnénk, hogy ez a város tovább fejlődjön” – közölte. „Ami egész biztos, hogy ez az új helyzet egy sokkal nagyobb fegyelmet fog megkövetelni a frakciónktól, mint eddig, hiszen mindenfajta kihívások fognak érni minket természetesen, és ezeknek a kihívásoknak a kezelésében a gerincességre, a karakánságra és a lojalitásra nagyon nagy szükség lesz” – fűzte hozzá.

Szólj hozzá!

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.