Napos idő várható kedden

ugytudjuk.hu 2024-08-06 09:10:08
Az északias szél már inkább csak az Észak-Dunántúlon és északkeleten, keleten élénkülhet meg.

Az ország nagy részén napos idő várható főként a Dunától keletre több gomolyfelhővel. Emellett északkeleten és a délnyugati, nyugati határ mentén maradhatnak tartósabban felhős vidékek is, de csak előbbi tájakon alakulhat ki legfeljebb egy-egy zápor. Az északias szél már inkább csak az Észak-Dunántúlon és északkeleten, keleten élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul, azonban a tartósabban felhős északkeleti vidékeken ennél hűvösebb lehet. Késő estére jobbára 14 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Szólj hozzá!

Vádat emelt a győri ügyészség egy 44 éves férfi ellen, aki figyelmetlensége miatt átment a piroson, aminek súlyos baleset lett az eredménye

Maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott, akár 3 év szabadságvesztést is kaphat.  

Csütörtökön este Győrbe látogat Magyar Péter - finisben a kampány és az országjárás

A TISZA Párt elnöke Sopron és Mosonmagyaróvár érintésével érkezik. 

Épül már a szombathelyi kórházhoz vezető gyalogátkelőhely

A 16 millió forintba kerülő “zebrát” egy vállalkozó magán felajánlásban építteti meg.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Gombás Endre

Szombathely egykori önkormányzati képviselője 73 éves volt.

47 ezer ember hal meg évente elkerülhető halálokok miatt - a TISZA ajkai jelöltje szerint ez az igaz veszély 

Balatincz Péter súlyos orvos- és eszközhiányról beszélt: osztályok működése, műtétek és alapvető ellátások is veszélybe kerülhetnek a szakemberhiány miatt.

Olcsó benzin, drágább jövő? - az árstop a klímacélok ellen dolgozik

A mesterségesen lenyomott üzemanyagárak rövid távon könnyebbséget hozhatnak, de hosszú távon tovább mélyítik Magyarország fosszilis függőségét.

Letartóztatásba kerülhet a férfi, aki tegnap megölte a feleségét Győrben

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják. 

Egyelőre nem nagyon értjük, hol fog majd elférni a tömeg a szombathelyi Savaria téren Orbán Viktor beszéde alatt

A tér végében a Fő térrel szemben állítják fel a színpadon. Megannyi kis sátort zsúfoltak be a területre.

12 oldalas érvelési kisokost juttat el a Fidesz a szavazóinak, hogy egy közéleti vitában teljes mellszélességgel tudják képviselni a kormány álláspontját

Egészségügy, oktatás, infláció, mélyszegénység, korrupció, jogállamiság, energiapolitika, utak állapota, kegyelmi ügy. Mindenre van magyarázat.

Meglepetés! Jah, nem. A Fidesz-frakció nem megy el a mai győri rendkívüli közgyűlésre

Boncsarovszky Péter fideszes frakcióvezető-helyettes egy csomó olyan dolgot vizsgáltatna meg a testülettel, ami nem a testület hatásköre.

Gyűlölködöm, tehát vagyok?

Egy győri plakát őszintébben beszél a magyar közéletről, mint az összes politikai kampány együttvéve.

NMHH: újra törvényt sértett a "Balázsék" egyik adása

A hatóság szerint ezúttal az idősebb nők emberi méltóságát sértették meg.

Malac arcúra retusált emberek képével kampányol Deutsch Tamás

Nem ez az első fiaskó az idei Fidesz-kampányban, de ezt még mi sem láttuk jönni. 

A közgyűlés határoztára van szükség ahhoz, hogy a polgármester a kérdéseit hivatalos formában is feltehesse a győri rendőrség vezetésének

Ezért hívott össze rendkívüli ülést Pintér Bence - az Orbán-beszéd közben történt atrocitások tisztázása a cél. 

Dunaújvárosban is visszalépett a DK országgyűlési képviselőjelöltje

Szabó Zsolt a város alpolgármestereként ismert politikus a kerületben, mégis visszalépett.

Rendőrség: A választási gyűlések rendjének fenntartása a szervező felelőssége

Közleményt adott ki a testület az elmúlt napok eseményei után.

Magyar Péter: aki nem a lakcímén voksolna, annak április 2-án 16 óráig lépnie kell!

Fontos határidőre figyelmeztet a TISZA Párt: csütörtök délutánig lehet átjelentkezni a szavazáshoz.