Varga Donát nem jutott döntőbe

Farkas Bazsi 2024-08-02 12:09:14
Búcsúzott az Olimpiától a szombathelyi Dobó SE kalapácsvetője.

A 24 éves szombathelyi versenyző az első csoportban kapott helyet a három magyar induló közül egyedüliként, és a 77 méteres szintet kellett volna túldobnia - vagy bekerülni a legjobb 12-be -, hogy a vasárnapi fináléban is folytathassa. Varga Donát egyéni csúcsa 75,26 méter, amivel az utolsó helyen állt a 32 induló között, így nagy bravúrra lett volna szüksége a döntőhöz, különösen úgy, hogy idén 74,74-ig jutott.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A már a délelőtti programra csaknem megtelt 80 ezres Stade de France-ban a többi helyszínen megszokott hangulatban, a francia közönség lelkes buzdítása közepette kezdődtek az atlétikai versenyek.

Varga Donát elsőre telibe találta a 70-es vonalat (69,95 m), majd 71,65 méterre javított. Harmadik dobása a hálót súrolva 69,71 méterig szállt. Ezzel csoportjában a 11. helyen zárt.

Varga Donát elmondta, hogy hatalmas élmény volt az olimpiai debütálása. Teljesítményéről úgy vélekedett, stabil volt, bár nem annyit dobott, amennyit szeretett volna.

"Örülök neki, hogy helyt tudtam állni, az biztos, hogy annál a helyezésnél előrébb fogok végezni, mint amivel kikerültem" - nyilatkozott.

Hozzátette, 72-73 méter körüli eredményt várt magától, ami "benne is volt a pakliban, pici hiányzott hozzá."

A kétszeres vb-bronzérmes Halász Bence, valamint Rába Dániel a 11.35-kor kezdődő B csoportban szerepel.

Szólj hozzá!

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot.