Genetikai betegség miatt teng túl a férfi hormon Hámori Luca következő ellenfelének testében

Farkas Bazsi 2024-08-02 08:11:00
Ettől persze lehet, hogy nem kellene a nők között versenyeznie az algír Imane Khelif-nek.

Ahogy arról mi is beszámoltunk a kőszegi Hámori Luca egyhangú pontozással nyerte meg tegnap az Olimpia legjobb 16 között vívott ökölvívó mérkőzését, és ezzel a legjobb 8 közé került, ahol az algír Imane Khelifet kell majd megmérkőznie.

Khelif a párizsi olimpia negatív sztárja lett, amikor kiderült róla, hogy tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárta a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteron-szintje, ám mivel az olimpiai ökölvívást nem a nemzetközi szövetség, hanem az NOB szervezi, így a tiltás erre a versenyre nem vonatkozik.

Fotó: Imane Khelif Facebook

Amikor kiderült, hogy az ötkarikás játékokon van egy olyan ökölvívó a nők mezőnyében, aki genetikailag inkább a férfi, mint nő, elszabadult a komment cunami. Sokan a francia szervezőket vették elő, mondván: ez az olimpia annyira az elfogadásról szól, hogy már azok a melegek sem képeznek kivételt, akik nőnek gondolják magukat, pedig férfiak. Így aztán nyugodtan verhetnek kislányokat, az olimpiai eszmébe ez is belefér.

Csakhogy nem erről van szó.

Khelif egy nemi kromoszóma rendellenességgel járó nemi fejlődési zavarokat okozó betegségben, egy úgynevezett DSD nemi kromoszóma rendellenességgel küzd. 

Tehát szó sincsen LMBTQ propagandáról. Ebben az esetben az történik, hogy az érintett lányoknál elmaradhat a serdülőkori nemi érés, aminek a beindításához ezekben az esetekben hormonterápiára van szükség.

Khelif azonban algír, Algériában pedig mindenféle hormonális kezelés tilos. A sportoló egyébként már csak azért sem lehet transznemű, mert országában ezt az identitást felvenni is tiltott. Az útlevele szerint is nő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is többek között ezt hozta fel érvként akkor, amikor a nyári játékokon való indulását megkérdőjelezték.

A jelenség, hogy DSD nemi kromoszóma rendellenességgel küzdő sportolók indulnak az Olimpián már a nemzetközi sajtó figyelmét is felkeltette. A Reuters néhány nappal ezelőtt közölt cikket a témában.

Khelif mellett ugyanis egy másik ökölvívó, Lin Yu-ting is DSD-s, őt a tavalyi világbajnokságon szintén kizárta a nemzetközi szövetség. A NOB alapelvei között azonban hangsúlyos a nemi identitáson és nemi eltéréseken alapuló méltányosság, a befogadás és diszkrimináció-mentesség.

Tehát az Olimpia inkább amellett áll ki, hogy amennyiben egy sportoló önhibáján kívül szenved el másságot, attól még ne sérüljön a versenyzéshez való joga. Ezt legutóbbi nyilatkozatukban is megerősítették:

"A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt" - írta a bizottság, mely azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon. - "Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson."

A kérdés persze adott, és ezen érdemes is vitázni, hogy mikor csorbul jobban az olimpiai eszme. Ha egy sportolót betegségből fakadó mássága miatt nem engednek versenyezni, vagy ha a betegségből fakadó - ez esetben - előnye miatt megvédik a verseny kiegyensúlyozottságát. 

Vagyis ez esetben inkább Khelif-nek van joga indulni a nők között, vagy a női mezőnynek van joga versenyezni Khelif nélkül?

Minden esetre egyelőre úgy néz ki, hogy a jelenség éppen a leginkább érintett Hámori Lucát hagyja a leginkább hidegen. Következő ellenfeléről egy nyilatkozatban annyit mondott:

"Ha valaki a Földön megengedte neki, hogy itt lehessen, valahogyan be lett bizonyítva, hogy lány. Nem tudom erre a kérdésre a választ, ez most nem igazán érdekel, így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül legyőznöm."

Hámori szombat délután mérkőzik meg Khelif-vel.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.

Új közösségi központ és könyvtár nyílt Győr-Gyárvárosban az egykori óvoda épületében

A 2022 óta üresen álló Kiskúti úti ingatlan felújításával korszerű közösségi teret alakítottak ki, amely mostantól a könyvtár mellett a nyugdíjas klubnak és különböző rendezvényeknek is otthont ad.

4 év alatt 13 millió forintnyi állami támogatást kapott a toronyi polgármesterhez köthető civil szervezet

Autót vásároltak, stúdiótechnikát vettek, weblapot fejlesztettek, ám az utóbbi években szinte semmi látszata nincsen a működésüknek. Egy helyi civil feljelentést tett a NAV-nál.

Csökkenti az önkormányzatok terheit a TISZA-kormány

A kormány megszünteti és kivezeti az önkormányzatok területfejlesztési alapba történő befizetési kötelezettségét, ami mintegy 30–35 milliárd forintos könnyítést jelent a településeknek.

Így hat a testsúlyunk az ízületeinkre

A testsúlyunk nemcsak a közérzetünket és az állóképességünket befolyásolja, hanem az ízületeink egészségére is jelentős hatással lehet.

Kis pénz, kis foci: sörösdobozok miatt büntette meg az MLSZ a Rábapatonát, akár a büfét is bezárhatják

Az egyesület vezetője szerint akár 70 ezer forintba is kerülhet a szurkolók sörözése.

Győr-Szol: szombaton több győri utcában is leáll a távhőszolgáltatás, négy városrészben gyengébb lehet a fűtés

Gerincvezeték-meghibásodás miatt dolgoznak a szakemberek, a szolgáltatás várhatóan reggel fél héttől este hat óráig szünetel az érintett épületekben.

Pattog az ABS labda az Aréna Savariában

Nemzetközi mezőny mérkőzik meg az ifjúsági nemzetközi asztalitenisz bajnokságon. 6 szombathelyinek is szurkolhatunk.

Kinek csendes emlékezés, kinek félelmetes Halloween - mutatjuk a hétvége győri programjait

A Győri Állatkert külön kitesz magáért, de lesz bőven kultúra, sport és mindenféle egyéb szórakozás is.

Jól tudtuk: a győri Rába jövőjéről is tárgyaltak a prágai magyar–cseh kormánycsúcson

A két ország gazdasági minisztere külön is egyeztetett a Tatra teherautók győri gyártásának lehetőségéről. A cseh kormány hivatalos közleménye erősítette meg a hírt.

Józanul is lehet bulizni: különleges programokkal vár a Száraz November Győrben

A programsorozat célja, hogy megmutassa, az alkoholmentes kikapcsolódás is lehet tartalmas és felszabadító.

Elindult a fűtési szezon: 6 dolog, amit érdemes átnézni otthon

A hűvös őszi reggelekkel együtt a fűtési szezon is megérkezett, ilyenkor pedig különösen fontossá válik, hogy otthonunk megfelelően felkészüljön a következő hónapokra.

Magyar Péter Prágában tárgyal – Ugytudjuk, hogy Győr jövője is terítékre kerülhet a cseh–magyar kormánycsúcson

Nyolc miniszter kísérte el a kormányfőt a történelmi találkozóra, ahol a gazdasági és védelmi ipari együttműködés is napirenden van. 

November 20-án nyit az idei adventi vásár Szombathelyen

10 méteres jegenyefenyő lesz a város karácsonyfája.