A MOB egyeztetést kezdeményezett a NOB-bal Hámori negyeddöntős ellenfele miatt

Farkas Bazsi 2024-08-02 12:20:17
A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak - véli a magyar bizottság.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke haladéktalan egyeztetést kezdeményezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sportigazgatójával, hogy tisztázzák a párizsi olimpia női ökölvívótornáján Hámori Lucával negyeddöntőző, férfias külsejű algériai Iman Helif miatt kialakult helyzetet.

A MOB pénteki közleményében kiemelte: ugyancsak egyeztetnek az Olasz Olimpiai Bizottság vezetőségével - a 66 kilós Helif a nyolcaddöntőben olasz riválisát verte, aki alig 40 másodperc után feladta az egyoldalú csatát -, és más, a sportágban érintett nemzeti olimpiai bizottságokkal.

"Nemzeti olimpiai bizottságként tiszteletben tartjuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szabályait, ugyanakkor kiállunk a női sportolók esélyegyenlősége és a tisztességes verseny mellett" - olvasható.

A MOB azt is jelezte, hogy minden körülmények között a magyar olimpikonok oldalán áll és ebben az esetben is mindent megtesz a magyar sportolók védelmében, érdekeik érvényesítéséért. Ezért folyamatosan vizsgálja, hogy a hatályos szabályok alapján milyen eszközökkel tud élni Hámori Luca tisztességes versenyhez fűződő jogainak védelmében.

A MOB határozott álláspontja, hogy a női esélyegyenlőség nem merülhet ki abban, hogy az olimpián egyenlő arányban indulnak nők és férfiak. A női esélyegyenlőség alapvető követelménye, hogy a női mezőnyben kizárólag női biológiai adottságokkal rendelkező, azaz biológiailag minden kétséget kizáróan nőnek minősülő versenyzők indulhassanak.

"Ellenkező esetben alapvetően sérül a női versenyzők esélyegyenlőséghez és tisztességes versenyhez való joga" - írta a MOB. "Amennyiben az ökölvívó sportág olimpiai részvételi szabályai ezt nem biztosítják maradéktalanul, úgy felül kell vizsgálni a szabályozást és szükség esetén módosítani is kell. Egyértelműen olyan szabályokra van szükség, amelyek biztosítják, hogy a női mezőnyben kizárólag nők indulhassanak."

A NOB csütörtökön este közleményben védte meg Iman Helifet, illetve a kétszeres világbajnok tajvani Lin Jü-tint, akikről a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke, Umar Kremljov azt nyilatkozta, hogy a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómáik vannak. Ugyanakkor a NOB szerint a két versenyzőt tavaly agresszió érte az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.

A NOB - amely a nemzetközi szövetséget évekkel ezelőtt felfüggesztette és elvette tőle a 2021-es tokiói és az idei párizsi játékok ökölvívó-versenyeinek rendezési jogát is - hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.

"A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt" - írta a bizottság, miután a két sportoló indulása hatalmas felháborodást váltott ki. Azt is kiemelte, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női tornákon, és "mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson".

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ügyvivő testületének tagja, Berkó Lajos csütörtökön szintén felháborodásának adott hangot és az MTI-nek elmondta, hogy hivatalos levelet fog küldeni a MÖSZ a MOB-nak és a NOB-nak Helif olimpiai szereplése miatt, és vizsgálják, van-e jogorvoslati lehetőség. Egyúttal azt is elmondta, hogy Hámori Luca mindenképpen ringbe lép a szombati negyeddöntőben, ahol már az éremszerzés a tét.

A Párizsban már két összecsapást nyerő Hámori korábban úgy nyilatkozott Helifről, hogy akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő. Ugyanakkor készül az összecsapásra és ezek a kérdőjelek az algériaival kapcsolatban csak még értékesebbé tennék a győzelmét, ami a célja.

Szólj hozzá!

Letartóztatták a Haladás VSE egyik edzőjét

Bűnszövetségben üzletszerűen elkövetett oktatással összefüggő jogosulatlan tevékenység büntette a vád.

Republikon október: 32 százalékponttal vezet a TISZA, a Fidesz továbbra sem tud közelebb kerülni

A legfrissebb felmérés szerint stabilizálódtak a pártviszonyok, a TISZA Párt pedig még egy teljesen arányos választási rendszerben is közel kerülne a kétharmados parlamenti többséghez.

625 millió forintos uniós támogatásból újul meg a győri Bisinger sétány – a beruházás a tervek szerint 2027 végére fejeződik be

Új fákkal, virágos rétekkel, korszerűbb játszótérrel és kutyafuttatóval alakítják át a népszerű belvárosi parkot. 

Nyomozást rendelt el a rendőrség Szabados Ármin ügyében

A dobóatléta édesapja tett feljelentést, egy 7 évvel ezelőtt tett állítólagos bántalmazás miatt.

A jogsértéseket megtiltották, de egyetlen hivatalnokot sem függesztettek fel a Vas Megyei Kormányhivatalnál

Továbbra is tart a minisztériumi vizsgálat a bírságolási gyakorlat miatt.

Bocsánatkérés Cséby Gabriellától

Egy olvasói levél közzétételével okozhattunk sérelmet.

Újra és újra megjelenik az illegálisan lerakott szemét Győrben

Nem elég elszállítani a hulladékot, a visszatérő problémák okait is meg kell szüntetni – figyelmeztet Huszár Gábor képviselő.

Büntetőeljárás indult a sárvári önkormányzatnál, személyes adattal élhettek vissza

A “Hurrá, elsős vagyok!” program kapcsán történhetett jogsértés.

Néher András leoltotta Gyopáros Alpárt, mint jó gazda a villanyt

A csornai fideszes politikus már temette a Magyar Falu Programot, de a TISZA Párt képviselője megmutatta neki, hol kell keresni a 70 milliárd forintot. 

Letartóztatásban marad Matolcsy György

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy és két további gyanúsított letartóztatását elrendelő elsőfokú nyomozási bírói döntést.

Mostantól lehet értékelni a közétkeztetést a Győr applikációban – azt is elmondhatod, ha finom volt

A szülők, nagyszülők és pedagógusok közvetlenül jelezhetik, ha gond van az ételek minőségével, az adagokkal vagy a speciális étrendekkel.

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.