Újra üzemel a büfé a szombathelyi Víztoronyban

Farkas Bazsi 2024-07-26 09:56:37
Befuccsolt a korábbi piaci alapú üzemeltetés, most az AGORA maga “áll a pult mögé”.

Tavaly decemberben írtunk róla, hogy ugyan 2021-ben 10 évre nyerte el a Toronyőrök Gastro Kft. a Víztorony büféjének üzemeltetői jogát, a cég visszaadja a bérleményt. 

A szombathelyi önkormányzat kényszerhelyzetben volt, mivel a Víztorony felújításánál elnyert pályázat feltétele volt, hogy a modernizálással létrejött épületben kávézó üzemeljen.

Amennyiben ennek az önkormányzat nem tesz eleget, úgy akár a pályázatban elnyert 500 millió forint visszafizetését is kezdeményezheti az eljáró hatóság.

Az önkormányzat bizonytalan volt a tekintetben, hogy a Víztornyot üzemeltető AGORA vegye át a büfé működtetését is, vagy ismét pályázat útján keressen vendéglátóst a feladatra. Végül előbbi megoldással éltek.

Az AGORA friss, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében arról ír, hogy nem maradnak harapnivaló és frissítő nélkül a szombathelyi KRESZ Parkba és Víztoronyhoz kilátogató családok és turisták. Az épületben megnyílt a Víztorony Snack Bar, a kiállító- és kilátótér nyitvatartási idejében üzemel a szolgáltatás.

Nagy igény volt egy családokra specializált vendéglátóegység megnyitására. A KRESZ Parkban és a játszótéren is hosszabb időt töltenek a kisgyermekes családok, nekik is kedvez ez a szolgáltatás, csakúgy, mint a Víztorony vendégeinek. Az állandó és időszaki kiállítást megtekintők, a különteremben előadásokon résztvevők vagy a kilátást élvező turisták is igénybe vehetik az AGORA Savaria Nonprofit Kft. által üzemeltetett büfét. 

A kínálat elsősorban a család igényeinek kielégítésére szolgál; kávé, üdítő, édes és sós ropogtatnivaló, valamint jégkrém kapható a Víztorony Snack Barban. A vendégek visszajelzéseit kérve és követve, a szolgáltatást tovább bővíti majd az AGORA.

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Szólj hozzá!

Hetényi Norbert: “Fogda helyett szerveztek be, aztán ki is léptem.”

Az ismert szombathelyi vendéglátós neve is megjelent az ügynökaktákon.

Libalakoma a Szigetköz szívében – november 7-től különleges Márton-napi ízekkel vár A Major

Egy régi majorságból született családias étterem Ásványrárón, ahol a házias ízek, a vendégszeretet és a kreatív gasztronómia találkozik. A Márton-napi időszakra pedig igazán különleges kínálattal készülnek.

Ingyenes egészségügyi szűrésekkel és előadásokkal várják a látogatókat a VI. Győri Diabétesz Napon

November 8-án a cukorbetegség megelőzése, korai felismerése és kezelése kerül a középpontba a Kereskedelmi és Iparkamara győri székházában.

Polgár Endre, a Sárvári Sportfólió Kft. ügyvezetője a mai napon beadta lemondását

A helyi ellenzék azt szeretné elérni, hogy a cég új ügyvezetője pályázat útján legyen megválasztva. 

Varsányi Péter: “Nem tudok róla, hogy be lettem volna szervezve.”

Szombathely egykori közterület-felügyelet vezetője megdöbbent azon, hogy ügynökaktája van.

Szárnyal még Győrben a papagáj-kultusz? – Dézsi már rég nem polgármester, de személyes világa még mindig velünk él

Gerzson és Panka a játszótéren, óriás papagájok az élményfürdőben, mesefigurák a kórház falán. Menjenek, vagy maradjanak a szárnyas jelképek? 

Új intézmény hozná közelebb az állampolgárokat a döntéshozatalhoz Magyarországon

A Működő és Emberséges Magyarország Intézet létrehozásáról szóló törvénytervezetet vasárnap éjfélig bárki véleményezheti a Közhang felületén.

FONTOS: „Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – történelmi kijelentéssel indított az új legfőbb ügyész

Fejes Péter a parlamenti eskütétele után a korábbi ügyészségi döntésekért és mulasztásokért kért bocsánatot. 

Negyedszázada ünneplik a könyveket Győrben – pénteken kezdődik a jubileumi Könyvszalon

Mintegy száz könyvbemutató, népszerű írók, színházi előadások és családi programok várják a látogatókat november 6–8. között. Az idei Alkotói Díjat Szentmártoni János veheti át.

Szombathelyi idősotthoni Mortal Kombat

Egy 70-es éveiben járó néni ellökött egy 80-as éveiben járó, járókerettel közlekedő nénit.

Drogot fogyasztott, majd fának csapódott autójával egy nő Csorna közelében - négy és fél év börtönt is kaphat

A vele utazó élettársa is súlyosan megsérült, a győri ügyészség vádat emelt a 28 éves sofőr ellen.

Lecserélték a győri és a sárvári tankerület igazgatóját is

5 tankerületi központ esetében - köztük a szombathelyinél is - eredménytelen volt a pályázat. 

Nyolc előadással és a jubileumi Könyvszalonnal indul a november a Győri Nemzeti Színházban

Mark Twain klasszikusától a győrasszonyfai kiskocsma történetén át a háborús vallomásig változatos programok várják a közönséget november 2. és 8. között.

Azonnali hatállyal megszüntették Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaházban

A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor.

A TISZA-frakció támogatja dr. Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását

Viszont nem szavazzák meg Császár Attilát a Független Közmédia Testületbe.